A Mardekáros Mikaelson

17. Ne hagyj itt

A beköszönő december széllel és ólmos esővel lepte meg a Roxfortot. Reggel Hope a griffendéles barátai társaságában ment Legendás Lények gondozására, akik elmesélték neki a tegnap történteket. Kiderült, hogy Karkarov a durmstrang igazgatója halálfaló volt és hogy Hermione elindított egy manó felszabadítási akciót, amit MAJOM-nak nevezett el.

- És mi van a tojással? - kérdezte érdeklődve a lány.

- Rémes volt. Bárcsak ne nyitottad volna ki! - szörnyülködött Ron Harryre nézve.

- Nem tehetek róla. Nem tudhattam előre, hogy visítani fog.

Az órán szurcsókokat kellett gondozniuk, ami cseppet sem volt gyerekjáték. Hagrid téli álomra akarta biztatni a már kb. másfél méteresre megnőtt bestiákat, azonban azoknak eszük ágában sem volt aludni. Elkezdtek bőszen randalírozni és a legtöbb diák pánikba esett. Malfoyjal az élen bemenekültek Hagrid kunyhójába. Hope, Hermione, Harry és Ron segítettek megfékezni a szurcsókokat.

- Au! - kiáltott fel hangosan Hope, ugyanis az egyik bestia tüskéje felszakította a kezét, amiből ömlött a vér. Sajnos azt a képességét, amitől magától begyógyulna a seb meg kellett szüntetni egy nehéz mágiával, hiszen túl feltűnő lenne a többieknek.

- Ohh bocsáss, meg Hope. - motyogta Hagrid bűnbánóan - Menj fel a gyengélkedőre kérlek. Valaki kísérje el!

- Majd én megyek - bújt ki a kunyhóból Malfoy és odaállt a lány mellé - addig sem kell itt maradnom.

- Jó, jó menj csak - legyintett a vadőr.

- Hogy hogy velem jöttél? - kérdezte vonakodva Hope, majd a szőkére nézett.

- Nem volt kedvem ott maradni azon az életveszélyes órán - vonta meg a vállát fintorogva.

- Nem is veszélyes! - tiltakozott egyből a lány, Hagrid védelmére.

- Nem? - vonta fel a szemöldökét, majd a tribrid kezére nézett, ahonnan megállás nélkül folyt a vér.

- Ez.. ez semmi - motyogta Hope, de a vérveszteség miatt már az ájulás határán volt. Lassan kezdte elveszíteni egyensúlyát, majd a térde hirtelen összecsuklott. Szerencsére Malfoy megtartotta őt és felvette a kezébe. A lány a fiú mellkasának dőlve, össze kulcsolta kezét a nyaka körül és úgy nyomta el az álom.

- Semmi.. mi? - nézett rá aggodalommal Malfoy, de szerencsére Hope ezt már nem láthatta. Nem csak azért jelentkezett a feladatra, hogy ne kelljen ott lennie az órán. Hanem azért, mert érdekelte a lány egészsége és nem akarta rábízni ilyen Weasley patkányokra a dolgot.

Mivan? Hol érdekel engem hogy Mikaelson milyen állapotban van? Hagynom kellett volna összeesni és otthagyni. Hiszen sárvérű. Azt hiszem. Sosem mondja el, hogy micsoda. Sokkal könnyebb lenne ha megmondaná, hogy aranyvérű és akkor talán.. Nem! Nincs semmi talán. El kell felejtenem. De hogyan, ha olyan békésen alszik a kezemben, fejével a mellkasomon pihenve? Mint ha semmi sem történt volna. Olyan jól bírja ezt a sérülést. És már biztosan szóltam volna erről apámnak. Ki kellene tiltani azt a behemótot az iskolából.

Felérve a gyengélkedőre Draco óvatosan letette az egyik ágyra a lányt. Madam Pomfrey egyből ott termet és ki akarta hessegetni a szőkét, de az nem mozdult, mondván hogy el nem megy innen, amíg fel nem kel és látja, hogy semmi baja.

- Jólvan! Ülj le akkor oda - mutatott lemondóan egy székre Hope ágya közelében. Gyorsan ellátta a sebesülést, majd betekerte - Még pihennie kell. Elájult, de fel fog kelni. Azt nem tudom, hogy mikor. Gondolom azt is megvárod.