Hazudd, hogy szeretsz - Dean szemszögéből (befejezett)

18. Válság

Az igazi válság azzal a béna pillanattal kezdődött, amikor Görögországból hazaérve kiszállt végre a kocsiból, és csillogó szemmel indult el felém, mintha a karjaimba akarná vetni magát, de valahogy elveszítette a lendületét út közben, mert egy óriási bőrönd visszahúzta. Lehet, hogy nekem kellett volna bezárni a távolságot, de csak bámulni tudtam a lebarnult bőrét és a fura fonatba font mégis kiengedett haját, amibe még virágos fém hajdísz is került. Egy napsárga redőzött ruha volt rajta, az is görög stílusú, amitől teljesen úgy festett, mint egy igazi szerelemistennő.

– Dean! – mormolta, ahogy megállt előttem egy lépésnyire, fájdalmas távolságot hagyva. – Hogy tetszem?

– Gyönyörű vagy! – mondtam elszorult torokkal, arra gondolva, hányan próbálhatták meg felszedni a görög Riviérán, miközben ilyen cuccokban mászkált. Megérintettem az egyik selymes hajfonatát. – Ez bonyolultnak tűnik – jegyeztem meg idiótán, mire rám mosolygott.

– Az is. – Nyúltam a bőröndjéért, de ő félreértette a mozdulatom, és meg akart csókolni. Közvetlen közelről láttam, ahogy leesik neki, én nem azért hajolok oda, elkaptam a tekintetében megvillanó zavarodottságot is, miért nem csókért mozdultam. Mert egy barom vagyok, azért. – Bocs! Azt hittem...

– Nem, én vagyok a hülye – mondtam gyorsan, és rányomtam a szám az övére.

Megrendítő érzés volt két hét után végre újra megcsókolni őt, a köztünk szikrázó szenvedély bizonyította, nem csak kitaláció voltunk, még mindig ugyanúgy működtünk, mint régen, csak épp problémáink voltak. Például az, hogy egy kis időre idegenek lettünk, holott nagyon jól ismertük egymást. Hirtelen azt sem tudtam, öleljem-e át vagy csak hagyjam, hogy vége legyen a csóknak, mielőtt túl sok lesz a szülői szemeknek.

A talajra puffanó, és kínosan csörömpölő hangot adó bőrönd volt, ami véget vetett a viszontlátás csókjának. Eltörtem valamit.

– Ó – nézett le Haley.

– Dean, ha az a középkükladikus repülő halas vázám volt, nem leszünk jóban! – morgott rám az apja, mire kicsúszott egy durva káromkodás a számon, ráadásul Haley füle hallatára.

– Sajnálom! – mondtam elkínzottan, lehajolva a bőröndért. Ritkán jöttem zavarba, de ember ennél még nem érezte kínosabban magát, abban biztos voltam.

– Dean, apa csak viccelt! – fogta meg Haley a kezem. – Gyere, menjünk be!

Lesunyt fejjel, az apja pillantásával a hátamban követtem Haleyt, ezúttal olyan óvatosan cipelve a bőröndjét, mintha üvegből lenne. Ez nehezebb volt, mint gondoltam, mert Haleynek méz és tisztaság illata volt, ami úgy betöltötte az orrom, hogy csaknem a nyálam is csorogni kezdett, a franc tudott figyelni a bőröndre.

Egy kicsit bántott, hogy én nem vagyok Haleyre ilyen hatással, alig nézett rám, miközben felmentünk a szobájába, és elkezdte kipakolni a táskájának tartalmát. Nem lapult benne törött repülő halas középkükladikus váza. A fél bőrönd ajándékokkal volt tele, édességet és fűszereket nyomott a kezembe, mutatott még egy ruhát, ami hasonló volt ahhoz, amit viselt, aztán mindenféle szuvenírről magyarázott. Hozott kulcstartót, szép formájú köveket, olívaolajas szappant, és megmutatta azt a mézes fürdőolajat is, amitől úgy illatozott. Amit eltörtem egy bögre volt, amin valami szakállas, óriásira merevedett farkú hapsi pózolt egyik kezével a méretes szerszámot markolva, mintha attól félne, feldől a súlytól, ha nem teszi. És valóban, úgy tűnt, az lett volna a sorsa.

– Az Priapos – mondta Haley. – Termékenységisten. De nem kár érte, úgyis kicsit ízléstelen volt. – Azzal fogta a darabokat, és kivágta a kukába.