Steve Rogers Szemszöge:(2/1)
A támadás után jéghideg zuhannyal próbáltam csillapítani dühömet,sikertelenül. Pezsgett a vérem,minden egyes sejtem revansot akart.Csak álltam a rám zúduló víz alatt, s elvesztem a tudatom mélyében. Ott voltam,ahol egy olyan titkot őrzök,amelyet senki nem tudhatott meg mégis ki kívánkozott már belőlem. Túl csordultam szinte már a vágyakozástól. Jöhet bármilyen, gonosztevő elbánok vele,bárkivel isten igazából ,de az érzelmek azok nem az én asztalom voltak.Vagyis remekül eltudtam nyomni ezeket az ingereket,de mióta betoppant mindenki életébe ez a bátor vicces lány már nem annyira volt könnyű feladat érzéketlennek maradni.Hogy is tehettem volna? Egyetlen mosolyától úgy érzem a világ minden egyes nap jobb és jobb lesz. Mikor kezdődött pontosan? Bárhogy töröm a fejem nem jövök rá arra az egy momentumra. Talán nem is egy pillanat volt,talán több külön álló események sorozata. Nem is ez a fontos,hanem hogy a lány miket vált ki belőlem. Emlékszem egyszer megkért arra ,hogy edzem őt.Elhajtottam. Nem akartam teret adni neki és annak,amit érzek mikor velem van. Mert a belsőm akkor újra kezdett éledezni,de nem voltam felkészülve a lányra és a vágyaimra.Aztán Darcy Lewis az a csodálatos lány egyszerűen csak kirúgta a kezemből a táskámat,én pedig elvesztem. Ott állt dühösen,zaklatottan. A szemeiben pedig ott égett a tűz,felettébb tüneményes volt,még úgy is,hogy tudtam akkor ott ő nem érezte jól magát a bőrében. Rám volt szüksége és arra,hogy rajtam keresztül ki verekedje magából a fájdalmát. El láttam őt tanácsokkal és neveltetésem ellenére is, de a kezem többször kalandozott el a lány testén,Darcy mindezt persze az edzésnek tudta be. Én viszont alig bírtam akkor ott magammal. Fékezhetetlen vágyat éreztem arra,hogy én legyek a biztos pont számára.Átkozottul minden szempontból . Hetven év. Ennyi időnek kellett eltelnie,hogy jeges szívemet újra vágányra rakjam. Vérem üdítően pezsgett társaságában,szívem pedig ő rá vágyott. Lépni akartam,akkor ott a padlón fekve vele,de akkor Darcy nevetett és fejébe vette,hogy Nat és én köztem van valami.Kiakartam magyarázni a helyzetet,de Pietro berobbant a terembe,szemével majd felnyársalt minket.Volt a fiatal mutáns szemében valami ádáz,védelmező tűz.Megértettem,hogy szívem vágya foglalt,vagy ahhoz hasonló helyzet áll fenn.Már valaki másé volt. Fájó szívvel engedtem tovább a dolgot. Emlékszem az aznapi esti iszogatásra. Pokoli volt. Mellettem ült végig,mégis figyelme csak Pietrot kísérte. Csak figyeltem őket. Ahogy egymásra reagáltak az különleges volt és igazi és már javában tartott. Tudtam ezt a csatát kár elkezdenem.Ők szerették egymást.Be kellett látnom,hogy különlegesek voltak együtt.Nem fértem bele a képbe. Így is volt jó.Újra építették a kapcsolatukat.Kezdeti ellenszenvem a Maximoff fiúnál múlni látszódott. Darcy biztonságban volt vele és ez elég kellett,hogy legyen,aztán a kis szaros rá robbantott egy hidat a lányra. A düh a vénáimban keringett akkor. De nem tehettem szóvá Darcynak. Pietro nem volt önmaga. A lány pedig kitartott mellette. Harcolt érte,úgyis hogy haldoklott.Aztán Darcy kidőlt. Napokra. Nem tágítottam mellőle. Pietro sem. Csak néztem őt órákon át azt a gyönyörű teremtést. S bár a hit nem áll közel hozzám,akkor ott imára hajtottam fejem. Óhajt intéztem a fentiekhez. Darcy ébredjen fel. Azt akartam,hogy összeszedje,megrázza magát és menjen tovább azzal az elképesztő energiájával,ami a hajtóerője volt ennek a lehengerlő csodabogárnak . A lány őrzése és hogy szívemen viseltem a sorsát feltűnt Natnak. A kém egyébként is sokat foglalkozott a magánéletemmel,különösen a szerelmi életemmel kapcsolatban viseltetett nagy odafigyeléssel. Amikor rájött ki mondta azt,amit én csak gondolatban fogalmaztam meg. Ez veszett ügy,mert ez a két szív egymásért dobog . Teltek a napok és a páros újra háborúba kezdett. Pietro ismét bántotta. Amikor Nat elmondta mi történt kettejük közt a szobában legszívesebben a mutánst kerestem volna fel ,hogy minden egyes csontját el törhessem,azért amit vele tett. Erőszakos volt Darcyval,megrémített az a vak düh ami el lepte az elmémet. Ő nem ezt érdemelte. Natasha alig bírt türtőztetni. Aztán rájöttem arra,hogy Darcy eltűnt. A Torony egy szegletében sem volt. Kétségbe esetten kerestem kutattam őt,de nem leltem. Annyira aggódtam érte,hogy nem bírtam tisztán gondolkodni. Sok időbe telt mire rá találtam egy liftben. Ahogy ott ült elveszetten és fájdalommal telien...nos az engem is megtört abban a pillanatban .Könnyek csillogtak szemeiben,amit talán észre sem vett,de ott voltak. Az est margójának és bélyegének díszeként. Minden erőmmel azon voltam ,hogy vissza fogjam magam,hogy ne csókoljam le a könnyeit az eszményi arcáról. Mást sem akartam csak felkapni és elvinni egy olyan helyre,ahol boldog lehet. Bárhova csak el innen a szenvedéstől. De akkor ott nem erre volt szüksége. Barát kellett neki én pedig betöltöttem azt az űrt. Az ő szívét foltozgattuk azon az estén,az én szívem pedig az az anyag volt,amellyel elfedtük a hibákat. S míg Darcy szíve kicsit gyógyult,addig az enyém meghasadt. Beleszerettem Darcy Lewisba.
Sziasztok! Rendhagyó résszel tértem vissza közétek. Eddig nem igazán volt harmadik szemszögből íródott fejezet de nos itt is van. Ha tetszett és elolvasnátok Steve szemszögének a másik felét is,akkor nyomj egy vote-ot,komment szekcióban tüntesd fel,hogy itt jártál és kövess be.Élesszük újra a szeretetet a sztori iránt és tartsatok velem a továbbiakban is. Elektronikus pacsi.
By: LilyEvansBestOne
