A Mardekáros Mikaelson

9. Én egy tribrid vagyok..

Nem tudta mit csináljon. Csak hosszasan nézték egymást. A másik lény közelebb kezdett lépkedni, mire Hope észrevette, hogy ez nem is egy farkas. Hanem egy nagy kutya. Nagyobb, mint az átlag kutyák, ezért hitte először farkasnak. Bizalmatlanul néztek egymás felé, miközben mind a ketten közelítettek. Hope sejtette, hogy a másik nem átlagos, ezért visszaváltozott eredeti alakjára.

- Tudom, hogy animágus vagy. Nyugodtan felfedheted magad - mondta biztatóan a lány mire a kutya megrázta a fejét - Miért nem? Bujkálsz? - egy bólintás - Rendben. De itt csak mi vagyunk. Senkinek sem foglak beárulni. Bízhatsz bennem!

Az állat bizalmatlanul méregetett még mindig de beadta a derekát. Átváltozott egy hosszabb hajú, megviselt arcú férfivá. A szemében félelem látszódott.

- Hope Mikaelson. Örvendek! - nyújtotta felé a kezét a lány. Az előtte álló habozott a nevének kimondásával és a kéz elfogadásával , de végül megtette.

- Sirius Black.
- Te Harry keresztapja vagy ugye? Úgy örülök! - örvendezett a lány, hiszen a barátja nagyon sokat mesélt Siriusról. Alig várta, hogy megismerhesse. A férfi ledöbbent a lány boldogságán, hiszen azt hitte meg fog ijedni vagy hívja a dementorokat.

- Te ismered Harry-t? - kérdezte kissé rekedtes, mély hangon. Látszott, hogy nem sokat beszél.

- Igen az egyik legjobb barátom. Sokat mesélt már magáról.

- Ohh kérlek. Tegezz nyugodtan - legyintett Sirius - Megkérdezhetem, hogy hogyan lettél animágus. Ilyen fiatal korban ez elég ritka - nézett szemöldökráncolva és kíváncsi arckifejezéssel.

- Hát.. nem animágus vagyok. Ez.. ez bonyolult. Sütötte le a szemét Hope. Nem mondhatja el. Pedig valamiért úgy érezte, hogy megbízhat a férfiben. Valakinek el kellene mondania. Már nem sokáig bírja ezt a titkolózást és azt, hogy ebben egyedül van.

- Mond csak nyugodtan. Nem mondom el senkinek. Meg amúgyis.. kinek mondhatnám? - mosolygott biztatóan.

- Rendben. Szóval én.. én egy tribrid vagyok - nézett fel Sirius szemébe Hope. A szemében értetlenség tükröződött, ezért a lány folytatta - Vámpír, vérfarkas és boszorkány egyben. Mind a három erőt képviselem. Ezt senki sem tudja az iskolában az igazgatón kívül.

- Megértettem. Ez igazán érdekes. Nagy erő lakozik benned, ebben nem kételkedem - nézett a tribridre elismerően - És hogy vagy?

Hopeot meglepte a kérdés. Nem számított erre. Sokkal jobban az olyan kérdésekre, hogy ez hogyan lehetséges, kik a szülei stb. Ebben a pillanatban nagyon hálás volt Siriusnak és jól esett neki a kérdése.

- Őszintén.. Nem jól. Nagyon nem. Nem szeretek titkolózni - vallotta be a lány. Ezután mindent elmesélt a férfinak és hosszasan beszélgettek. Úgy érezte, mintha neki is a keresztapja lenne. Érezte újra az apai szeretet, úgy is hogy csak most találkoztak. Ez pedig rémesen kellett Hopenak. Késő este volt már úgyhogy indult vissza a hálótermekbe. Amíg az erdőben volt el is felejtette a gondjait. De ahogyan belépett a klubhelyiségbe újra visszajött minden. Draco Malfoy ült a hatalmas bőrkanapén belemerülve a pattogó tűzbe. Arcát megvilágították a lángok, amiben Hope kifejezetten helyesnek találta. Helyes? Ugyan már! Hogy gondolhatok ilyenre? De talán le kéne ülnöm mellé. Elfáradtam, csak azért. Kell egy kis pihenés. Megindult tehát a kanapé felé és lehuppant a fiú mellé. Aztán arcára félelem ült ki. Basszus el is felejtettem, hogy milyen szörnyen nézek ki! Így nem láthat. Biztosan halálra szekálna. Gyorsan el kell tűnnöm. Azzal hirtelen felállt és már futott is volna, de egy kéz elkapta és olyan szinte vissza rántotta, hogy míg a teste a kanapén, a feje a szőke ölében landolt és onnan néztek egymásra.