A tervemnek nagyon sok buktatója akadt, de már tényleg nem volt visszaút, mindent elrendeztem. Semmiféle mozgást nem láttam a szomszéd házban, de a szülők kocsija nem volt a felhajtón, úgyhogy elkezdtem. A kezemben a ruhásszatyorral átsétáltam az ajtajuk elé, és majdnem becsengettem.
Kis híján elszúrtam a rosszfiúskodást, Zach soha az életben nem csenget, ha hozzánk jön! Nekem miért kellene? Legalább meglepem Haleyt. Lenyomtam a kilincset, és az ajtó kinyílt. A nappaliban és a konyhában senkit nem találtam, úgyhogy felfelé indultam az emeletre.
Haley a szobájában volt, elmélyülten rajzolt valamit. Az arca nyíltan álmodozó volt, és én kíváncsi lettem, mi az, amit rajzol. Köze lehet hozzám? Vagy megint a bárgyúképű Johann lenne?
Átléptem a küszöböt, ő pedig ijedten felém kapta a fejét.
- Mit keresel itt? – ugrott fel a helyéről, és döbbenten nézett.
- Csak nem zavartalak meg? – kérdeztem, és lazán odasétáltam, hogy megnézzem a rajzot. Egy meztelen pasast kezdett el, feje nem volt, és csípő alatt se látszott, de mi a frász ez? Én lennék? Vagy Johann? De ugyan honnan a fenéből tudná, hogyan néz ki póló nélkül? Ott még nem tarthattak! Vagy igen?
Egészen kiestem a szerepből, úgyhogy félrelöktem a rajzot, és hűvösen Haleyre pillantottam.
- Hoztam neked egy ruhát! – toltam neki a szatyrot ellentmondást nem tűrő mozdulattal. Elégedetten vártam, amíg elveszi.
- De...
- Ma van a szalagavatóm, és nincsen partnerem – közöltem még. – Öltözz át, két óra múlva indulunk!
Úgy bámult rám, mintha bolond lennék, sőt mintha kicsit megijedt volna.
- De...
- Nincs de, Haley! – mondtam a legrosszfiúsabb hangomon. – Eljössz velem, tartozol ennyivel!
Nem válaszolt azonnal, döbbenten hallgatott, majd szkeptikus kifejezéssel az arcán belenézett a szatyorba. Egy elég jó ruha volt, amit vettem neki, de őt nem nyűgözte le, megfogdosta, majd kivette, hogy maga elé emelve ráfintorogjon.
- Én... szívesen elmegyek veled, ha nincs más. De inkább felveszek valami mást. Ez a ruha nem nekem való.
A higgadt hangjától az ideg kerülgetett. Odaléptem, elvettem tőle a ruhát, és elé tartottam. Ahogy sejtettem is, az ő mérete volt, és a francba is, egy szép ruhát vettem, nem értettem, mi baja vele.
- Biztos vagyok benne, hogy stimmel a méret. Ez kell felvenned!
- De...
Egy újabb de, mintha nem is figyelne rám, mintha nem hallaná a hangom parancsoló élét. Hát erre a lányra semmi nem hat? Keményebb eszközökhöz kellett folyamodnom. Megfogtam a karját, és magamhoz rántottam.
- Nincs, de, Haley! Azt akarom, hogy EZT a ruhát vedd fel!
- Biztos vagyok benne, hogy egy másikban...
Kész, elvesztettem a maradék türelmem is, fél kézzel megfogtam a nyakát, és a két ujjammal kényszeríttettem, hogy rám nézzen, lássa csak, mennyire komolyan beszélek. Nem volt jó ötlet megérinteni a bőrét vagy hagyni, hogy rám leheljen, egészen elgyengültem tőle.
- Két óra múlva indulunk, legyél készen!
Ez most egészen kérésnek hatott. Elcsesztem az egészet, még a ruha is a földön kötött ki. Egy lúzer voltam semmi más. Úgy éreztem, ez igazán nem az én műfajom, hogy tudnám ráerőltetni az akaratomat egy ilyen makacs lányra? Gondoltam, hagyom a ruhát, hazamegyek, és meglátom, miben bukkan fel, amikor indulni kell, de megakasztott az okoskodó hangja.
أنت تقرأ
Hazudd, hogy szeretsz - Dean szemszögéből (befejezett)
عاطفيةHazudd, hogy szeretsz írásom Dean szemszögéből, a történet ugyanaz csak tükrözve. Érdemes elolvasni az eredetit, mert nem mindegyik beszélgetést és jelenetet tettem bele Dean szemszögébe, van ami csak említés szintjén jelenik meg.