3 hónappal később
Az utolsó dobozt pakoltam le az autó platójáról. Nagy fekete betűkkel állt rajata PIPERE CUCCOK,amelyek kicsit sem nőies kézírással vésődtek oda. Nos igen. Elég gyors költözési ötlet volt. Na de itt vagyunk. Új otthon. Brooklynban. Felemeltem a papír dobozt s megindultam a bejárati ajtó felé. Az ajtó oldalára a lakók neve volt feltüntetve. A harmadik emelet negyedik lakása Steve Rogers nevére szólt. A lakótársamé.
Mély levegőt vettem és beléptem.
Ha valaki azt mondja nekem,hogy Amerika Kapitány lesz egyszer a lakó társam elküldöm kivizsgálásra az illetőt. De mégis itt vagyunk. Micsoda fordulat, amikor Steve felajánlotta a lehetőséget én kapva az alkalmon bele mentem. Miért? Mert a Toronyban képtelen voltam létezni. Az Ő aurája emléke és illata mindent ellepett,a gondolataimat pedig mérgezte a boldogság fakó képe. Eldöntöttem költözöm. De bármilyen lakást néztem meg mindig kerestem a hibát. Sose volt elég jó az a lakás. Miért nem? Mert ámbár kifogások hadát tártam a közvetítő nő felé,s csakugyan azon volt hogy olyan kuckót találjon nekem,amely ezeket a hibákat kiküszöböli tudtam nagyon jól,hogy ami hiányzik a lakásokból az csak egy dolog,és azt nem adhatja meg nekem. Nem is dolog igazából,személy...Pietro Maximoff. Féltem egyedül lenni. Féltem nélküle lenni,de muszály mennem tovább,mert ha nem teszem visszajön és olyan határozottan rúg seggbe,hogy fel le fogok járni mennyország és pokol közt. Itt jött a képbe Steve. Felajánlotta,hogy költözzek be hozzá. Átlátott a helyzeten miután szegényt átcipeltem fél New Yorkon lakást nézni.
Már a harmadik emeleten tartottam. Elnyűtt tornacipőm,amely már látott jobb napokat jellegzetes hangot adva verte fel a folyosót. A hajamat lófarokba kötöttem és egy Brooklyn feliratú sapka alá rejtettem. Próbálván ezzel is kifejezni milyen izgatott is vagyok a helyzettel kapcsolatban,pedig nem voltam. Ó dehogy voltam én. Robot üzemmódra kapcsoltam s ámbár a lelkem minden egyes nap a kínpadot járta kívül mintha mi se történt volna. Újra az a szarkasztikus mosolygós Darcy Lewis voltam. Ahogy haladtam a lakás felé hangok ütötték meg a fülemet. Méghozzá veszekedés hangjai. Natasha és Steve heves szóváltásban voltak. Ez meglepett,meg is álltam a lakás előtt s hallgatóztam.
Natasha nem tartott velünk és bele gebedtem,hogy tudjam mit keres itt ily hirtelen.
-Szerinted tényleg az a megoldás ha ide költözteted!?-szállt felém Nat fojtott hangja.
-Kisegítem. Kell neki egy hely,ahol kiheverheti.-reagált Steve. A kiheverheti szónál megrándultam. Ez nem egy betegség,amit ki lehet heverni. Ez gyász.
-És az a hely pont nálad van.
-Natasha.
-Hülyeséget csinálsz Steve. Ha engem kérdezel most pont nem tesz jót egyikőtöknek sem a másik társasága.
-Még jó,hogy senki nem kérdezett.-vált hűvössé Steve hangja. Aztán csend lett. Ekkor döntöttem úgy,hogy bizony most jó ötlet elindulni. Nagy hévvel léptem be. Nem tudom létezik e az a kifejezés,hogy veszekedő póz...na ha nem létezik erre a helyzetre tuti ráaggatnák. A páros egymással szemben áll,ellentétesen fújtatnak a másikra és ha azokkal a szemekkel vikágbékét lehetne hozni nos...világbéke lenne. Nem eresztik egymás tekintetét,nintha még mindig vívnák a csatát.
-Nat!-kiáltok fel tetetett meglepődöttséggel.-Hát te? Jöttél segíteni?-tettem le a dobozt a földre. Rám néznek. Steve ábrázata nem mond semmit,viszont Natasha arca elmond mindent. Nem akarja,hogy ott legyek.
-Steve-vel meg kellett beszélnünk valamit,de már megyek is.-került ki engem s már ott sem volt. A kémek nagy eleganciájával jött s úgy is távozott.
-Mi baja?-léptem közelebb Steve-hez,aki rám mosolygott.
-Ne is foglalkozz vele.
Ámbár azt mondta ne tegyem én azért mégis agyalni kezdtem rajta. Le is esett. A szám elnyílva reagált a hülyeségemre. Hiszen ők már szinte egy pár. Vagyis hát afelé haladnak. Én meg beköltöztem Steve-hez. Hát ki a fene örülne ha a párja befogadna egy érzelmileg törött egyént.
-Steve.. ha...mond meg Natashának,hogy egy gyászoló majdnem mennyasszony vagyok.-fogtam meg a nyakláncom,amelyen Pietro gyűrűje lógott.-Nem kell tartania tőlem.
Steve fel nevetett de ezt nem a jó kedv szülte. Megfogta mindkét vállam picit rászorított,magamban finoman megjegyeztem,hogy jó nagy tenyere van.
-Erről szó sincs Darcy.
-De ha ez probléma kettőtök között,akkor sztórnózhatjuk a költözést. Mondjuk jöhetett volna hamarabb is és akkor nem pakolok ki vagy tizenöt dobozt és hozom fel a harmadikra.
Steve felhúzott szemöldökkel nézett rám,még mindig nem eresztett.
-Jó te pakoltad ki és hoztad fel.-adtam be a derekam.
-Maradsz. Kész.-szorított rá még egyszer a vállaimra. Mosolya ragadós volt engem is arra késztetett,hogy eképp cselekedjek.Aztán,ahogy jött a jó kedv úgy is távozott,ugyanis Steve kérdezett,folytatván tovább a beszélgetést.
-Jól vagy?-vált érdeklődővé a hangja.
Mélyen a szemébe néztem. Hazudni akartam,oly annyira akartam de amikor a kék szemeibe néztem Pietro szemeit láttam. Egyszerűen kísértetiesen hasonlított a két szempár és én Pietronak képtelen lennék hazudni,Steve-vel sem teszem ezt.
-Én csak próbálok fennt maradni a vízen.
Steve vékony vonallá préseli ajkait,s magához húz egy ölelésre. A mellkasa kemény mint a beton,bele is ütközik a sapkám napellenzős része,kénytelen vagyok elfordítani a fejem.Karjai masszívan ölelnek körbe.
-Nem lesz semmi baj.-mondja,aztán minta megpuszilná a fejem tetejét,de ezt a sapka miatt csak egy kis nyomásnak érzem.
-El fog múlni?-suttogom. Tudom,hogy tapasztalt e téren. Peggy elvesztése akkora fájdalom lehet számára,mint számomra Pietro halála.
-Soha,de halványodni fog.
