our eclipse

Part 5

Miután légzésem visszatért a normális tempójába, kiszálltunk a zuhanyzóból. Felöltöztünk, majd én pakolni kezdtem a szükséges tankönyveimet.
- Fáradt vagyok! - hallom meg Draco tompított hangját az ágyam felöl.
- Hogy lehetsz már korán reggel fáradt? És különben is.. Én mit mondjak? Alig bírok lábra állni! - forgattam szemeimet. - Szedd össze magad, az első óránk bájitaltan. Piton megöl minket ha késünk.

Nagynehezen rávettem Dracot, hogy elkészüljön, majd sietni kezdtünk a terem felé. A klubhelyiségben alig voltak már diákok, mindenki időben elindult órára. Egy hajszálon múlt, de sikeresen mi is beértünk a terembe a professzor előtt. Odaálltunk az egyik üsthöz, ami közvetlen Blaise és Astoria mellett volt.

- Hajoljatok az üst fölé! Milyen illatot éreztek? Mi lehet ez a bájital? - rohamozott meg minket a kérdésekkel Piton professzor.
- Draco nem tudnál arrébb állni? A kölnid miatt nem érzek semmi mást. - mondta Astoria arcán széles mosollyal. Hogy tud ez a lány mindig mosolyogni? Csak engem idegesít?
- Nincs is rajtam kölni. - nézett rá furcsán Draco.

- Amortentia. A legerősebb szerelmi bájital. Érdekessége, hogy olyan illatot érzünk amihez vonzódunk. - vázolta a helyzetet Piton, mire Blaise hatalmas nevetésben tört ki, Astoria feje hasonlítani kezdett egy paradicsomhoz.

Tudtam. Tudtam, hogy Astoria többet érez Draco iránt. És mostmár be is bizonyosodott. Érzem, hogy urrá lesz bennem a féltékenység és nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Draco az enyém és nem veheti el tőlem.

- Remélem élvezed az illatomat. - suttogta Draco vészesen közel a fülemhez.
- Úgy látom nem csak én. - forgattam szemeimet.
- És akkor még én vagyok a féltékeny. Nem tehetek róla, hogy ilyen tökéletesen nézek ki. - húzta félmosolyra száját.
- Meg persze az egódból sincs hiány. - lábujjhegyre álltam, és közelítettem arcához, hogy egy puszit nyomjak rá, mikor Piton mellettünk termett.

- Úgy vélem, délután lesz elég idejük szerelmeskedni. Kérem, ezt ne az órámon tegyék meg, hacsak nem szeretnének büntetést. - mondta hihetetlen lassúsággal és kimért hangsúllyal, mire mi szétrebbentünk.
- Tudja tanár úr, Asterin kisasszony nem bír a lyukával. - gúnyolódott Pansy.
- Köszönjük a nem kívánt hozzászólását Parkinson kisasszony, de szebben is kifejezhetné magát.

- Féltékeny vagy Pansy? - kérdezte tőle Theo.
- Ezt kérdezhetném én is tőled. Mindenki pontosan tudja, hogy szívesen meghúznád Skyt. - vágta vissza a lány, mire nekem leesett az állam, amit Draco gyengéden megfogott és visszatolta az eredeti helyére.
- Parkinson, Nott, büntetés. Óráik után, az irodámban találkozunk. Még valaki? - nézett körbe a diákokon. - Helyes. - bólogatott, mikor látta a félelemmel teli arcokat. - Most pedig menjenek, épp elég volt ennyi magukból mára. - ezzel drámaian kisétált az ajtón.

Amint felfogtam, hogy mi is történt most, azonnal Theo felé vettem az irányt, aki szintén indult volna ki a teremből.
- Sky! - kapta el a csuklóm Draco, hogy visszatartson, de én kirántottam szorításából.
- Theo! - emeltem fel kicsit a hangom, mire a fiú megállt és hátrafordult. - Annyira sajnálom! - kezdtem bele a heves bocsánatkérésekbe, mikor kellő hallótávolságon belülre értem.
- Nincs miért sajnálkoznod! - mosolygott. - Nem te kértél rá, hogy védjelek meg. És különben is... Pansyvel mindketten igazat mondtunk. - kacsintott, majd otthagyott.
Ezt meg hogy értette?

- Gyere, Hercegnő, van egy ötletem. - Draco mosolyra húzta száját, majd összekulcsolta az ujjainkat és húzni kezdett fel a lépcsőn, egyenesen az ötödik emeletig...