our eclipse

Part 21

Sosem szerettem búcsúzkodni és ez most sem volt máshogy. Úgy gondolom ez talán az egyik legrosszabb érzés az összes közül. Akár csak napokra, akár egy életre, ugyanúgy nehéz elköszönni attól akit szeretsz.

Draco még reggeli előtt hagyta el az iskolát. Nem hosszú, de annál inkább érzelmes búcsút vettünk egymástól. Egy hét nem a világ vége. Ennél többet is kibírtunk már egymás nélkül, ez sima ügy lesz.

A gondolataimba merülten sétáltam vissza a hálókörletembe a szinte üressé vált folyosókon. Csak néhány diák lézengett, indult a szobájába vagy éppen haza. Miért hittem, hogy ebben az évben máshogy lesz? Hogy a szüleimmel megjavulhat a kapcsolatom? Túl naiv vagyok.

Sóhajtva egy pillanatra becsuktam a szemeimet és egy, jobban mondva kettő magas és vékony alaknak ütköztem. Elvesztettem az egyensúlyom, de mielőtt hangos koppanással a földre érkeztem volna, két erős kezet éreztem meg magam körül.

- Csak nem a híres..
- Mardekár Hercegnője...
- Személyesen?

Egy pillanatra meglepődtem, ahogy befejezték egymás mondatát. De ahogy felnéztem rájuk, megértettem, hogy miért. Pontosan ugyanúgy néztek ki. Elmotyogtam egy sajnálomot és a tekintetemet a földre szegeztem.

- Máskor azért jobban figyelhetnél, Kislány! - tette keresztbe a kezeit maga előtt az egyik fiú.
- Nem mintha nem örülnénk neki, hogy egy ilyen lány esik belénk. - futatta végig rajtam a szemeit a másik vörös.
- Először is, nem vagyok kislány, másodszor pedig, már bocsánatot kértem. - tekintetem váltakozott közöttük.

- George, te is arra gondolsz amire én? - fordult az ikre felé.
- Pontosan, Fred. - húzta félmosolyra a másik a száját.
- Harapós a Drága.
- Már látom mit eszik rajta Malfoy.
- Ugye tudjátok, hogy ezt én is hallom? - kértem őket számon.

Válaszra sem méltatva folytatták a beszédet rólam. A szemeimet megforgattam és el akartam indulni közöttük, hogy otthagyjam őket, de gyorsan reagáltak és bezárták az egymás közötti távolságot, így újra izmos mellkasuknak ütköztem. Már épp szólásra nyitottam volna a számat, hogy megmondjam a magamét amikor valaki megelőzött.

- Asterin! - hallottam magam mögött egy mély hangot és gyorsan hátrafordultam.
- Úgy látom megérkezett az egyszemélyes felmentő sereged. - hajolt le az egyik fiú, hogy a fülembe tudjon suttogni.
- De ha bármire szükséged lenne, nyugodtan megkereshetsz. - utánozta le testvére mozdulatait a másik vörös.
- Tűnés, Weasleyk! - szólt rájuk Blaise, amikor odaért hozzánk.

Az ikrek összenéztek, majd rám kacsintottak és hátat fordítva elhagyták a folyosót.
- Minden oké? - kérdezte sötét bőrű barátom.
Egy pillanatra elgondolkoztam. Tulajdonképpen ők is ugyanazt csinálták, mint Theo. De valahogy mégis teljesen máshogy. Egyáltalán nem éreztem magamat kellemetlenül a jelenlétükben.
- Persze! - mosolyogtam rá.

- Kész szégyen, hogy Draco már a legjobb barátjától sem képes elköszönni. - játszotta a sértődöttet, miközben elindultunk vissza a klubhelyiségbe.
- Valahogy majd csak kibírod! - nevettem.

- Ha már itt tartunk, ugye tudod, hogy nem fog örülni, amikor megtudja, hogy a Weasley ikrekkel... Öm.. Beszélgettél?! - szidott le.
- Nem történt semmi, csak véletlen nekik mentem. - zavartan a fülem mögé tűrtem egy kósza tincset. - Különben sem tilthatja meg, hogy ne beszéljek más fiúkkal. Jogom van hozzá!
- Te is tudod, hogy milyen féltékeny! Ki fog akadni! Főleg, mert a Weasleykről van szó. - a nevüket gúnyosan mondta, mire oldalba löktem. - Áu!
- Ne beszélj így róluk! Nem akartak semmi rosszat. Csak beszélgettünk. - rántottam meg a vállaim.
- Jól van, nyugi Hercegnő! - tette fel a kezeit védekezés képpen.

- Na, és mi van veled meg Parkinsonnal? Ne is tagadd, láttam, ahogy néztetek egymásra! - vigyorogtam.
- Őszintén szólva, fogalmam sincs. Amióta megtörtént a... Dolog, ami mellesleg életem egyik legjobb éjszakája volt, többet kezdtem érezni iránta.
- Jók lennétek együtt! És ne aggódj, Pansy is így érez! Látom rajta!
- Mert te aztán nagy szakértő vagy ebben! - egyik karját átdobta a vállam felett, és nevetésben törtünk ki.