our eclipse

Part 7

- Mire gondolsz? - Draco hangja remegni kezdett.
- Amit a levélben írtam... - a lány hangja elkeseredettséget tükrözött.
- Oh igen, persze... Hogy van anyukád? - kérdezte a fiú.
- Rosszabbul. - sóhajtott Astroia.
- Ha bármiben tudok segíteni... - halkított magán Draco.
- Csak legyél ott a temetésen, rendben?

A szívem kihagyott egy ütemet. Jól hallottam? Az anyukája.. Temetésén? Ez a lány mindig boldog és nevetgél a barátnőivel. Soha nem mutat egy cseppnyi szomorúságot sem. Eszembe se jutott volna, hogy ekkora problémája van.

- Rendben! - válaszolta Draco és megsimította a szipogó lány karját, aki hirtelen átölelte. Spontán ötlettől vezérelve lebuktam a víz alá, hogy ott bújjak el előle. Draco lábaiba kapaszkodva tartottam magam. Mikor már nem ölelték egymást, a fiú gyengéden megrázta bokáját, jelezve, hogy nem kell tovább a víz alatt maradnom.

- Oké! - húzta meg a szót a lány, és mintha arca is kipirult volna. - Akkor én most inkább megyek...
- Jó! - vágta rá a fiú. - Úgy értem... Menj csak nyugodtan. Én is mindjárt utánad megyek!

Draco felém fordult és az ő arcán is pirosságot láttam.
- Mi történt? - ráncoltam a szemöldököm.
- Érezte... - suttogta alig hallhatóan, sokkos állapotban.
- Ne! - először meglepődtem, majd hatalmas nevetésben törtem ki.
- Kuss, Sky! Ez a te hibád! - felelte még mindig komor hangnemben.
- Nem tehetek róla, hogy felállt rám. - forgattam szemeimet és továbbra is nevetgéltem.
- Inkább csak gyere!

Miután felöltöztünk csendben lépkedtünk egymás mellett. A következő óránk gyógynövénytan. Szegény Neville imádja a növényeket de mindig valami szerencsétlenség éri. A mardekárosok persze mindig ki szokták őt nevetni. Nem is csodálom, elég vicces mutatványokat szokott előadni.

Egy gondolat nem hagyja nyugodni a lelkem. Mégpedig Astoria. Mégis mi történt a családjukkal? És hogy lett ennyire jóba Dracoval? Lehet nem ez az alkalom a legjobb, hogy rákérdezzek, de a kíváncsiság utat tör felettem.

- Draco... - szorítottam meg kissé a kezét.
- Tessék, szívem? - kérdezett vissza és tovább sétált a folyosón.
- Szóval... - nem tudom hogy kezdjek bele. - Astoria... Mióta vagytok ilyen jóba? - próbálok minél óvatosabbnak tűnni, ne gondolja azt, hogy ennyire féltékeny vagyok. Akármennyire is nehéz időszakon megy most keresztül a lány, zavar, hogy ilyen közel vannak egymáshoz Dracoval.

- Elsős korunk óta jóba vagyunk, de a kapcsolatunk harmadikban vált szorosabbá. Emlékszel a hipogriffes dologra?
- Majdnem megölték miattad Csikócsőrt! Persze, hogy emlékszem! - akadtam ki.
- Az a hülye csirke ölt meg engem majdnem! - forgatta a szemét Draco. - A lényeg, hogy amikor bekerültem a gyengélkedőre, mindig ott volt mellettem. Naphosszat beszélgettünk és nevettünk. - mondata végére elmosolyodott.

- És mi történt az anyukájával? - kérdeztem félve, nem biztos, hogy erről nekem is szabadna tudnom. Nem akartam hallgatózni, dehát nem volt más választásom.
- Nyáron leveleztünk, ahogy eddig minden évben. Tudtam, hogy valami nincs rendben, már az írásából leszűrtem. Az állomáson olvastam el az utolsó elküldött levelét, mert már csak akkor volt rá időm. Túl izgatott voltam miattad. - megvakarta tarkóját. - Azt írta, generációk óta terjed náluk egy betegség. A gyógymódját nem ismerik, az is lehet, hogy nincs. A varázslók szerint Astoria sem fog 10 évnél tovább élni. - hajtotta le a fejét.

Megálltam és szembefordítottam magammal a fiút, aki rám emelte tekintetét, szemei szomorúságot tükröztek. Gyengéden végigsimítottam arcán és szoros ölelésbe vontam.

Ezek szerint nagyon fontos számára a lány. Már én is megértem miért. Szörnyű sors jutott neki. Ilyet senki sem érdemelne.

Ekkor fogadtam meg, hogy mindent beleadok, hogy jobb kapcsolatot ápoljak Astoria Greengrassal. Akkor is, ha ezt őrülten nehéz lesz megvalósítanom. Meg kell tennem.

Persze, Draco kedvéért. Is.