Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A temetés napja van. Az ő temetéséé. Fésülködöm épp az alkalmatosság előtt. Mozdulataim lassúak,kimértek. Vegetálok. Szerencsém,hogy ülök mert a lábaimat szinte nem is érzem. Csak bámulom magam. Eltelt három nap és még mindig nem érzek semmit. Aludni akarok. Öntudatlanul szeretném átvészelni ezeket a napokat tudván,hogy ez a hiány kísérteni fog. Tudván,hogy Ő kísérteni fog. Nem egészen fogtam még fel az elvesztését. Valahol mélyen még reménykedek. A torkomban gombóc van,a számban epe íz kavarog,a szívem megszakad és úgy érzem hogy még lélegezni is nehéz. Azt már mondták,hogy a boldogság múlandó. Nem tart örökké. De senki nem mondta,hogy rövid ideig tart,és hogy egy röpke pillanatig jobban fáj a boldogság emléke,mint maga az elvesztése. Így van. Jobban fáj vissza gondolni a Pietroval töltött időre,mint elfogadni,hogy többé már nem képezi életem szerves részét. Nem képezi...már nem,mert ma eltemetjük. Mindenki virágot hoz,fekete ruhát ölt,szomorú lesz és emlékezni fog. De én nem akarok emlékezni. Ordítani akarok. Az arcába. Hangosan. Tudom,hogy mosolyogna azzal a pimasz suhanc mosolyával,ahogy mindig is tette. -Darcy.-szólalt fel Steve hangja az ajtó felől. Nem fordultam meg. A tükörből láttam őt.Öltönyt viselt.-Kész vagy? Nem sokára indulunk. -Csak egy perc.-suttogtam,s továbbra is fésülködtem. -Rhodes beszervezett néhány tisztet. Tisztességes amerikai temetést kap. -Bent rekedt egy tűzben. Nincs abban semmi tisztességes.-vágtam le hirtelen a hajkefét a fésülködő asztalra. Steve szemei nagyra nyíltak. Ez volt az első komoly reakcióm a baleset óta.-Amerikai temetés? Még vízuma sem volt. -Darcy.. -Sajnálom.-vágtam a szavába,s felálltam.-Mindjárt lent leszek. Steve fájdalmas arcot vágott,de értette a célzást és egyedül hagyott.Kifújtam a bent tartott levegőt és az ajtó felé indultam. Már majdnem ki léptem az ajtón,de ott megtorpantam. A küszöböt bámultam. Lépjem át vagy ne. Behunytam a szemem egy pillanatra. Ha most átlépem... Mi értelme volt az egésznek? Ha létezik a sors,akkor mire volt jó az a sok akadály. Miért kellett egymásba szeretnünk? Lorelei.. Rumlow...Loki..Tracy...Craig...miért kellett át mennünk ezeken az embereken,ha ő végül nincs. Ha én végül már nem is létezem. Cipő kopogást hallottam. Felnéztem. Wanda állt előttem. Fekete egybe ruhát viselt. Haja szögegyenesen állt. Szép volt. Tudtam, nagy erő kellett hozzá,hogy így nézzen ki. De láttam a holdsápadt bőrét és véreres szemeit. Sírt. Nem is olyan rég. Kezében zsebkendőt szorongatott. -Arra...arra gondoltam mehetnénk együtt.-szólt hozzám sírástól megfeneklett hangon. Rá néztem s a szívem szakadt meg a látványtól. Vigaszt keresett,támaszt. De én nem nyújthattam ezt neki,mikor a francos küszöböt féltem átlépni. Megráztam a fejem. -Nem megy.-hangom könyörgő volt. Megértést várt. Hátra léptem,mire Wanda is így tett. Szemeiben csalódás tükröződött. -Nem teheted. A temetése napján nem. -Nem bírok ott állni és nézni,ahogy egy üres koporsót a földbe raknak. Még a h...holtteste sincs meg. Mond mitől...kitől búcsúzzak? -Én sem bírok...de ott leszek. -Én nem... -Tudod Lewis én a testvéremet vesztettem el. Te bármikor találhatsz más férfit,szerelmet. Viszont én a családomat sose kapom vissza.Ez nem rólunk szól. Hanem róla.-mondta azzal ott hagyott.
♨
Eltelt egy óra,amikor is kiléptem a szobámból. Messzire nem mentem ugyan,de legyőztem a küszöböt. A mellettem lévő szobába léptem be. Sötét volt és hideg. A komódhoz léptem,s felkapcsoltam az éjjeli lámpát.A szobát gyér fény lepte el. Az ágyra ültem. Bevetett volt. Soha nem ágyazott be,azon a napon mégis megtette. Mintha tudta volna. Szomorúan elhúztam a szám. Körbe néztem a szobán. Az íróasztalán újságok halmaza hevert.Ugyanaz a szerkesztőségtől való kiadványok voltak. A nyolcadik és a kilencedik oldal. Tudtam anélkül,hogy oda mentem volna megnézni. Ezeken az oldalakon kiadó lakások voltak. Talán ha nem így alakul,köztük lett volna a mi közös takaros kislakásunk. Összeköltözés. Micsoda tervek. Ma már annak is örülnék,ha csak a távolból látnám,amint felszáll a quinjetre hogy egy újabb őrült küldetésben vegyen részt.De ő nem jön vissza. Többé már nem. Ledőltem az ágyra,a párnái közé. Fenyő illat csapott meg. Az övé. Mélyeket lélegzetem,hogy érezzem őt. -Hiányzol.-suttogtam a homályba. A hangomba most először fájdalom és elfojtott sírás vegyült.
Szia Mindenki! Itt az új rész. Ha tetszett tudod mi a dolgod😉(vote), Ha kiakarod adni a véleményedet,akkor válaszd a komment szekciót 💬.Elektronikus pacsi🖖
