Új nemzedék (La Push Vámpírja II.)

80.fejezet

(Anthony szemszöge)

Alice szerint estére ideérnek, és bizony már besötétedett. Már alig várom, hogy megérkezzenek. Akármennyire is felnőtt vagyok már, azért a családom ettől még nagyon is hiányzik, amikor nincs velem. Sőt, igazából még soha nem voltam távol anyától ilyen hosszú időre.
- Hé, hallasz engem? - lengette meg előttem Nathalie a kezeit.
- Bocsánat, kicsim. Mit mondtál? - néztem rá kérdőn.
- Azt, hogy kéne egy magas férfi, aki könnyedén eléri nekem a felső polcot, mert nem merek felállni egy székre, nehogy lepottyanjak - harapott az ajkába.
- Oh, mit vegyek le neked, édesem? - kérdeztem mosolyogva. Bár nagyon is sejtettem, hogy mit szeretne.
- Na mégis mit - forgatta meg a szemeit. - Egy zacskó mályvacukrot, és egy nagy üveg nutellát.
- Még nutellát is? - húztam fel a szemöldököm.
- Minél cukrosabb és édesebb, annál jobb - nyalta meg a szája szélét.
- Nem lesz ez túl sok cukor neked és a babának? Talán meg kéne kérdezni Carlisle-t.
- Anthony, ne húzz ujjat egy kívánós kismamával - mondta durcásan. - Leveszed nekem, vagy kérjem meg Emmettet, hogy segítsen a bajbajutott kismamán?
- Oké, nem kell felkapni a vizet - emeltem fel a kezeimet védekezően. - Már megyek is, és leveszem - indultam el a konyhaszekrény felé. Néhány pillanattal később pedig az asztalra pakoltam a kért dolgokat, és még egy csomag epres kekszet is. - Ezt tekintsd egy kis grátisznak.
- Hm... nyami - vett elő egy kiskanalat azonnal szerelmem. Majd majszolni kezdte a nutellát a mályvacukorral, majd egy epres kekszet is.
- Kicsit hirtelen haragú vagy mostanában - állapítottam meg.
- Szerintem csak azért, mert egy kicsit puffadok, és mert akkora vagyok, mint egy ház - mondta komolyan, és a dühösen libbentette szét a mell alatt egyre bővülő ruháját.
- Nathalie, te egy gyönyörű kismama van - mondtam neki ellentmondást nem tűrve, majd magamhoz húztam.
- Inkább egy gyönyörű lufi, vagy töltött galamb - húzta el a száját, de azért remek kontrasztként tömte magába még az édességet.
- Nem gondolod, hogy...
- Nem tudok leállni, érted? Éjjel-nappal enni akarok már egy hete, és csak dagadok, és dagadok - fakadt ki.
- Szívem, tudod, hogy hány kilót szedtél fel amióta terhes vagy? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Huszat? Harmincat? - kérdezte keserűen.
- Drágám, összesen négy kilóval vagy nehezebb, és már pocakosodsz jócskán. Honnan veszed azt, hogy kövér vagy? - kérdeztem kíváncsian.
- Mondjuk elég, hogyha a tükörbe nézek - forgatta meg a szemeit. - Na és honnan tudod, hogy négy kiló? Éjszakánként megmérsz? - kérdezte legörbülő szájjal.
- Dehogy, kincsem - ráztam meg a fejem. - Nath, mi a baj? - fogtam két kezem közé az arcát.
- Nem tudom - suttogta könnyes szemekkel.
- Gyere, felmegyünk a szobánkba, és utána megkeresem Carlisle-t - kaptam a karjaimba.
- Várj - kapta el a kekszet az asztalról. Mire én csak mosolyogva megcsóváltam a fejem. - Most meg min vigyorogsz? - nézett rám morcosan.
- Azt hiszem, hogy nem kell ide Carlisle. Én is tudom, hogy mi a bajod - kacsintottam rá.
- Na és mi lenne az? - nézett rám kíváncsian.
- Egyszerű, tombolnak a hormonjaid - mondtam határozottan.
- Amikor Emily-t és Marie-t vártam, akkor nem tomboltak ennyire - állapította meg.
- Valóban, akkor nem tomboltak így, de a mostani terhességed merőben más - mondtam határozottan. - Minden terhesség más és más, így nem olyan hihetetlen, hogy jelen helyzetedben érzékenyebb vagy.
- Érzékeny? Inkább olyan, mint egy robbanni készülő bomba - forgatta meg a szemeit.
- Azért ne essünk túlzásba - kuncogtam fel.
- Akkor nem is kell Carlisle a diagnózishoz? - kérdezte az ajkába harapva.
- Nem, a diagnózisom már megszületett - mondtam határozottan.
- Még jó, hogy van türelmed egy ilyen hárpiához - pirult el.
- Te nem vagy hárpia, kincsem. Egyszerűen csak nehezen viseled ezt az időszakot, előfordul - fektettem le az ágyra óvatosan. Majd puszit nyomtam az arcára. - Pihenj, én visszamegyek, és várom tovább anyáékat.
- Hé - szólt utánam.
- Igen? - fordultam vissza azonnal.
- Tudod, másmilyen étvágyamat sem lehet csillapítani egy ideje - gombolta ki a gombokat a ruhája mellrészén.
- Édesem, bármelyik pillanatban megérkezhetnek - csóváltam meg a fejem mosolyogva.
- Talán, ha gyorsak lennénk - húzta feljebb a szoknyarészt a ruhán. - Nem kell semmit sem elhúznunk, csak gyere ide - mondta csábítóan. - Már csak ez az ágyunk van hátra, hogy körbeérjünk szépen a házon.
- Kicsim, a ház tele van mindent halló vámpírokkal, te pedig legnagyobb örömömre nem vagy halk típus - vigyorodtam el.
- Na és? Emmett majd beszól egyet-kettőt, aztán megjönnek Belláék, és el is lesz felejtve a dolog - érvelt tovább. Na nem, mintha nem lett volna kedvem vele lenni, de azért most egy kicsit hirtelen jött az ötlet. - Vagy talán már nem kívánsz? - ült ki a rémület az arcára.
- Nathalie, ne gondolj butaságokra - nyögtem fel. Hogy gondolhatja, hogy én nem kívánom már őt. - Ha tudnád, hogy mennyire akarlak, a nap minden percében.
- Akkor bizonyítsd be - tornászta le magáról a fehérneműt is. Én pedig egy szempillantás alatt rávetettem magam, de a gyermekünkre vigyáztam. - Egy hangot se, Mrs. Black Cullen - suttogtam a szájába, miközben magamévá tettem.
- Az nem lesz olyan könnyű - sóhajtott fel.
- Hogyha hangoskodsz, akkor abbahagyom - kezdtem el lassan mozogni benne.
- Tapaszd be a szám, és akkor nem tudok - húzta magához a fejemet, és szenvedélyesen csókolni kezdett. Én pedig egy kicsit hevesebb tempóra váltottam, mert pontosan tudtam, hogy mit szeretne. Azt, amit mostanában mindig. Szenvedélyt, és egy csipetnyi vadságot a szerelem heve mellé.
- Öt perc múlva megérkeznek - kiáltott fel Alice hangosan a földszintről. Nekem pedig muszáj volt belemosolyognom a csókba, ahogy szerelmem is így tett. Alice, ő mindig, mindent tudott, és ez most tudtam, hogy nekünk szólt.
- Tudod, Alice itt elég jó hallású lények vannak, nem kell annyira üvölteni, mert még a végén megsüketülünk - állapította meg Emmett.
- Ne szenvedj, inkább hozd be a maradék virágot - mondta Alice kacagva. - Én vagyok a főnök, úgyhogy tessék azt tenni, amit mondok... - Alice ezután még ecsetelt valamit, de már nem tudtam nem szerelmemre figyelni, aki velem együtt érte el a csúcspontot.
- Hm... ez igazán fantasztikus volt - mondta leplezetlen vigyorral, amikor mellé feküdtem és magamhoz húztam. - Talán máskor is belém kellene folyatnod a sikolyokat.
- Talán meg is teszem, de most rendbe kell szednünk magunkat, mert már csak két percünk maradt - kezdtem el begombolni a felsőrészét a ruhájának. Majd visszasegítettem rá az alsóneműt is.
- Köszi - pirult el.
- Igazán nincs mit - vágtam rá azonnal. Ez már csak természetes. Legalábbis szerintem.
- Oh, de van - kuncogott fel.
- Hm... pajzán és falánk, ez remek párosítás - kacsintottam rá. - Lemegyünk? - nyújtottam felé a kezem, miután én is rendbe szedtem magam.
- Igen, mindenképpen - fogadta el a felajánlott karomat. Majd összeölelkezve sétáltunk le a lépcsőn, pontosan akkor, amikor az ajtón belépett anya, apa, Prue és Jasper.
- Drágám - lőtt ki Alice szó szerint, és a lendülettől szó szerint fellökte Jaspert is, akinek a nyakába sietett.
- Anya - termettünk anya előtt Billyvel és Jacobbal.
- Edward - ölelte magához fiát Esme és Carlisle. A kis Sam pedig azonnal Prue-t követelte magának.
- Hiányoztatok - suttogta anya, miközben mindhármunk arcára puszit nyomott. - Nagyon-nagyon.
- Te is nekünk, anya - vágtuk rá egyszerre.
- Ugye nem bántott senki? - néztem rá aggódva.
- Nem, minden rendben volt. Marcus meglehetősen tisztességes, és jó vezető - mondtam elégedetten. - Azt hiszem, hogy Max tett egy szívességet a vámpírvilágnak - mondtam határozottan.
- Nem volt ő rossz vámpír - vágta rá Prue. - Vigyázott ránk attól függetlenül, hogy próbálta mindig fenntartani a kemény álarcát. Én nagyon sajnálom, hogy meghalt.
- Hidd el, kicsim, mi sem kívántuk senki halálát - mondta anya határozottan.
- Na, de most inkább érezzük jól magunkat. Végül is, ünnepelni jöttünk, vagy nem? - kérdezte Alice kacagva.
- Dehogynem - vágtuk rá nevetve.
- Akkor mire várunk még? Támadja le az asztalt mindenki,a ki emberi ételt fogyaszt, aki pedig nem az találjon magának elfoglaltságot - csapta össze a tenyerét Alice.
- Mit szólnátok egy kis zenéhez? - kérdezte Jasper a kezeiben néhány cd-t forgatva.
- Remek ötlet - lelkesedtem fel. - Kicsim, táncolsz? - fordultam szerelmem felé.
- Én most inkább az asztalt választanám, ha nem haragszol meg érte - mutatott a papucsára. Oh, tényleg, mindig elfelejtem, hogy már kényelmes neki állni.
- Kivételes elfogadom a visszautasítást, és megértem - nyomtam puszit a szájára.
- Köszönöm, szívem - nézett rám Nath hálásan. Majd el is indult az asztalok felé.
- Anya? - kérdeztem, de ő már Jake karján volt. - Oh, akkor a következő fordulóra - kacsintottam rájuk. - Prue, te még szabad vagy? - fordultam fogadott húgom felé.
- Igen, én még szabad vagyok, de nem tudok táncolni - húzta el a száját.
- Dehogynem tudsz - vágtam rá.
- De én még csak egy bulin...
- Na és akkor is nagyon ügyes voltál - mondtam határozottan. - Na gyere, csajszi - kaptam fel és már a parketten is voltunk. - Csak engedd el magad - mondtam neki, majd azonnal táncolni kezdtem húgomat szorosan tartva. - Na látod, hogy megy - vigyorogtam rá, amikor lelkesen rázni kezdte a csípőjét a dallamra.
- Jó tanárom van - mondta nevetve.
- Hát, nagyon igyekszem - biccentettem.
- Szabad lekérnem a hölgyet? - jelent meg apa hirtelen.
- Hát, ha muszáj - sóhajtottam fel.
- Esetleg felkérhetnél engem - jelent meg anya a másik oldalamon.
- Ha Prue nem bánja - néztem rá kérdőn.
- Engem egyáltalán nem, menj csak nyugodtan - mondta húgom lelkesen.
- Rendben, köszi - nyomtam puszit az arcára. Mire Sam nem messze tőlünk panaszosan morgolódott édes, baba hangom. - Bocsánat - emeltem fel a kezeimet védekezően. - Anya? - nyújtottam felé a kezem.
- Boldogan - csúsztatta azonnal az enyémbe a tenyerét.
- Hogy vagy? Milyen volt? Őszintén - néztem rá aggódva.
- Egyáltalán nem volt annyira rossz, mint hittem, hogy lesz - mondta elgondolkodva. - Nem jöttünk ki mindenkivel, és nem volt jó érzés eleinte újra ott lenni, de egy-két apróbb incidens leszámítva, ami várható volt, nem éreztem magam rosszul. Leszámítva talán az unalmat, ami néha magával ragadott a trónteremben ácsorgást leszámítva. Na meg persze az állandó honvágyat.
- Nem bántottak? - nézett rám idegesen.
- Nem, természetesen nem bántottak - rázta meg a fejét azonnal.
- Na és másban, hogyan döntöttél? - kérdeztem halkan.
- Mire gondolsz? - lepődtem meg.
- Hamarosan itt lesz az ideje a költözésnek - kezdtem bele idegesen. - Elmész velük, ugye? - kérdeztem kíváncsian.
- Én... - nyelt egy nagyot.
- Ne szabadkozz, anya - ráztam meg a fejem. - Sejtettem, hogy így lesz, és nincs is ezzel semmi baj. Most végre boldog vagy. Igazán boldog.
- Reméltem, hogy esetleg ti...
- Nem lehet, anya, te is tudod - ráztam meg a fejem. - Nathalie szülei úgy határoztak, hogy az emberi létet választják, és nem választhatok el tőlük a feleségemet. Annyi időt kell nekik adnom együtt, amennyit csak lehetséges - mondtam határozottan.
- Igen, ez így helyes - bólintott rá azonnal, bár láttam rajta, hogy szomorú.
- Tudod mit? Hagyjuk mára ezt a beszélgetést, ma inkább csak örüljünk neki, hogy együtt vagyunk - ajánlottam miközben magamhoz szorítottam.
- Jó ötlet - mosolygott rám, de a szemében még láttam, hogy nehezen viszi rá a lélek, hogy elhagyja La Pusht, pedig még én is tudom, hogy ez a helyes. Ő csakis az apámmal lehet igazán boldog.
- Hé, ne gondolj rá, komolyan. Sajnálom, hogy felhoztam a témát - emeltem meg a fejét az állánál fogva.
- Nem, a kérdés lassan valóban aktuális lesz - bólintott rá. - Ez nem a te hibád kicsim, csak tudod, ez talán eddigi életem legnehezebb döntése volt.
- Ezt el is hiszem - sóhajtottam fel. Én magam is mindig vágytam világot látni, de valahogy mégis La Push maradt az otthonom, akárhol is voltam.
- Hé, hanyatlik a buli a savanyú képetektől - jelent meg mellettünk Billy. - Ma semmi komolyat nem szeretnék hallani. Leszámítva azt, hogy a következő tánc az enyém anyával - lökött arrébb bátyám finoman.
- Hé, nem kell erőszakoskodni - forgattam meg a szemeimet nevetve.
- Én vagyok a soros, ezt nem tagadhatod - mondta határozottan.
- Na jó, ezt nem tudom tagadni - egyeztem bele. Végül is anyának három fia van, és most már egy lánya is. Nem sajátíthatom ki magamnak. - Én addig megkeresem az én gyönyörű feleségem.
- Utoljára a saláták körül ólálkodott - mondta Billy kuncogva. - Rosszabb, mint Johanna volt, már hogyha ez emberileg lehetséges.
- Ezt hallottam - szólt rá Johanna nem messziről.
- A fenébe, ezért még szorulni fogok - húzta el a száját egy pillanatra. Én pedig nevetve indultam meg a feleségem felé, hogy vele együtt élvezzem a buli hátralevő részét...