Depresszió

10

11 órakor ébredtem fel. Éreztem hogy a sírástól feldagadtak a szemeim, alig láttam amikor szinte leborultam a kanapéról. A tükör sem nyújtott valami bíztató látványt. Nem csak feldagadtak a szemeim, hanem összeszűkültek és pirosak voltak, ahogy az orrom is. Elég ijesztő látványt nyújtott, az áttetsző fehér bőröm mellett.
Összeszedtem a cuccokat, mivel már hónapok óta a nappaliban alszom, a kanapén, szinte mindent a nappaliban tartok. Nem tudok egyedül a saját szobámban aludni.
Miután kezdett leesni, hogy szerda van, és hirtelen rémület uralkodott el rajtam, hogy én nem is készültem az aznapi órára, és ráadásul így is nézek ki. Marha gyorsan össze kellett kapnom magam, ha valami elfogadható látványt akarok nyújtani.
Hogy kicsit lenyugodjak, amíg pakolásztam, és előszedtem a történelem füzetem, és beraktam LEE HI új számát a NO ONE-t. A dal többször is ismétlődött, mire normálisan feltakarítottam. Majd elkezdtem ismételni, végül délután elindultam az órára.
Egy rövid A vonalú bordó ruhát vettem fel, ami a karomnál csipkézett volt, rá pedig egy térdig erő fekete szövetkabátot, és miután a hajamat nem vasaltam ki, és hajatmostam így behullámosodott az egész, de nem akartam tovább foglalkozni a készülődéssel. Így idegesen elindultam.

Mint általában, most is elsőnek érkeztem meg. Feszülten várakoztam, amíg kinyílt az ajtó. A tekintetünk találkozott, és ez vagy 5 másodpercig tartott, de számomra örökkévalóságnak tűnt. Amikor kiszaladtam a teremből, valami kaját venni (mániám az utolsó pillanatban rohangászni mindenhova), és visszaértem, az előadó közepén állítgatta a projektort, és mikor kinyitottam az ajtót, láttam ahogy felémfordul és egy pillanat alatt végigmér, majd óvatosan elmosolyodik. Ez a mosoly nagyon sok kérdőjelet vetett fel bennem. Egyrészt, mert alapból mindig nagyon kedves volt, kivétel nélkül mindenkivel, másrészt egyfolytában mosolygott... de ez a mosoly esetleg más lehet, mint a többi?

A helyzet az, hogy már ennyi is, olyan sokat jelentett számomra. Felgyorsult a pulzusom, és hallottam a szívem dobogását, ami persze megijesztett, de leirhatatlanul boldog voltam tőle. Persze, bele se mernék gondolni, mi történne, ha egyszer véletlenül megérintene, mondjuk a vállamra tenné a kezét? Biztos érezné mennyire remegek.
Ahogy figyeltem, eszembe jutott mennyire megfogott a stílusa. Imádtam. Hogy mindig inget viselt, a pulcsi alatt. És soha nem tért el ettől. Olyan jól állt neki. Bordó, szürke, fekete, barna vagy kék pulcsi, alatta kockás inggel. Fantasztikusan állt rajta.

Az óra legnagyobb részében igyekeztem figyelni, meg koncentrálni a tananyagra. A jegyzeteim pontosak voltak, mint mindig. De fejben nem voltam ott. Mindig a jéghideg kék szempárt kerestem, hátha rám emeli a tekintetét. Párszor meg is történt, de én természetesen többre vágytam. Mihelyst vége lett az órának, igyekeztem minél lassabban, és komótosabban összerendezni a cuccaimat és elpakolni. Lassan mindenki elszállingózott az előadóteremből, már csak én maradtam. Ahogy az ajtóhoz értem, megfordultam és elköszöntem tőle, és beleborzongtam a boldogságba ahogy aznap utoljára rám emelte azt a gyönyörű, mosolygós tekintetét.