Hanna és Kornél története ¦ Szünetel

2. rész

Eljött a nap. Reggel ébresztőre keltem, de azonnal kipattant a szemem. Gyorsan átöltöztem, megfésülködtem és rendbe szedtem magam.
- Indulhatunk? - kérdeztem apát izgatottan, amikor leértem.
- Persze. Jó látni, hogy boldog vagy. - jegyezte meg.
- Jó boldognak lenni. - válaszoltam miközben a csuklómon lévő karkötőt tekergettem.
- Na, gyerünk már! A lányodra vár egy kajakos. Induljunk! - rontott be Nagyi a házba.
- Mehetünk - mondtuk egyszerre apával.
Útközben a szélvédőn bámultam kifelé és vártam hogy a pályaudvarra érjünk.
- Itt vagyunk - szállt ki apa a kocsiból.
Amikor kiszálltunk megláttam a csapatunkat.
- Hanna, szia! - köszönt Zsombi.
- Helló! - ölelt át Bernadett.
- Csá! - köszöntött végül Lóri is a maga módján.
- Várod már Kornélt mi? - vigyorgott Bernadett.
- Nagyon - mosolyogtam folyamatosan
- Mikor jön a vonat? - érdeklődött Nagyi.
- Bármikor jö... - kezdtem, de nem tudtam befejezni. Kornélék vonata abban a percben érkezett meg. Rögtön elindultam a vonat felé ahonnan leszállt Ő. A többiek is jöttek utánam csak kicsit lassabban. Ahogy megláttam felé rohantam és ráugrottam, amikor ő elkapott majd hosszasan megcsókolt.
- Hiányoztál - suttogtam.
- Te is nekem Újvári Hanna, te is nekem. - mondta ugyanúgy suttogva, mint én.
- Na! És velem mi lesz?  - hallottam egy ismerős hangot.
- Csenge! - kiáltottunk Bernadettel egyszerre. Majd ugyan úgy egyszerre ugrottunk rá aminek következtében mind hárman felborultunk.
- Hiányoztatok - szólt Csenge röhögve alólunk.
- Ti is nekünk - mondtam őszintén majd feltápászkodtunk a földről.
- Nekünk ki köszön? – hallottam mögöttünk Bence hangját.
- Sziasztok! – öleltem át őket.
- Sziasztok – köszöntek vissza.
- Na, milyen érzés nyertesnek lenni? – kérdezte vigyorogva Zoli.
- Nagyon jó – válaszolta nevetve Bernadett miközben kiskört alkotva elkezdtünk beszélgetni úgy mindenről.
Hirtelen két kart éreztem a derekamon. Kornél volt az. Rámosolyogtam majd hátra fordulva megcsókoltam.
- Khm. - hallottam apa hangját mögöttünk
- Ja, tényleg. Kornél ő itt apa. Apa ő itt Kornél. - ,,mutattam” be őket egymásnak.
- Jó napot! - köszönt illedelmesen Kornél.
- Szia! - köszönt vissza apa. És itt megállt a beszélgetés.
- Na jó! Ezt otthon folytatod, bármi legyen is azaz ez - szólt Nagyi apára.
- Drága Kornél nagyon örülök, hogy találkozunk. Hanna már sokat mesélt rólad. – üdvözölte Nagyi Kornélt.
- Én is nagyon örülök, hogy láthatom önt. – mondta Kornél.
- Ó, drága nehogy magázódj. Nagyi vagyok nem öreg. - jelentette ki Nagyi mire elnevettük magunkat.
- Kár hogy Kareszék nem tudtak jönni. – mondta Bence a száját elhúzva.
- Szerintem jövő hónapban tudunk velük is találkozni. Még akkor is ha nem tudjuk hogy melyik városba leszünk. – nevettem el magam, mivel nekünk elég nehéz megszervezni, hogy kinél leszünk és melyik városba.
- Reméljük – mondták a többiek.
- Na, gyerünk ünnepelni! – kiáltott fel Csenge.
- Mikor jön a taxi?- érdeklődtem apától, mivel a mi kocsinkba nem fér el mindenki.
- Pár perc és itt van. – felelte.
Még beszélgettünk egy kicsit, és amikor megjött a taxi elindultunk hozzánk. Velünk jött, Kornél, Csenge, és Bernadett. Otthon a házban elkezdtünk beszélgetni és zenét hallgatni., amikor is az egész Szirtes csapatnak e-mailje érkezett. Kocsis volt. Értetlenül néztünk össze, amikor Zsombi szólalt meg először.
- Most komolyan Kocsis mailjét nem merjük megnyitni? Na, gyerünk! Egyszerre. – jelentette ki. Egyébként teljesen igaza volt.
- 3.. 2.. 1... – számolt vissza mire egyszerre nyitottuk meg. Fél percen keresztül csak némán olvastuk majd Bernadettel egyszerre sikoltottunk fel. A fiúk is ujjongtak. Természetesen ők nem sikoltoztak.
Az emailban röviden annyi állt hogy mégis indulhatnak azok a  csapatok is az új IOV-n akik most lesznek végzősök. Tehát mi is. És a feketék is.
- Mi történt? – kérdezték kissé riadtan a többiek.
- Indulunk az IOV-n! – ordította Lóri.
- Mi hogy-hogy? – értetlenkedett Csenge
- Ti is indulhattok! Indulhatnak végzősök is! – jelentettem ki boldogan ugrándozva.
- Akkor ez azt jelenti, hogy…- kezdte Kornél, de félbe szakítottam.
- Igen. Azt. – mondtam halkan mire nevetve átölelt és megcsókolt.
- Hát Újvári Hanna úgy tűnik, megismétlődik. – suttogta.
- Meg. – helyeseltem.
- De várjunk csak. Ha minden végzős osztály indulhat újra akkor… nem csak mi.- kezdte Csenge aggodalmasan.
- Hanem Máté és a sárga csapat is. – fejeztem be elhaló hangon.
- Na jó! Az a rohadék nem rontja el az idei versenyünket. – mondta határozottam Bernadett.
- De már az első feladatnál kiejtenék Kornélékat vagy minket hogy a másik csapat gyengüljön. Attól hogy új év nem játszik tisztábban. – mondtam. A többieknek leesett a dolog és kissé lehangolódtak. Aztán Lórinak felcsillant a szeme.
- Tudom már! Ezen a versenyen is segítettük egymást úgy, hogy nem volt megbeszélve. Akkor most segítsük egymást jobban úgy hogy meg is beszéljük! – dobta be az ötletet Lóri. Először értetlenül néztünk össze. Aztán rájöttünk.
- Lóri ez baromi jó ötlet! – ocsúdtam fel a döbbenetből.
- Ha nem tudjuk eldönteni, hogy logikai vagy erőnléti feladat lesz, az egyik csapatból megy, logikaira egy ember a másikból pedig erőnlétire választanak.
- Gyerekek nem akarok beleszólni, de ez szabályos? – kérdezte apa.
- Ha az, amit Máté csinált szabályos akkor ez is. – mondat Kornél undorral az arcán.
- Akkor bulizzunk a jó hírre és arra, hogy itt vagytok – kiáltotta Lóri mire röhögve folytattuk az ünneplést.
- Tényleg! Hanna ti hogyan ismerkedtetek meg Kornéllal? - jutott Apa eszébe hirtelen. Jajaj. Hogyan közöljem vele hogy megismerkedésünkkor alig volt Kornélon egy szál törülköző? Na hajrá Hanna... Persze a lányok tőlem tudták a fiúk pedig Kornéltól hogy hogy ismerkedtünk meg szóval óriási röhögésben törtek ki. Apa csak furán nézett ránk.
- Öhm. Az úgy volt hogy Csenge Kornélék faházába hagyta a pulcsiját és én mentem át érte. Én kopogtam - néztem Kornél szemébe majd újra apára nézve folytattam - de senki nem válaszolt ezért bementem. Csak hát Kornél akkor zuhanyzott és ezért csak egy törülköző volt rajta. Én zavaromban a teljes nevemen mutatkoztam be és azóta így is hív. Aztán elkezdünk beszélgetni. Medence meg minden és innen tudjátok - hadartam el és a végén rá vigyorogtam apára afféle „se engem se Kornélt ne öld meg légyszi. Köszi.” vigyorral.
- Aha - nyögte ki apa végül ezt a nagyon értelmes választ. A többiek tovább vihogtak.
- Ajj tök fej! Hagyd már, úsztak meg hasonlók. Ez nem a világ vége! Meg amúgy is volt rajta törülköző! - szólt rá Nagyi. A többiek meg próbálták visszatartani a röhögést. Sikertelenül
Apa csak egyet sóhajtott majd folytattuk a beszélgetést ezt a témát nem érintve. A többiek meg nagyon jól szórakoztak.