A Torony tetején voltam. A szél süvített ,de kellemesen meleg szellőt fújt a new yorki éjszakába,felettem az ég világított a csillagok összhangjában. A tüdőmbe befurakodott a tiszta levegő,mintha teljesen kitisztított volna belülről ,aztán pedig távozott is az éterbe. Előttem egy alak állt. Tej fehér haját a szél össze vissza reptette,háttal állt,de még így is felismertem,tudtam ki ő. Azonnal tudtam,hogy álmodom. Pietro haloványnak tűnt,én pedig még sose éreztem magam élőbbnek,ahogy tudatosult bennem,hogy újra élvezhetem a társaságát. Felé lépdeltem,a lábam remegett,mintha újra tinédzser lettem volna,a testem önálló életet élt akkor ott,az izgalom, a szerelem ott dörömbölt a vénáimban, a csontjaimban,a bőröm alatt rezgett,de a lépteim darabosak voltak,azt hittem sose érek a tető pereméhez,aztán csak ott álltam csendben,mellette. Nem nézett rám,az eget kémlelte. Valami nem volt okés. Valami nem klappolt. Nagy nehezen szólaltam meg.
-Reméltem,ha le fekszek aludni te megjelensz.-suttogtam az éjszakába,mire ő nemes egyszerűséggel csak elnevette magát,de azt a nevetést nem a jó kedv szülte. Rám emelte kék szemeit,de érzelem nem társult hozzá.Rám mutatott.
-Te csak feloldozást vársz Darcy.
-Feloldozást? Miről beszélsz?-ráncoltam össze a homlokomat,de a hangomat nem mertem felemelni,pedig nagyon is égett bennem. Talán a lelkem mélyén tudtam a választ,de a tudatom őt idézte elő bennem,hogy szembesítsem magam és feldolgozhassam.
-Azért vagyok itt mert a bűntudatod egészen a felszínig ásta magát. Tőlem akarod hallani,hogy semmi baj Darcy. Itt vagyok veled.-fordult felém teljesen,a szavai teljes gúnnyal volt átitatva. Ellenséges volt. Kötekedő és nem értett meg. De ha jól gondolom,akkor ő azért jelenik meg az álmomban,hogy megértsen,hogy fel szedjen a földről,nem azért hogy még jobban belém rúgjon. Próbáltam higgadt maradni.
-Azért vagy itt,hogy bocsánatot kérhessek. Sajnálom,hogy nem tettem semmit. Sajnálom,hogy beletörődtem. Utána kellett volna járjak. Cserben hagytalak.
-Nagyon szép gondolatok tőled,de nem ez az igazság. Még mindig hazudsz magadnak. -mondta idegesen,aztán a hátam mögé sétált. Nem értettem mi ez az egész. Pietro hirtelen ragadott meg,s a mellettem lévő falnak taszított. Némán tűrtem,mert kezdett fel derengeni az este történései. Kezdett tisztázódni az ok,amiért beszélni akartam vele,amiért megváltást szerettem volna. Közelebb lépett hozzám,elfordítottam a tekintetem. Nem akartam rá nézni,nem akartam szembesülni a bűnömmel,amit a tudatom a legszebb módszerrel akart a képembe dörgölni. Pietro kezeit a két karomra helyezte,még mindig a falnak voltam szorítva,nagyon lassan kezdte felcsúsztatni kezeit rajtam.
-Más érintett téged,más férfi váltott ki belőled reakciókat.-cirógatta meg lágyan a nyakam vonalát,nagyot nyeltem,mert a hangja fájdalmas volt,akár a bűnöm.-Steve tekintete ragadott el tőlem. Nézz rám!-ragadta meg az államat s maga felé vonta. -Mást akartál megcsókolni. -ejtette ki meg rökönyödve fájdalmát.
-Nem tettem meg.-kezdtem el dacolni,mert a szívem össze szorult és a tagadás volt a legjobb gyógyír.
-Meg akartad és ez a lényeg. -nézett mélyen a szemembe.-Félsz, mert úgy hiszed ha Steve közel kerül hozzád én el távolodom. Bűntudatod van mert két hónapja még éltem.Bűntudatod van mert úgy hiszed elárulsz engem,és ma ledőltél az ágyadba, abban a reményben aludtál el,hogy majd én megmondom mit tegyél. Majd én feldolgozom a te töréseidet,mert ezt tettem odakint. A valómban. Nem én építettelek fel Darcy,azt hiszed de ez nem így van. Össze raktad saját magad,mire én oda értem te már kész voltál.-döntötte mosolyogva homlokát az enyémnek. Eme szeretet teljes cselekedete sírást szakasztott fel belőlem,a mosolya nyugtató volt és kellemes,valami ami mi voltunk. Harmónia,nem mondta ki de rendben voltunk,még így is,még úgy is hogy a tetteim nem ezt bizonyították. - Mindig gyorsabb voltál nálam. És ámbár csak Pietro emléke vagyok a fejedben abban biztos vagyok nem akarná nem várná el tőled,hogy kockáztasd az életed,az ő igazáért. Nem ezért szeretett téged.
Meg akartam szólalni.Isten a tanúm rá,hogy elakartam neki mondani mindent,hogy Steve nem jelent semmit,hogy két hónap ide két hónap oda őt szeretem. Halálom napjáig szeretni fogom,mert a szívem egy nagy semmivel volt tele,addig a pontig,amíg meg nem ismertem őt. Akkor történt,hogy a lelkem meg telt mindennel.Minden színnel,minden ízzel,minden örömmel,nevetéssel. Minden fájdalommal. És elakartam mondani,hogy fájt szeretnem őt,de ettől volt ez rohadtul izgalmas és igazi. Mert meg hallhattam minden egyes nap ő általa. De még mielőtt megtehettem volna egy hang szelte át az éjszakát. Egy férfi hang a nevemet skandálta. Azt kérte ébredjek fel. Pietro lustán elmosolyodott.
-Még a búcsút is elrontja Amerika hőse. -kezdte el ingatni a fejét.
-A búcsút?-ócsudtam fel. Pietro össze ráncolta a szemöldökét,valami nem volt a helyén én is éreztem.
-Ébredezel.-fűzte össze ujjainkat.
-Nem akarok. Hogy érted a búcsút?-kezdtem el siettetni. Nem volt időm,kezdtem egy fajta húzást érzékelni.
-Többé nem jövök Darcy.
-Nem,nem ezt nem én...-kezdtem el dacolni egyből a fejemet úgy ráztam félő volt megrándul egy izmom. Pietro megragadta két keze közé az arcomat.
-Darc fel ne ébredj . Hadd adjam meg ami elmaradt számodra.
Nem mondta ki de a végszóra gondolt. Az elbúcsúzásra. Az utolsó szavakra. Fel akartam ébredni. Nem akartam hogy ez az aprócska kis darabja is eltűnjön belőle. Belőlem.
-Ne ébredj fel szerelmem.-simogatta meg lágyan az arcom,majd megcsókolt. Éreztem abban a csókban az összes emlékünket,az összes váltott csókot.Mindent,őt. Belesírtam a csókba. Mint aki fuldoklik,utána kaptam és csak csókoltam. A szívem szakadt meg ki tudja hányadik alkalommal. Gyűlöltem a világot,amiben éltem,mert számára ott már nem volt hely. A földre zuhantam és fájt az ütközés,jobban mint amennyire képes voltam befogadni ezt. Pietro megszakította a csókot.
-Adj igazságot nekem,ha erre van szükséged,ha nem erre vágysz az se baj. De tovább kell lépned,el kell engedj. Adnod kell egy lezárást Darcy Lewis nekem is és magadnak is. Gyönyörű nő vagy és minden vágyam volt,hogy végig nézzem,ahogy az életen menetelsz végig. A világom voltál,a mindenem.
-Nem..-kaptam a pólója után s megragadtam,amikor távolodni próbált. - Megígérem élni fogom az életem ,esküszöm mindenre hogy így teszek,de ne...ne hagyj el engem. Ne menj el.
-Nem én hagylak el.-mondta aztán a gyomrom össze rándult,húzást éreztem. A szemeim pedig kipattantak. A párnámon feküdtem féloldalasan. Nagyokat nyeltem. A szemeim ki meredtek az álmom miatt érzett kellemetlen érzéstől. Nem bírtam mozdulni sem. Letaglózott. Háttal voltam az ajtónak,de éreztem Steve jelenlétét. A fény beszűrődött az ajtó résén.
-Ébren vagyok.-hangzott fel az álmos hangom.
-Tony talált valamit. A laborban várunk.
-Adj egy percet. -feküdtem továbbra is mozdulatlanul. Az ajtó pedig bezárul a sötétség rám ereszkedett. A szemeimet meresztve próbáltam fel fogni mi is történt az álmomban. A levegőt kapkodva emeltem le magamról a takarót,s nagy nehezen felültem,majd kiszálltam az ágyból. A kezemet a nyakláncomhoz vezettem. Megszorítottam a gyűrűt.- Én tőled sose búcsúzom el.-suttogtam magam elé,majd az ajtóhoz léptem.
