A borítékban egy jegygyűrű fityegett,tartozéka pedig egy levél volt. Remegő kezekkel vettem ki az ékszert. Aranyból volt,a közepén egy közepes méretű kő helyezkedett el. Egyszerű volt,mégis ennél gyönyörűbbet nem láttam. A belsejében két betű volt gravírozva DP . A számra szorítottam a kezem. Azt se tudtam,hol vagyok éppen. A gyűrűt nagyon óvatosan letettem a komódra,s a levélért nyúltam.
Kedves Daisy!Tudom,hogy most elhúztad a megszólítás miatt a szádat,de ha ezt a levelet olvasod akkor joggal érdemelted ki,ugyanis ez azt jelenti,hogy kutakodtál a cuccaim közt. Bizonyára nem érted a gyűrű meglétét. Kérlek ne is akard érteni. Én értem. Közölni is fogom. A te dolgod,hogy vissza tedd oda ahol találtad. Felejtsd el,hogy láttad. Az életben egyszer ne légy gyorsabb nálam,kivéve ha nemet akarsz mondani. Akkor keress meg gyorsan. Még van idő át gravíroztatni Tracyre.
Hitetlenkedsz. Ez tény,de egy kérdés még,nem számítottál rá?
A levél kihullott a kezeim közül. A padlón hevert,s egy röpke pillanat múlva és is oda hanyatlottam.
-Ahhhww....-nyögtem fel félig sírva-ó te jó ég...nem...Pi...ne...-a hasamra szorítottam a kezem,próbáltam visszaszorítani mindent,amit elzártam eddig. A könnyeket..a dühöt...a szerelmet..a gyászt.
-Fáj..-sírtam el magam.-Istenem elvesztettem őt.-suttogtam magam elé.
Nem akartam érezni,nem akarok szembesülni vele. Sírtam úgy mint még soha. Sírtam a múltunk a jelenünk és már a jövőnk miatt is.
-Én ezt..nem..bírom..-hüppögtem magam elé. S akkor ott a percben megtörtem. Életemben először gyászoltam,oly mélyről jövő fájdalommal,ami már sok volt. Letarolt mindent,ugyanakkor a dühöm csak nőttön nőtt. Nem akartam ezt..nagyon nem.
Hirtelen felindulásból ragadtam meg az éjjeli lámpát és a falhoz vágtam. Aztán egyre több és több tárgy jutott ugyanerre a sorsra. Csak álltam zihálva a szoba közepén keresvén a következő tárgyat,amit széttörhetek. Nyílt az ajtó. Steve. Elhűlve nézett rám. Egy pillanatra abbahagytam a sírást. A könny fátyolon kersztül alig láttam őt.
-Igent akartam mondani.-hadartam el neki,s közelebb léptem hozzá. Belépett a szobába magunkra zárta az ajtót. Tekintetén láttam,hogy készen áll arra,hogy megnyíljak. Érzelmeket akartak látni tőlem,hát megkapják.
-Abban a fiókban rejtegette a gyűrűt.-mutogattam hisztérikusan. A bútorhoz sétáltam s nemes egyszerűséggel kihúztam a fiókot,de nem álltam meg ennyinél. A földre borítottam a tartalmát,aztán a falhoz csaptam.
-Whoa whoa.-emelte fel tenyerét Steve nyugtatólag,ámbár ellenkező hatást eredményezett.
-Azt a képet gyűlöltem.-mutattam a falra,ahol üveg keretbe foglalt kép volt egy motorról.-Mégis ki a fene rak ki egy ilyet?-töröltem meg kezemmel az orrom- Még jó hogy meghalt,ez meg mehet is le a falról.-léptem oda olyan gyorsan,amilyen gyorsan csak bírtam. Leakasztottam a falról s már épp össze akartam törni,amikor is Steve kicsavarta a kezemből.
-Elég lesz Darcy. Nem a képre vagy dühös.-ragadta meg a karom.
-Dühös? Ez nem düh. Dühös akkor voltam,amikor Jane leadott ide. A szívem szakad meg Steve.-bőgtem el magam újra.-Hiányzik..annyira hiányzik...nem kapok levegőt,nem bírok enni,aludni. Ez fáj...annyira nagyon fáj.-vágtam rá a mellkasára.
-Csssss.-vont ölelésbe.-Túl sok minden kavarog benned. Összpontosíts egy érzelemre oké. Ragadd meg.Minden rendben lesz.-simogatta a hátam.
Azokban az éjszakai órákban fura dolog történt velem. Hallgattam Stevere és abban a pillanatban letisztázódott minden. Rengeteg érzelem lappangott bennem és mindenkire dühös akartam lenni.De ennek nem így kellett történnie. Egy érzelem és egy személy pont elég volt,ahhoz hogy túléljem. Az érzelem a harag volt a személy pedig...
-Hová mész?-kérdezte Steve,amikor is kiléptem öleléséből,s a komódról elvettem a gyűrűt.
-Van egy kis elszámolni valóm azzal a szemét ládával.
