4. Teszlek Süveg

1.9K 90 1
                                    

Harryékkel az oldalamon álltam a hatalmas kapu aljában, amíg Hagrid megdöngette azt. Az ajtó kinyílt és egy magas, fekete hajú, zöld taláros boszorkány fogadott minket.Szigorúan nézett végig az újdonsült diákokon. Jelezte, hogy kövessük őt és egy kisebb szobába vezetett minket, ahol alig fértünk el.

- Köszöntök mindenkit a Roxfortban! - fogott bele mondandójába (mint később megtudtuk) McGalagony professzor. - Hamarosan megkezdődik az évnyitó bankett, de mielőtt elfoglalják a helyüket a Nagyteremben, be osztjuk magukat az egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel a Roxfortban töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a ház többi tanulójával együtt vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak és a ház klubhelyiségében töltik szabadidejüket.

Ezt tetszik. Tetszik, hogy egy ilyen közösséget építenek fel. Így lehet jobban fognak kötődni a diákok egymáshoz. Bár nekem a vér szerinti családom az első és mindig is az lesz. Mindig és mindörökké. Ezen nem hiszem hogy tudnak változtatni.

A professzor elmondta a házak neveit és hogy a házainknak pontokat adhatnak, de le is vonhatják azokat. Év végén aki a legtöbb pontot eléri az megnyeri a házkupát. Amint kiment a kis szobából a többiek találgatni kezdtek, hogy hogyan osztanak be minket.

- Fred azt mondta hogy valamilyen veszélyes próbát kell kiállnunk - mondta sápadtan Ron. Fred a testvére. Ahogy még van több is. Bill, Charlie, Percy, George és Fred ikrek és Ginny. Ginny-n kívűl mindenki a Roxfortba járt/jár és mindenki a Griffendél házba került. Szerintem Ronnal sem lesz másképp. Húga Ginny jövőre lesz az iskola diákja.

- Ron ne aggódj, szerintem nem lesz semmilyen veszélyes próba. Fred csak meg akart ijeszteni. - simítottam meg a karját nyugtatóan. A fiú rám nézett és halványan elmosolyodott, de még nem nagyon nyugodott meg.

McGalagony szólt, hogy mehetünk a Nagyterembe. A terem csodaszép. A mennyezet el van varázsolva, hiszen mindenhol gyertyák vannak és olyan mintha egyenesen az égboltot néznénk. Hermione mondott is valamit róla, de nem igazán figyeltem rá. Miután kibámultam magam a terem végében álló asztal felé néztem, ahol a tanárok ültek. Az asztal előtt egy széket láttam, rajta egy elnyűtt süveggel. Biztos fel kell venni és azt oszt be minket a házakba. Gondoltam magamba.

- Akit szólítok az idejön leül a székre és a fejére teszi a süveget. A süveg beosztja őt az adott házba. Miután ez megtörtént kérek szépen mindenkit, hogy üljön a saját háza asztalához - adta ki az utasítást a professzor.

- Daphne Greengrass.
A lány kilépett a tömegből, leült a székbe és a süveg kis várakozás után kiabálta, hogy MARDEKÁR. Az említett ház nagy tapssal üdvözölte új tagját. A lány mosolyogva ült le közéjük.
-Draco Malfoy - szólította a professzor a következő diákot. Számomra már jól ismert szőke fiú tette fejére a süveget, de mielőtt a fejéhez érintette volna már el is kiáltotta a MARDEKÁR ház nevét. Ez így ment sok-sok diákon keresztül. Valakinél egész sokáig gondolkozott, ami egy idő után kínos lett. Harry, Hermione és Ron is a Griffendélbe került.

- Hope Mikaelson - mondta ki a nevemet McGalagony. Lassan odasétáltam a székhez és leültem. Harryék biztatóan rám mosolyogtak.
Remélem Griffendéles lesz - gondolta magában Ron. A fejemre tettem a süveget, ami hamarosan meg is szólalt.

- Lám, Lám. Egy Mikaelsonhoz van szerencsém - de honnan... - Hogy honnan tudom? Én mindent tudok. Azt is hogy nem akarod, hogy valaki kiderítse az igazságot rólad. Látom, hogy bátorságod az van, de még mennyi. Tudásból sem vagy szegény. Igazság is övezi aurád. Ravaszság. Az nálad elengedhetetlen. Mindegyik házban megállnád a helyed. De legyen.. - becsuktam a szemem és úgy vártam az ítéletre- MARDEKÁR.

Leültem az említett asztalhoz. Egy sötét hajú lánnyal szemben foglaltam helyet.
- Szia. Pansy Parkinson vagyok. Örülök, hogy háztársak lettünk - mosolygott rám kedvesen felém nyújtva a kezét. Méghogy a Mardekárosok gonoszak..

- Szia. Hope Mikaelson. Énis nagyon örülök. - viszonoztam kedvességét kezet fogva. Lehet mégis lesznek barátaim.

A Mardekáros MikaelsonWhere stories live. Discover now