Hanna és Kornél története ¦ Szünetel

29.rész

Amikor minden órának vége volt és haza engedtek minket, a megkönnyebbüléstől sokkal jobban éreztem magam. Túl lettem az első napon akkor is, ha nem ment teljesen zökkenőmentesen és hibátlanul. De akkor is túl vagyok rajta és nem is volt olyan katasztrofális a nap, úgy összegezve. A suli előtt elköszöntem a többiektől (akik amúgy már tudtak a Kristófos esetről, úgy ahogy szerintem az egész fekete csapat) és haza indultam. Ősz eleje volt így még mindig forróság volt és meg lehetett sülni, ebben az időben. A legtöbb körülöttem lévő ember az utolsó jó időket kihasználva fagyizott vagy biciklizett vagy egyszerűen csak élvezte a napsütést. Persze nem hazudok... Néha volt egy-egy kisebb gombóc a torkomban, de már sokkal jobban tudtam kezelni mint nyár elején.
A házba belépve leraktam a táskám.
- Megjöttem - kiáltottam mire apu kijött a dolgozó szobájából.
- Szia - mosolygott rám - milyen volt a napod? - kérdezte és leült az étkezőasztalhoz. Én meg mindent elmeséltem az elejétől a végéig. Kocsis ötletet jónak tartotta és mosolygott rajta (ezt soha nem fogom megérteni) a Kristófos esetnél meg kissé feszengett, de elmondtam hogy Kornél tud róla megbeszéltük. Szerencsére ezzel az infóval megnyugodott.
- Örülök hogy azért összességében jól sikerült az első napod - mosolygott.
- Én is. De most össze kéne raknom egy beszéd féleséget, Kocsis miatt - mondtam, majd egy almát a kezembe véve felrohantam és már tényleg hozzá akartam kezdeni, (miután vagy 10 percet vergődtem, már éppen ideje volt) nagyi hívott.
- Igen? - néztem bele a kamerába és neki támasztottam az íróasztalomon lévő fém tolltartónak.
- Mit akar az a Kristof gyerek? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Mostmár semmi - vontam vállat - megmondtam neki hogy van barátom - már tényleg untam a témát, de persze mindenkinek le kellett tisztáznom hogy eszembe se jutott hogy elmenjek vele bárhova is.
- Helyes - biccentett - a beszéded írod? - nézett előrébb mintha úgy többet láthatna. Aha. Szóval apa tájékoztatta. Mindent értek.
- Ühüm - bólintottam - megpróbálok valamit összehozni - magyaráztam.
- Remélem beleírod a kajakost...
- Nagyi - néztem rá döbbenten, fülig elpirulva.
- Csak egy tipp volt - tette fel a kezét védekezően.
- Mindegy - mosolyodtam el végül - én megyek, meg még kéne írnom - köszöntem el. És kezdhettem hozzá hogy megfogalmazzam viszonylag röviden azt hogy mit éreztem azon a két hetes verseny alatt. Hát... Nehéz dolgom lesz, mert egyszerre mindent is.

Igaz egy nappal a beigért után, de meghoztam az új (sajnos retek rossz és rövid:( ) részt. Hamarosan izgalmasabb lesz, csak kell egy kis ihlet, néhány rész és idő.