A Mardekáros Mikaelson

15. Baj van?

Egy hét telt el a táncóra óta. Harry, Hermione és Hope vészesen sokat gyakorolt a próbára, ami a holnapi nap során kerül megrendezésre. A fiú immár sikeresen megtanulta a begyűjtő bűbájt, de az közel sem volt biztos, hogy holnap is menni fog neki. Az év elejétől fogva a diákok megélhették Mordon professzor, az új sötét varázslások kivédése tanár, kellemetlen óráit is. Nagy megrökönyödésükre a tiltott átkokat mutatta be egy pókón és ezek után a gyerekeken alkalmazta az Imperio átkot, hogy ellen tudjanak neki állni. Sokan gondolták, hogy beleőrült a munkájába. Az SVK tanárok évente cserélődtek. Az első meghalt és Voldemort uralta a testét, a második elvesztette az emlékezetét és a harmadik pedig elment, mert a diákok rájöttek, hogy vérfarkas. A mostani pedig tiltott átkokat tanít. Jövőre az is lehet, hogy maga Voldemort jelenik meg a tanári asztalnál. Na ugyan ez lehetetlen, hiszen gyenge, mint a harmat.

Hope és Draco csak a táncórákon voltak egymással jóban. Ott elfelejtették az utálatukat a másik iránt. Azon kívül ment minden a régi kerékvágásban. A két fiatal még mindig nem értette, hogy mi történik, de nem is akartak igazán ezzel foglalkozni. Csak ki akarták élvezni a helyzetet. Theo betartotta amit mondott és lelkesen próbálkozott a lánynál. Ajándékokkal és bókokkal halmozta el, amit Hope kicsit sem bánt. Úgy érezte, hogy jó lenne vele lenni, de valami visszatartotta őt. Közben ott volt Chad és Ron is. Igaz, hogy a vörös iránt régóta érez valamit, de ez inkább régi gyermeteg szerelemnek tűnik, ezért őt csak barátjának tartja már. Chaddel ugyanolyan semleges beszélgetéseket folytatnak, mint eddig és benne is inkább jó barátra talált. Tehát igazából semmi sem tartotta őt vissza, de mégis..

- Hé, Hope! Valami baj van? - kérdezte hirtelen Hermione megsimítva barátnője hátát.

- Nem, dehogy. Csak gondolkodtam - mosolygott vissza bíztatóan, azonban a másik már ismerte.

- Mond el, kérlek. Segíteni szeretnék - suttogásra vette a hangját - ha akarod, akkor nélkülük leülünk valahova beszélgetni. - bólintott fejével Harry és Ron felé.

- Jó, rendben. Menjünk ki az udvarra.

Kiérve a tóhoz sétáltak. A friss levegő megcsapta az arcukat, hiszem már kezdett hűvös lenni. A tónál leültek egy padhoz és Hope mindent elmondott a lánynak, amit érez és amit gondol. Hermione arcán feltűnt a döbbenet, a boldogság, a szomorúság és szinte minden érzelem, ami lehet egy emberben. Persze Hope kihagyta, hogy ő micsoda, így azt is hogy Draco látta a szemét.

- Ne haragudj meg ezért, de.. - habozott a lány a válasszal, hosszas csend után. - Nem lehet hogy.. hogy tetszik neked Malfoy?

- Tessék?! Soha - akadt ki Hope mérgesen. Még hogy tetszik neki Malfoy.. - Ő egy undorító görény. Előbb jönnék össze egy kobolddal. Még ők is kedvesebbek. - húzta fintorra az orrát.

- Oké, oké értem! - nevetett Hermione a lány tiltakozásán - Csak egy valamit szeretnék mondani, amit véss az eszedbe. Nem bűn az, ha olyasvalamit szeretsz, amit nem tudsz megmagyarázni. Vagy olyasvalakit. Senki nem ítélne el semmiért.

- Semmiért? - kérdezte félve a Hope. Itt inkább a titkára gondolt, mintsem a fiúkra.

- Semmiért. - felelte mosolyogva barátnője és egy ölelésbe zárta.

- Köszönöm szépen Hermione! Ezért vagy te a legjobb barátnőm - nevetett a tribrid és elindultak vissza az iskolába, mert teljesen átfagytak.

- Csak azért? - nézett kihívóan a boszorkány.

- Igen - vonta meg a vállát Hope visszafojtva a nevetést - talán még azért, mert odaadod a leckéket.

- Micsoda? - hüledezett Hermione tetetett haraggal - Ezért még meg fizetsz Hope Mikaelson!

- Tényleg? Hogyan? - vigyorgott a tribrid - Keresel valamit a könyvekben? - a két lány már annyira nevetett, hogy a hasukat fogták. A boszorkány felment a klubhelyiségbe, míg Hope újra elment a Tiltott Rengeteghez. Bement az erdő sűrűjébe megbizonyosodva róla, hogy senki sem követi. Amikor a céljához ért, épp átváltozni készült, amikor megpillantott valamit. Egy hófehér és egy arany valamit. Közelebb merészkedett kicsit, mire döbbenten látta, hogy ezek unikornisok. Tanultak róluk Legendás Lények gondozásán és meg is csodálhatták őket, de nem gondolta volna, hogy egyszer szabadon is látni fog. Ezek a lények ugyanis tele vannak jósággal, de nem bíznak az emberben és nem engedik magukhoz közel őket. A lány mégis valami furcsa vonzást érzett feléjük. Egy anya volt a csikójával. Békésen legelésztek, de amint meglátták a jövevényt, egyből futáshoz készültek.

- Nyugalom. Nem akarlak bántani titeket - mondta Hope és kinyújtotta karjait az állatok felé. Óvatosan és lassan lépkedett hozzájuk. Viszont úgy döntött, hogy nem sieti el. Leült a közelükbe egy fa tövébe és onnan néztek egymásra. Az unikornisok nem mentek el. - Köszönöm. Nem kell félni tőlem. Hasonló vagyok mint ti. Na jó, ez nem teljesen igaz. Ti csodaszép tisztaszívű állatok vagytok. Én meg egy szörnyű lény, aminek nem is szabadna léteznie - öntötte ki a szívét a lány az állatoknak. Nem tudta miért, de a közelükben bizalmat és megnyugvást érzett - Apa régen, amikor még élt segített abban, hogy elfogadjam azt ami vagyok. De nélküle ez nem megy. Egy szörnynek tartom magam. De hisz az is vagyok! - könnyeivel küszködve nézett az állatokra, akik egyre közelebb merészkedtek hozzá. A szemei narancssárgán felvillantak, mire az unikornisok hátráltak egy lépést - Látjátok! Ti is féltek tőlem. Egy undorító szörny vagyok. Soha nem is leszek több! - zokogta tenyerébe temetve arcát. Mostanában sokszor elérte a sírás, pedig rá egyeltalán nem volt jellemző.

Hirtelen egy puha dolgot érzett meg a karján. Felnézett és szembetalálta magát a hófehér unikornissal, akinek szemeiben szeretet és bizalom tükröződött. Az orrát a lány kezéhez érintette biztatva arra, hogy megsimogathatja.

- Biztos? - kérdezte Hope. A lény csak bólintott. Felemelte a kezét és megérintette puha homlokát, ahol a szarv helyezkedett. Egyszerre nyugalom árasztotta el az egész testét és minden baja elfelejtődött egy pillanatra. Lassan lehunyta a szemét és élvezte a pillanatot - Köszönöm. - suttogta hálásan új barátainak.

Körülbelül 1 óra múlva tért vissza a kastélyba. Egyből Harryékhez sietett, hogy megnyugtassa a fiút. A holnapi próba gondolata nagyon kikészítette, mivel egy sárkánnyal kellett megküzdenie. Elsődleges célja a túlélés volt.

- Semmi baj, Harry. Tudjuk, hogy sikerülni fog - simogatta barátja hátát Hermione megnyugtatóan - És ezután biztos, hogy Ron is belátja majd, hogy nem te akartad. Tudod milyen forrófejű.

- Tudom. Remélem így lesz - azonban ez kicsit sem nyugtatta meg. Hope is próbált biztató szavakat mondani, de inkább azon gondolkodott, hogy el-e mondja barátainak a találkozást az unikornisokkal. Úgy döntött, hogy ezt most nem osztja meg, hiszen akkor kérdések merülnének fel azzal kapcsolatban, hogy miért járt a tiltott rengetegben. Fáradtan sétált a Mardekár klubhelyiségébe minél előbbi alvás reményével. Azonban nem is ő lenne, ha az élet megkönyörülne rajta.

- Na Mivan, Mikaelson? Hamarosan készíteni kell Szent Potter koporsóját - hangzott fel mögötte a már jól ismert hang, amit most a háta közepére sem kívánt - Apámmal fogadtunk. Én azt mondtam, 10 percig sem bírja. Ő az 5 percre fogadott - nevetett gúnyosan.

- Ezt már hallottam Malfoy. Kár, hogy nem láttam milyen szép görény voltál. Mondjuk most is az vagy. - vigyorodott el Hope - Ha szeretnéd, megtanulhatom Mordon professzortól azt a bűbájt.

- Ezt még megbánod - fintorgott Draco.

- Persze. Jóéjt, Malfoy - köszönt el fáradtan.

- Jó..Jóéjt - húzta össze szemöldökét a szőke a hirtelen gesztustól. Nem értette, miért kíván neki jóéjszakát a lány, de jól esett a lelkének.