A Mardekáros Mikaelson

18. Menj el

Hope először azt sem tudta, hogy hol van. Amikor kinyitotta a szemét, akkor nem a saját szobája tárult elé és érezte, hogy valaki ott van mellette. Óvatosan elnézett abba az irányba, ahonnan az érzés jött és megkönnyebbülve látta, hogy Draco az. A lánynak eszébe jutott az egész este és nem tudott elfojtani egy vigyort. A szőke egyenletesen szuszogott mellette. Sokáig bámulta őt, nem is tudja hogy miért, aztán egyszer-csak kivágódott a gyengélkedő ajtaja. Draco szemei kipattantak és ő sem tudta először, hogy hol van, de gyorsan felfogta a dolgokat. Az ajtón Hermione, Ron és Harry vágtatott be. Hermione ajkán mosoly bújkált, míg a két fiú szeme szikrázott a dühtől.

- Hope! Mégis miért van itt ez az undorító féreg? - utalt nem szép szavakkal a szőkére Ron. Arcát ellepte a méreg és a féltékenység.

- Ronald! - szólt rá Hermione vádló tekintettel?

- Te komolyan véded őt Hermione? Nem emlékszel miket tett veled? Velünk? - csatlakozott be a vitába Harry.

- Srácok.. Ha hagynátok szóhoz jutni, elmagyaráznám - kezdett bele Hope, mire mindenki felé fordult. - Köszönöm. Szóval Malfoy itt volt velem egész éjszaka. Igen. Nem igazán érdekel, hogy mit gondoltok, mert ez az én életem. És semmi sem változik ettől. Ha kimegyünk innen minden ugyanúgy megy a régi kerékvágásban. Ugye? - nézett jelentősség teljesen a fiúra.

- Még szép. Nincs kedvem sárvérűekkel barátkozni - fintorgott Draco - Még bepiszkolja a kezemet. - Hope csodálkozva nézett rá. Tudta, hogy minden olyan lesz, mint régen, de egy kicsit reménykedett az ellenkezőjében. A fiú szavai jobban fájtak neki, mint a tegnapi sérülése. A képébe akarta vágni, hogy ő sokkal több, mint egy sárvérű. Egy szörnyeteg.. Az sem lenne sokkal jobb. És amúgy sem mondhatta el. Annak ellenére, hogy mindennél jobban kikívánkozott belőle. Helyette csak ennyit mondott:

- Menj el.. - suttogta elhalt hangon.

- Örömmel - felelte Draco arrogánsan, majd távozott a szobából. Hope a hűlt helyét nézte és azon gondolkodott, hogy hogyan lehetett a tegnapi fiúból ez.

- Ez meg mi volt? - kérdezte Ron még mindig dühösen.

- Semmi - felelte a tribrid egyszerűen.

- Ne mond hogy semmi, mert.. - kezdett bele Harry, de Hermione a szavába vágott.

- Harry, hagyd! - nézett a fiúra bosszúsan.

- Mi van veletek? Most jött meg vagy mi? - fintorgott a vörös.

- NEM! - kiabált egyszerre a két lány.

- Szerintem mi most menjünk - ajánlotta fel Harry Ronnak, majd kimentek a teremből.

- Ezek komplett idióták - sóhajtott Hermione, majd leült Hope mellé az ágyra - Csak akkor mond el, ha el akarod.

- Én sem értem Mione.. én sem értem. - sütötte le a szemét Hope.

Hermione végig a MAJOM-ról beszélt és azt is elmesélte, hogy este jártak a konyhán és találkoztak Dobby-val és Winky-vel. Az utóbbi Kupor házimanója volt, akit a kvidics kupán szabadított fel, de ez Winkyt kicsit sem tette boldoggá. Hermione állítása szerint nagyon rosszul van, de rá fog jönni, hogy jobb így. Dobby a felszabadítása után munkát kapott a Roxfortban és egy kevés pénzt is kap érte. A lány reményei szerint a többi manót is ez fogja motiválni, de Hope nem akarta megmondani neki, hogy ez nem biztos, hogy így lesz.

Később gyorsan siettek le mind a ketten reggelizni, hiszen a gyomruk kongott az ürességtől. Hope nem igazán tudta, hogy hova üljön most, de végül a Mardekár asztalát választotta. Messziről szerette volna elkerülni a szőkét, de mivel egy házban vannak ez kivitelezhetetlen. Pansy, Theo, Chad és Daphne közelében foglalt helyet.