Új nemzedék (La Push Vámpírja II.)

53.fejezet

(Johanna szemszöge)

Boldogan, de kimerülten ébredtem fel egy hosszú, de csodálatos éjszaka után. Billy és én átbeszélgettük az egész éjszakát, mivel másra már nem igen vagyok alkalmas a pocakommal, még akkor sem, hogyha kedvem éppen sokmindenhez lenne. Sőt, ha nem lesz ilyen nagy a hasam, akkor hajaj. Mondjuk ez már csupán napok kérdése, hogyha minden a menetrend szerint történik. Végre megegyeztünk a névvel kapcsolatban, ami most már ténylegesen is a William Black lesz. Már alig várom, hogy a karjaimban tarthassam a kisfiúnkat. Biztosan jóképű, és erős fiú lesz, mint az apja. Vajon rám miben fog hasonlítani? Nem bánnám, hogyha majd egyetemre menne, amikor felnő. Tudom, hogy ő a következő, potenciális alfa, de szerintem ez nem lehet ok arra, hogy ne tanuljon tovább, hogyha szeretve. Hiszen már ott van Timothy is akár, mint alfa. Vagy esetleg kis Emily. Habár Emily valószínűleg követni fogja a fiamat bárhová. Hiszen ők már most is összetartoznak.

-          Min gondolkozol ennyire, Johanna? – szakított ki Billy hangja a gondolataimból. – Remélem, hogy nem rágod magad még mindig az estén.

-          Dehogy, felfogtam, hogy nem gond a számodra. Vagyis, hogy kibírod még egy kicsit – haraptam az ajkamba. Sajnáltam a kedvesemet, hogy mostanában kissé elhanyagolom a testének igen fontos vágyainak kielégítését, de a jelek szerint ő is annyira várja már a babánkat, mint én. Ha nem jobban.

-          Helyes, már éppen itt volt az ideje, hogy ne kombináld túl a dolgot – vigyorodott el. – Na és, hogy vagytok? Remélem, hogy éhesen – mutatott fel egy hatalmas tálcát.

-          Ami azt illeti, nem mondok nemet egy kis finomságra – vigyorodtam el. – Vagyis nem mondtunk nemet – javítottam ki magam.

-          Akkor remélem, hogy kedvedre valót hoztam – tette le elém a tálcát.

-          Hm… a palacsintával sosem tévedhetsz nagyot – estem neki azonnal a reggelimnek egy gyors csók után.

-          Reméltem, hogy így lesz – helyezkedett el mellettem kényelmesen. – A palacsintát eddig mindig szeretted.

-          Azt hiszem, hogy ez soha, de soha nem fog megváltozni – kentem egy nagy adag mogyorókrémet a palacsintámra. Majd egy nagy adag lekvárt is tettem hozzá.

-          Nem lesz az kicsit sok? – kérdezte Billy nevetve. – Több a töltelék, mint maga a reggeli – fűzte hozzá, amikor csúnyán néztem rá.

-          Nem baj az, a lényeg, hogy ízlik – vettem egy jó nagy falatot a számba.

-          Igen, tényleg ez a legfontosabb – biccentett. Majd ő is elcsent egy adagot, de ő jóval kevesebb finomságot kent rá.

-          Mikor volt időd erre? – kérdeztem miközben a következő adagot készítettem magamnak.

-          Elszenderedtél egy fél órára, na és szerencséje éjszaka is elég sokat aludtál – mondta mosolyogva.

-          Hát, elismerem, hogy mostanában fáradtabb vagyok egy kicsit az átlagosnál – dőltem hátra, hogy kényelembe helyezzem magam.

-          Ez azt hiszem, hogy természetes – gondolkodott el Billy. – Legalábbis Carlisle egyáltalán nem aggódik miatta, és te sem, úgyhogy én sem aggódom. A lényeg, hogy mindketten rendben legyetek.

-          Oh, mi rendben leszünk, az biztos – legyintettem azonnal.

Majd egy furcsa fájdalom kerített a hatalmába. Olyan hirtelen tört rám az érzés, hogy egy pillanatra komolyan megijedtem, de rá kellett jönnöm, hogy ez bizony figyelmeztető fájás volt. Ami csakis egyetlen egy dolgot jelenthet.