Egy padon ültem. Körülöttem minden zöld volt, fűz fák és bokrok vettek körül, madarak zengték be a környező vidéket. Felettem a nap reggeli kellemes energiáját engedte szabadon.Ébredezett a természet. Előttem egy tó tükrözte vissza a fény sugarait. Lágyan hullámzott ezzel adva némi szimfóniát a hangulatnak.Nyugodt érzés telepedett bensőmben.Friss levegő áradt szét a tüdőmben ezzel is melengetve a dédelgetett béke érzetét. Hunyorítva tekintettem a jobb oldalamra. A mellettem lévő hely foglalt volt, ott ült ő. Kócós hajjal,csibészes kék mélyen ülő tekintettel,szelíden tekintett ,úgy ahogy mindig is nézett rám.Hátra dőltem s nyugodtan tanulmányoztam,térképeztem fel minden egyes vonását. Fekete pólót viselt, fekete tréning nadrággal és nem volt rajta cipő. Pont ugyanúgy nézett ki,mint,amikor betörtek a toronyba és engem meglőttek. A kezdetek kezdetén.Már akkor is az én hősöm volt,csak akkor még fogalmam sem volt róla.Látványa letaglózott és csak akkor jöttem rá mennyire is hiányzott nekem.Finoman a kezéért nyúltam. Tenyere érdes volt,ahogy emlékeztem. Bütykein verekedés okozta horzsolások éktelenkedtek,kicsit mintha égési sérülés lett volna,valószínűleg ereje miatt máshogy súrlódnak egy ütésnél a bőr felületek. Egyetlen apró érintés volt mégis a világot jelentette. Ökölbe rendeztem kezét,lassan emeltem ajkaimhoz egy kedves csókra. Pietro végig engem figyelt, sajnálat lakozott szemeiben.A szívem szakadt meg ismételten ott.
-Álmodom ugye,tényleg te vagy az?-kérdeztem halkan nehogy megtörjem a reggeli csendet. Alig vártam,hogy hallhassam újra hangját.Ahogy a hangokat a gyönyörű csókolni való ajkaival furcsán képzi,s így termeti meg Pietro Maximoff lehengerlő akcentusát.
-Hát meghaltam. Valószínűleg álmodsz,vagy teljesen bekattantál és képzelődsz. Ámbár míg éltem,már akkor is rólam álmodoztál.-dőlt előre s kusza tincsei alól nézett fel rám oly kihívóan,hogy kezem automatikusan ökölbe szorultak. Te jó ég éltem haltam volna most egy Darcy kontra Pietro veszekedésért,de annak nem most volt itt az ideje. Talán már sose jön el annak a napja.Erre a gondoltara nehézkesen nyeltem egyet.
-Ja tényleg te vagy az.-mosolyodtam el, bicska nyitogató egóján,s tincseit arrébb igazgattam a homloka elől. -Ha jól emlékszem te álmodoztál rólam a legelejétől.-mentem bele az aprócska szó csatába,ennyi igazán ki járt már nekünk.Nekem. Gyengéden bele bokszoltam vállába.
-Így igaz te voltál minden álmom. -nézett rám szomorúan. Gombóc keletkezett a torkomban. Vele akartam lenni. Újra.Őt akartam. Élve. Szemeimet ködfátyol lepte el,de még mielőtt kicsordult volna gyászom első jele gyorsan megráztam a fejem és témát váltottam.Az érzelmeimmel nem álltam készen szembe állni.
-Mi történt ott? A múzeumban.-kérdeztem csendesen a hangom oly halk ,hogy félő a tó hangjai elsodorják az én mondani valómat.
-Lewis én csak a tudat alattidban létezem. Azt tudom, amit te. Meghaltam egy robbanásban. -felelte tárgyilagosan.
-Szóval te nem Pietro vagy,hanem az én agy szüleményem.
-Valamilyen formában Pietro,egyrészről az emlékeid vagyok és másrészről te vagyok legfőképp.
-Miért vagy itt?
-Mond meg te. -felelte dorrgáló hangnemben,s ez nekem nagyon nem tetszett. Szélsőséges hangulat ingadozásaim miatt le akartam ütni kioktató hangneme miatt.
-Rajta vagyok az ügyön,hogy elengedjelek.-feleltem bosszúsan. Szar érzés,amikor a tudatod a szerelmeddel próbál mentálisan elnáspángolni.
-Nekem nem úgy tűnik.-mutatott magára,majd az egész tájra.
-Oké.Gyászolok azzal mi a baj.Megnézném fordított helyzetben te hogy maradnál talpon. Ehhez idő kell és...
-Megkapod az időd Darcy,de senkit nem érdekel,hogy megtörtél.-mondta mindezt tárgyilagosan -Mindenkit az érdekel,hogy emelkedsz felül ezen,azt akarják látni,ahogy felállsz,ahogy mindig is tetted.Mint,amikor eltemettek,mint mikor harcra kényszerített Lorelei, Loki.....én. Többnyire én. Le kell nyomnod ezt is nincs mese.-tárta szét kezeit.
-Pontosan.-pattantam fel még dühösebben,mint azt az eredeti Pietro ki tudta volna erőszakolni belőlem.-Ezeket túléltem. Adj még 5 asgardi gonosz tevőt. Valahogy lenyomom őket,de Pietro téged...téged elveszíteni ezerszer rosszabb,mint élve a föld alatt lenni.Akkora az űr bennem,hogy nem tudom kitölteni. Eddig velem volt a harag,a düh. De most ki iránt érezzem? Ez szimpla baleset volt. El.....elakartál jegyezni....-néztem rá kifulladva és remény vesztve,aztán csak fel ordítottam.-Ahhw...Velem kéne lenned..-szorítottam le mindkét tenyeremmel a szemeimet.
Karokat éreztem. A legjobb és legismerősebb érzést adta nekem a tudat alattim. Pietro ölelését.Kapaszkodtam. Annyira erősen szorítottam magamhoz...erre nem voltak szavak. Egy icipici időre visszakaptam erre én veszekedésbe kezdek,ahelyett hogy kiélvezném minden egyes rezdülését.
-Darcy.....Steve-nek igaza van. Adj ennek esélyt. Engem hiába vársz. A régi életed a múlté,abban benne voltam,az újban már nincs szerepem.Kérdezd meg van-e élet a halál után?
-Van élet a halál után?
-Te vagy az élet én a halál. Én meghaltam te élsz. A te életed nem ért véget.
-Fáj.-suttogtam mellkasába.
-Fájjon is! -kiáltott fel nevetve, majd a hajamba csókolt.-Annyi mindent beleöltem a kapcsolatunkba irrtó pipa lennék,ha nem fájna.-Hiányozzak is.-tartott rá a vállamra s távolabb vont magától.-A tiéd voltam ezt jó ha tudod.
Ekkor furcsa zaj rázta fel a környéket,mint amikor eltörik egy bútor. Aztán a szél kiáltozásokat sodort felém. Pietro el lépett tőlem,szemöldökét össze ráncolta.
-Fel kéne kelned.-fordult el tőlem,én a keze után nyúltam.
-Dehogy fogok fel kelni.
Pietro sunyin elmosolyodott .Hirtelen kapott fel,s elkezdett sétálni velem. Én csak őt néztem.
-Fel kelsz,méghozzá most rögtön.-társalgott vidáman,össze ráncoltam a szemöldökömet. Elfordítottam fejem,s megláttam egészen közel a tavat.
-Pietro ne merd!-kezdtem ficánkolni kezei közt,aztán már csobbantam is a jeges vízbe.
