19.rész

819 27 1
                                    

Oké. Nem tudom hol kezdjem. Mint mindig most is borzasztóan hálás vagyok ezért az olvasó szamert. Nem hittem volna hogy valaha is lesz 4K olvasom. Mivel tudom hogy elegetek van a "Nem rész" - ből ezért a rész elejére raktam be. Remélem volt aki beleolvasott az előző "Nem rész"-Ben említett könyvbe. Köszönöm❤️

Amikor megérkeztünk a cukrászdába, leadtuk a rendelésünket majd elfoglaltunk egy asztalt. Egyébként mindenki egy sütit evett és két gömb fagyit.
- Szerintetek hol lesz az IOV? - kérdezte Csenge.
- Nem tudom - ráztam a fejem - nekem ez az egész fura. Csak úgy megváltoznának a szabályok?
- Ez az IOV, azután a másfél hét után már semmi nem lep meg - vont vállat Kornél.
- Kiszámíthatatlan az egész. Szerintem örüljünk hogy nem aznap tudjuk meg hogy megyünk - tette hozzá Zoli.
- Amúgy nem szóltak egy kicsit korán? Mert ti az igazgatótól tudtátok meg, de nekünk egyáltalán fognak szólni? - kérdezte Bence.
- Ha az igazgatónk nem szól akkor majd mondjuk - jelentette ki Kornél - szólunk hogy összebarátkoztunk az egyik csapattal és ők mondták.
- Aha, látom én. Barátkoztunk - vihogott Lóri felénk, jobban mondva az összekulcsolt kezünkre nézve. Én azonnal zavarba jöttem és éreztem ahogy a fejemet elönti a pír. Kornél csak felnevetett.
- Oké, na - tette fel a szabad (amivel nem az én kezemet fogta) kezét vedekezően - azért nem osztok meg mindent az igazgatóval - röhögött majd látva az elpirult fejem csak mosolyogva belepuszilt a hajamba.
- Egyébként nem csak mi vagyunk az egyetlenek akik annyira nagyon jóban lennének - vigyorogtam Csengére nézve.
- Touché - adták meg magukat
- Szerintem annyira bezsongott Kocsis hogy nem bírt magával és képes volt nyáron írni - tippelt Bernadett.
- Én nélkületek nem megyek - vont vállat Zsombi. Mi csak elmosolyodtunk. Ezt mind a négyen így gondoljuk. Mi csak akkor fogunk indulni ha együtt mehetünk. Ez a verseny hozott minket össze és ez csak így igazi.
- Remélem nem fog más csapatot küldeni az igazgató - húzta el a száját Bence.
- Nem hiszem - ráztam a fejem - szerintem ugyanazok a csapatok és emberek mennek.
- Lehetséges - gondolkozott Veronika - de ezt honnan tudod?
- Nem tudom - vontam vállat - megérzés
- Akkor tuti ugyanazok a csapatok mennek - mondta ki Bernadett. Furán néztem rá.
- A megérzéseid nagyon jók es ebben szerintem tuti igazad van
- Köszi - mosolyogtam rá.
- Még van egy csomó időnk - nézett Csenge a telefonjára - és eszembe jutott valami - csillant fel a szeme.
- Mi? - kérdezte Dóri.
- Közös egyforma póló - jelentette ki. Mi a lányok mosolyogva összenéztünk és bólintottunk.
- Ez nagyon jó - vigyorogtam.
- Ebben mi a jó? - nézett rank furán Zsombi.
- Én se tudom - vont vállat Zoli.
- Olyan aranyos lesz az egyenpólónk - magyarázta Csenge - úgyis mindenki megette a sütit szóval mehetünk, a plázához.
Fizettünk majd elindultunk. A fiúk jól szórakoztak rajtunk hogy egy póló vásárlástól ennyire izgatottak lettünk.

Hanna és Kornél története ¦ SzünetelTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon