Depresszió

15

Ebben az időszakban folyamatosan csak hárítottam.
Még is borzasztó jó érzés volt, fetrengeni ebben a mocsokban ami magam körül volt.
Azzal, hogy elkezdtem érettségi előkészítőre járni, úgy éreztem erőt tudok venni magamon, és helyre tudom rakni magamban azokat a dolgokat amik tönkrementek. De nem. Rá kellett jönnöm, hogy egyedül, ezekhez rohadtul kevés vagyok. És ez a felismerés borzasztó volt.
Amikor próbálsz egyedül kikászálódni a szarból, de már az is nagy lépés, ha fel tudsz kelni az ágyból és el tudsz menni a mosdóig. Aztán próbálsz egy nagyobb lépést tenni, de aztán rájössz, hogy hiába tudod ott belül, hogy igenis te ennél sokkal de sokkal erősebb vagy, rájössz, hogy nem.
A nagyobb lépést hiába kezdted el, hiába indultál el az úton. Megragadtál.
Megragadtál egy olyan szinten, ami az addigi éned legjobb formája. Ez a felismerés, a valaha volt legijesztőbb érzés volt számomra. Nem azok a szörnyűségek, amik megtörténtek, mert azok az egyik pillanatról a másikra elmúlnak. Nehezek, de előbb utóbb az ember feldolgozza és elengedi ezeket.
A másik oldalon azok a problémák, sérelmek vannak amik állandóak. Amik elől nem tudsz elmenekülni. Amiket nem tudsz egyedül legyőzni.
Amik éjszaka veled maradnak, és szétmarcangolják a lelkedet.