Hazudd, hogy szeretsz - Dean szemszögéből (befejezett)

Epilógus: Morzsátlanítás

A szobám a koleszban viszonylag kényelmes volt, bár a szobatársam már az első nap kioktatott, mint gondol rólam. Épp eltettem a mobilomat, miután elmondtam Haleynek, milyen itt, amikor a srác rám nézett.

– Ugye te nem az a lúzer fajta vagy, akit otthon vár a csaja? – Csak néztem rá. – Távkapcsolat meg ilyenek.

– De – mondtam habozás nélkül. – Az a fajta vagyok.

Csalódottan megvonta a vállát, és meg sem próbált elhívni egy bulira sem, helyette fintorgott akárhányszor csak hallotta, hogy Haleyvel beszélek. Pedig minden nap beszéltünk.

Most, hogy már egy hete itt voltam, épp amiatt hívtam, hogy megtudjam, hogy ment az ő első napja a sulijában.

– Fura volt – rázott le ezzel a két szóval. – Inkább mesélj te! Milyen volt a...

– Szépségem, az első nap a suliban, mindig izgalmas – nevettem, mire bosszankodó sóhajt hallatott.

– Sosem szerettem az első napokat – mondta. – Minden lány úgy csinál, mintha neki lett volna a legizgalmasabb nyara a világon, Tamy Westner meg a legesleghelyesebb pasiról beszélt egész nap, aki egy valódi smárolóbajnok, és aki megígérte neki, hogy minden nap felhívja, ugyanis egy-két állammal távolabbi gimiben végzős! Mintha az lenne valami!

– Én is megígértem, hogy minden nap felhívlak.

– Jó, de te vagy a világ leghelyesebb fiúja, aki a legédesebben csókol! Ez az én történetem!

Vigyorogtam, mint egy idióta.

– Ez azért elég általános sztori, nem?

– Nem! Te igazi vagy, és amit ígértél az is igazi, Tamy meg csak eltúlozta a sajátját, mégis mindenki úgy csinál, mintha az lenne a legromantikusabb történet a világon!

– Közben meg a miénk az? – húztam az agyát, mire komoran rávágta.

– Pontosan.

– Azt akarod, hogy a többiek a mi sztorinkat hallják? Attól ájuljanak el?

– Nem, már úgyis mindenki tudja, és... Á, mindegy. Képzeld, Johann és Syl már össze is vannak veszve.

– Mit akartál mondani? – kérdeztem rá az elharapott mondatára, de figyelmen kívül hagyta.

– Syl úgy akar tenni, mint Johann és ő nem jártak volna egész nyáron, mert attól fél, hogy Johann miatt ő is népszerű lesz! El tudod ezt hinni? Én meg azt hittem, valami igazi problémájuk van, közben meg csak ez. Mondtam is Hadennek, hogy milyen idióták. Johann pedig arra kért beszéljen le Sylt. Mármint én őt, amikor...

– Ki az az Haden? – szakítottam félbe.

– Ó – hümmögött. – Az új srác. Ma találkoztunk, és ebédkor meghívtam az asztalunkhoz. Nagyon kedves.

– Tényleg? – kérdeztem köznapi hangon, bár nem tetszett ez a pasas. Már a neve sem, milyen név az a Haden.

– Kiderült, hogy együtt járunk majd rajzra az új tanárnál – mesélte vidáman. – Beszélgettünk, aztán megkérdezte, nincs-e kedvem este kimozdulni vele valahová. Moziba vagy csak enni valamit. Mondtam, hogy semmi akadálya...

– Mi van?! – hördültem fel. – Az akadállyal beszélsz, ha nem vetted volna észre...

A nevetésre megakasztott.

– Csak vicceltem, Dean! Hallottam a féltékeny hangod!

– Nem volt vicces! – mondtam, de azért megkönnyebbülten vigyorogtam. – Már csak egy srác hiányozna melléd. Habár gondolhattam volna, mégis milyen név az a Haden?

– Dean – mondta most komoly hangon. – Haden létezik. Csak onnantól vicceltem, hogy elhívott valahová. Természetesen megmondtam neki, hogy van barátom, de különben sem tetszem neki, csak én voltam az egyedüli, aki szóba állt vele. Még csak nem is olyan jóképű, mint te. Ne legyél féltékeny!

– Nem vagyok – feleltem félig hazudva. Mi az, hogy nem olyan jóképű? Az azt jelenti, mégiscsak az, csak nálam nem jóképűbb? Vagy csak Haley nem akar megbántani. Haley és Haden, csak ne csengenének össze ennyire, a fenébe!

– Na, jó, akarod, hogy elmondjam, miért volt fura a napom? – kérdezte végül, majd a válaszomra sem várva folytatta. – Tamy kedves volt velem! Köszönt, és beszélt hozzám, de semmi gúnyosságot nem mondott! Megkérdezte, hogy telt a nyár meg hogy még járok-e veled... Komolyan nagyon furcsa volt.

Nem volt annyira furcsa, ha azt vesszük Zach és én meddig kajtattuk a csajt, amíg sikerült elcsípni nemcsak őt, még azokat is, akikkel lóg. Zach mély benyomást tett a csapatukra, én meg úgy tettem, mintha nem tudnám, hogy Tamy az a csaj, aki egy ideig pokollá tette Haley életét. Zach szerint Haley kevésbé lesz morzsás, ha elhíreszteljük, hogy olyanokkal lóg, mint mi, ami igaz volt, mégis egy kicsi bűntudat emésztett, amiért Haley háta mögött csináltuk az egészet.

– Nem olyan furcsa ez – hümmögtem, még mindig Hadenön jártatva az agyam. Meg kell tudnom, mi van azzal a sráccal!

– Dehogynem. Ráadásul mások is csinálták! Beszélgettek velem, de nemcsak azok, akiket az építkezésről ismertem, hanem a többiek is, mintha... és ezt most nem viccből mondom, de mintha népszerű lennék!

A fejemben motoszkáló Haden gondolat ellenére elröhögtem magam.

– Népszerű, Haley? Szerinted túl fogod élni?

– Ez nem vicces, Dean!

– Nem – hagytam rá, és csak magamban mulattam. Tamyn kívül mást nem környékeztünk meg Zach-kel. – Vegyük át, kicsi morzsa! Nyíltan kezdtél el járkálni a krémek krémjével, Johannal, kirúgattál egy tanárt, és egy kleptomániás diákot. Két pasas összeveszett rajtad egy bulin, akik közül az egyik köztudottan még mindig nyáladzik utánad, és nemcsak hogy egész nyáron jótékony munkát végeztél, de mindezt leadta a tévé nemcsak egy reklám formájában, még abban a riportban is szerepeltél, ami főműsoridőben ment le a múlt héten – soroltam fel.

– Hát, ez még így nem gondoltam végig – suttogta döbbenten.

– Mondd meg, mi ebben a nem népszerű? – kérdeztem rá. – Mindig is krém voltál, Szépségem! Itt volt az ideje, hogy mások is lássák ezt!

– Tényleg ezt gondolod?

– Mindig is ezt gondoltam. Onnantól kezdve, hogy először rám mosolyogtál ott a kukák mellett!

– El kell ismerned, nagyon jól titkoltad! – nevette el magát. – Tudod te mi vagy? Mármint a süti melyik része?

– Hát, ha nem krém, akkor valami meggyes töltelékfélében reménykedem – jegyeztem meg, mire még jobban nevetett.

– Nem, nem! – mondta végül komolyan. – Nem vagy krém, és nem is meggyes töltelék. Cseresznye vagy!

– Igen? – vigyorogtam. – Ezt fejtsd ki!

– Kandírozott cseresznye egy tortaszelet tetején! – súgta vérlázítóan buján. – Tökéletes, ínycsiklandozó, mézédes egy icipici könnyű tejszínhabbal az alján, ami szétolvad a nyelveden, ha a szádba veszed!

– Szépségem! – ziháltam teljesen elvesztve a fejem. – Ha most ott lennék, azonnal...

– Elmennénk enni egy szelet tortát! – kacagta el magát.

– De csak utána – mormoltam rekedten. – Először téged akarnálak megkóstolni.

– Igen, csak utána – hagyta rám. – Alig várom a pénteket, hogy haza gyere!

– Én is!

Végül is letettük, mert Haley szerint spórolnunk kell a telefonszámlán, és ez még csak a második hét volt külön, de ez nem akadályozott meg abban, hogy előtte kicsit ne részletezzem, mit tennék vele, ha ott lennék. A kapkodó levegővételeit véve alapul, tökéletesen megértette, így elégedetten tettem el a telefonomat csak, hogy rögtön elő is húzzam megint.

Fel kellett hívnom Zach-et tartsa csak a szemét azon a Haden gyereken. Mégis milyen francos név az a Haden?!