our eclipse

Part 28

- Asterin, minden rendben? - kopogtattak az ajtómon.
- Hmm? Ja, persze! Igen! - dörzsöltem meg a szemeimet.
- Akkor bejöhetünk? - felesleges volt választ adnom, mivel a két vörös hajú fiú jelent meg a szobában. - Még ágyban vagy?
- Amit látod! - forgattam a szemeimet.
- Felkeltettünk? - jött az újabb kérdés, amire csak bólintottam.
- Asterin, délután négy óra van. Lassan átalszod az egész napot!

- Csak mondjátok, hogy mit akartok! - nagyon nem volt kedvem beszélgetni sem velük, sem senkivel. Pedig muszáj lesz az elkövetkezendő napokban.
- Tisztázni a dolgokat! - sóhajtott Fred és leült az enyémmel szemben lévő ágyra.
- Hogy érted ezt? - ültem fel.
- Mi tényleg csak barátkozni akartunk. Hiába jött le neked máshogy. Nem mondom, azért Malfoy elég jól választott. - kalandozott el George.
- De apám kért meg rá titeket. - a második megjegyzést figyelmen kívűl hagytam.
- Az egy dolog. Attól még szeretnénk veled jóba lenni, vagy ha úgy van, újra kezdeni.

Az arcukon őszinte érdeklődést és remélést vettem észre. Igaz, voltak és lesznek is olyan beszólásaik amiket nem nagyon díjazok, de kezdek hozzászokni és inkább humorosan felfogni. Ha már kényszerből itt kell élnem, nem lehetek velük rosszban. A családjuk többi része pedig nagyon kedves és törődő. Hálásnak kell lennem azért, mert befogadtak. Nem mindenki tette volna meg ezt a helyükben.

- Rendben. - mondtam végül. - Megbocsátok, mindenért. - vagyis, majdnem mindenért. Draco. Ahogy rá gondoltam, a gyomrom görcsbe rándult. Ezt ők is észrevették és szóvá is tették.
- Minden rendben? - érdeklődtek.
- Persze, csak éhes vagyok. - hazudtam. Az étvágyam teljesen eltűnt. Amikor belenézek a tükörbe egy elsoványodott, beesett arcú lány néz vissza rám. Eleinte észre sem vettem, hogy fogyni kezdtem. Aztán a szűk ruháim is nagyok lettek rám.
- Semmi baj, anya csinált neked ételt. Készült, hogy amikor felébredsz, legyen mit enni. Apukád is várta, hogy felkelj, nagyon hiányoztál neki. Minél előbb látni akart már. - Fred kijelentésén csak elmosolyodtam.

Leinvitáltak a földszintre, ahol a nappaliban ült a Weasley család összes tagja. És persze, apám.
- Kis Drágám, hogy aludtál? - jött oda hozzám Molly és megsimította a hátamat.
- Köszönöm, jól! - hazudtam. Újból. Az egész éjszakámat forgolódással töltöttem. Hajnalban, amikor megláttam a nap első sugarait, sikerült elaludnom. A gondolataim teljesen máshová kalandoztak el, de valahogy mindig sikerült visszatalálniuk a szőke, élénk kék szemű fiúhoz.

A Weasley anyuka egy teljes menüt pakolt elém az asztalra. Próbáltam minél hálásabban nézni rá. Ami azt illeti, hálás is vagyok, csak az étvágyam nem elegendő hozzá. Ettem egy pár falatot majd elővettem a legszebb mosolyom és megköszöntem a ellátást.

- Figyeljetek gyerekek! Esik a hó! - mutatott apám az ablakra. - Asterin, elmehetnél a fiúkkal korcsolyázni. Biztos jó móka lesz! - nézett az említett ikrekre, majd Mollyra, akik mind hevesen felém bólogattak.

Muszáj lesz adnom nekik egy második esélyt. Ők tényleg nem akartak rosszat. És ki tudja, lehet, hogy a végén még valami jó fog kisülni belőle.
- Rendben! - sóhajtottam fel, mire a többiek felderültek, ezzel előcsalogatva belőlem is egy mosolyt.

Felkaptam magamra egy fekete melegítőnadrágot sötétzöld pulcsival, rá egy fekete kabátot és sapkát. Nevetségesen éreztem magam és az ikrek tekintetéből ítélve, annak is néztem ki.
- Ne is mondjatok semmit. Inkább ez, minthogy megfázzak! - mutattam rájuk, mivel rajtuk csak egy vékony kabát volt, aminek még a cipzárját sem húzták össze.

Elsétáltunk a közeli tóhoz aminek a vize teljesen megfagyott. Elsőnek és egyben utoljára anyámmal voltam korcsolyázni. Hatalmasakat estem és együtt nevettünk rajtam. Kicsi voltam, ekkor még jó volt a kapcsolatunk. Szomorúan elmosolyodtam, ahogy visszagondoltam az emlékre. Vajon mi lehet most vele?

Figyelmemet az terelte el, hogy a cipőm átváltozott korcsolyává, ahogy az ikreké is. Fred biztatóan rám mosolygott és felém nyújtotta a kezét. Egy rövid habozás után elfogadtam, és együtt léptünk a vastag jégrétegre. Az egyensúlyomat meg tudtam tartani és Fred által lassan mozogni is elkezdtem. Nem sokkal később egy hatalmas csattanást hallottunk. George terült el a hátunk mögött és fájdalmasan felnyögött. Egyszerűen képtelenség lett volna kibírni nevetés nélkül, ahogy próbált újra talpra állni, de lábai folyton elcsúsztak.

Mindannyian elestünk egy párszor, olyankor szintén nevetésben törtünk ki. Mikor meguntuk a csúszkálást, a cipőnk visszaváltozott és a parton kezdtünk hógolyózni. A csatát persze, én kezdtem.

- Ezt még nagyon meg fogod bánni, Sky! - fordult felém Fred és a tarkójához nyúlt, ahol pár másodperce landolt a jól megformált golyó.
- Háború! - kiáltotta el magát George és egy nagy kupac hóval a kezében kezdett el felém rohanni.
Mikor feleszméltem, a vele ellenkező irányba kezdtem futni, de nem sokáig jutottam, mert beleütköztem testvérébe.
Hárman együtt összeborulva landoltunk a földön a puha hóban. Fulladásig nevettünk. Gyorsan kifáradtunk és úgy döntöttünk hazamegyünk.

Levezetésképp vettem egy forró fürdőt és rendbe szedtem magam. A melegítő szettemben sétáltam le a sok emeletes lépcsőn. A nappaliban a család összes tagja, furcsán rendezetten állt meg előttem. Mosolyukat elfojtották.

- Itt meg mi történik? - néztem végig rajtuk.
- Van még valami amivel tartoztunk neked. - lépett előrébb apám az ikrekkel együtt. 
- És mi lenne az? - kérdeztem kíváncsian.
- Inkább ki. - javított ki mögöttem egy hang.
Hihetetlenül gyorsan fordultam meg a tengelyem körül. Nem tudtam eldönteni, hogy el fogok-e ájulni vagy inkább szívrohamot kapok a hirtelen felgyorsult véráramlás miatt.

Író:
Sajnálom, hogy sokat kellett várni a részre. Remélem tetszik!
Szavazzatok és kommenteljetek! <3