Hazudd, hogy szeretsz - Dean szemszögéből (befejezett)

11. Túl hosszú éjszaka

Életem legnehezebb feladatának tűnt kiigazodni Haleyn. Órákon keresztül simult odaadóan a karjaimba, a szíve vadul vert minden érintésemre, mégis amikor megcsókoltam, mindannyiszor hiányzott valami. Néha vissza sem csókolt, néha meg úgy tűnt, teljesen felizgattam, őrjítő dolgokat művelt a nyelvemmel, aztán megint bezárkózott. Bár nem akartam leitatni, hagytam, hogy annyi enyhén felturbózott puncsot igyon, amennyit csak kíván, és ivott is rendesen, így én különösen ügyeltem rá, hogy csak vizet vegyek magamhoz.

Épp egy újabb pohár punccsal siettem vissza táncparkettre, amikor megláttam őket. Ledermedve figyeltem, ahogy Jeff úgy húzza magához Haleyt, mintha bele akarna mászni, és ő ahelyett, hogy ellenkezett volna, hagyta neki. Az a gennyláda a fülébe sugdosott, Haley pedig válaszolgatott neki. Úgy tűnt, remekül elvannak, én pedig kis híján összeroppantottam a kezemben tartott műanyag poharat. Azzal az elhatározással mentem oda, hogy itt vér fog folyni, de Jeff lelépett mielőtt odaérhettem volna.

Haley utána bámult, csak az utolsó pillanatban fordult vissza felém.

- Mit akart tőled? – kérdeztem mogorván.

- Csak táncoltunk – mondta, mintha semmi szégyellnivaló nem lenne abban, hogy engedte a testéhez simulni azt a mocskos férget.

- Mit mondott neked? – figyeltem fel Haley elgondolkozó arcára.

- Semmi fontosat – hazudta.

- Akkor miért vágsz ilyen képet? Mit mondott? – követeltem a válaszomat.

- Semmi közöd hozzá! – sziszegett rám. – Nem kell mindenről beszámolnom neked!

Ez övön aluli ütés volt! Velem jött ide, az én partneremként, erre hagyja, hogy más fogdossa, és komolyan úgy gondolja, semmi közöm hozzá?

- Milyen igaz! Hiszen azt is én tudtam meg utoljára, hogy lefeküdtünk egymással! – jutott eszembe. – A nagy smárolásodról Johannal nem is beszéljünk!

Felcsillant a pillantása.

- Féltékeny vagy? – Reménykedőnek tűnt a hangja, én pedig akkor se vallottam volna be, hogy az vagyok, ha az életem múlik rajta.

- Féltékeny? Mire? – Nem bírtam ki, durván magamhoz rántottam. – Mindezt én is ugyanúgy megkaphatom!

Ez igaz volt. Ezek szerint Haley ilyen lány. Bárkivel elcicázik, aki figyelemre méltatja, talán bárkinek hagyná, hogy ugyanúgy megcsókolja, ahogy én teszem. A francba is, még ez a gondolat sem tántorított el attól, hogy magamnak akarjam. Durván megcsókoltam, és meglepetésemre hozzám simult, szorosan átkarolta a nyakam, és megkaptam tőle a legvadabb, legigazibb csókot, ami rögtön elfeledtette velem a haragomat. Elgyengülve tartottam a karomban, amíg mindketten ki nem fogytunk a levegőből.

- Mondd, hogy szeretsz! – suttogtam. – Hazudj!

- Nem hazudok! – ellenkezett, mire újból a szájára tapadtam.

- Gyerünk, mondd!

- Szeretlek, Dean! Nagyon szeretlek! – A hangja édes és ártatlan volt megint. – Nem volt semmi Johannal, Sylbe szerelmes. Csak csókolóztunk, de nem jelentett semmit.

Majdnem bólintottam, aztán szétoszlott a sűrű köd a fejemben.

- Nagyon jól csinálod – adóztam gúnyos elismeréssel. – Végig elhittem mindent, amit mondtál. Ügyesen hazudsz!

Nem akartam, hogy lássa az arcomat, a nyakához hajoltam, hogy megnézzem, hogyan reagál, ha ott csókolom, de nem volt képes leakadni a témáról.