Új nemzedék (La Push Vámpírja II.)

39.fejezet

(Tanya szemszöge)

Miután végeztünk a bevásárlással Johanna, Irina, Kate, Carmen és én elindultunk vissza, Johanna házához, míg Alice és a többiek a Cullen villához mentek. Holnap pedig majd átmegyek és megkérem a kis Marie-t és Emilyt, hogy legyenek a sziromszóró lányok a templomban. Tim pedig természetesen kísérheti majd Marie-t. Emilynek is gondolkoztam, hogy kerítsünk-e egy apró kísérőt, de rá kellett jönnöm, hogy az nem lenne jó ötlet, hiszen az ő farkasa már ott van Johanna pocakjában, és biztosan nem örülne egyik kicsit sem, hogyha én túlságosan is buzgó lennék abban, hogy Emilyt is kísérje valaki.
-         Na mi van, hugi, csak nem elkalandoztál? Gondolatban már az oltár előtt vagy, igaz? – kérdezte Irina lelkesen. Kate pedig máris csatlakozott hozzá.
-         Szerintem ez azért nagyon is izgalmas – haraptam az ajkamba. – Már olyan régóta vártam, hogy az én életemben is eljöjjön ez a pillanat. Most pedig hamarosan itt lesz. Mit kívánhatnék még az élettől?
-         Igazad van, ez így tökéletes – vágták rá a lányok azonnal.
-         Na, hogy sikerült a ruhapróbálás? – rontott be az ajtón szerelmem kíváncsian. – Biztos valami nagyon szép, és szexi darabot választottál. Megnézhetem? – kezdte el húzkodni a szemöldökét.
-         Nem, dehogy is. Szó sem lehet róla, hogy lásd az esküvő előtt a ruhámat – koppintottam az orrára. Még mit nem. Még a végén balszerencsét hoz ránk a dolog.
-         Aj… tudtam, hogy ezt fogod mondani – görbült le a szája széle. – Legalább valami icipici információt mondj róla – suhant mellém, és átölelte a derekamat.
-         Hát jól van, annyit elárulok, hogy…. – itt tartottam egy kis hatásszünetet.
-         Igen? – nézett rám csillogó szemekkel.
-         Fehér – mondtam nevetve.
-         Haha… nagyon vicces – forgatta meg a szemeit. – Hölgyeim, megbocsátanátok nekünk néhány órára? – kapott hirtelen a vállára. Majd egy szempillantás alatt kiugrott velem az erdőre néző ablakon.
-         Hát te meg mit művelsz? – kérdeztem nevetve.
-         Megnevellek, még mielőtt elvennélek – mondta komolyan.
-         Justin, ugyan már, ne viccelődj, vendégeink vannak – vetettem ellent.
-         A vendégek meg fognak várni – vágta rá azonnal.
-         De hát – kezdtem volna újabb tiltakozásba, de hirtelen felugrott velem együtt egy fára, ami csodálatosan elő volt készítve egy szerelmi légyottra. Puha pokróc kifeszítve két faág között, és megerősítve néhány deszkával. Egy másik puha takaró pedig ránk. – Ez csodálatos – mondtam elámulva.
-         Reméltem, hogy tetszeni fog – mosolyodott el. – Arra gondoltam, hogy itt tölthetnénk az éjszakát.
-         Ez egy remek gondolat – egyeztem vele azonnal. Majd egy szempillantás alatt ledöntöttem szerelmemet a pokrócra, én pedig rögtön rávetettem magam. A szó szoros értelmében.
-         Mikor is lesz az esküvőnk pontosan? – simított végig a hátamon.
-         Mintha nem tudnád – forgattam meg a szemeimet.
-         Talán tényleg nem tudom. Mi van, ha ilyen csodálatos élmények után kiment a fejemből? – kérdezte vigyorogva.
-         Te kéjsóvár – böktem mellkason.
-         Hah… mintha te tiltakoztál volna a maratoni szeretkezés ellen – vigyorodott el. – Tudod megvan az előnye annak, hogy kicsit több lettem, mint egy ember – kezdte el csipkedni a nyakamat a fogaival.
-         Nocsak, tényleg? – kérdeztem meglepetten. – Nem is tudom, hogy mire gondolhatsz most éppen – sóhajtottam fel, amikor a kulcscsontomhoz ért.
-         Majd megmutatom, hogy mire gondolok éppen – húzta fel a lábaimat a csípője köré egy határozott mozdulattal.
-         Úgyis elkaplak, Tim, hiába menekülsz – hallottuk meg Marie nevetését.
-         Mit kereshetnek itt a gyerekek? – kérdezte kedvesem suttogva. – Már elég messze vagyunk a házaktól – fűzte még hozzá.
-         Talán csak elkalandoztak játék közben – legyintettem. – Talán, ha csendben maradunk, akkor észre sem vesznek – suttogtam halkan.
-         Talán, de azért tartsuk rajtuk a szemünket – válaszolta Justin. – Lehet, hogy jobb lenne, hogyha visszavinnénk őket a házhoz – mondta határozottan. Én pedig már éppen rá akartam bólintani, de hirtelen két hangos vonyítás csendült fel a közelben.
-         Azt hiszem, hogy lebuktak a rosszaságok – kuncogtam fel halkan.
Majd néhány pillanattal később megláttuk, amint feltűnik két hatalmas farkas. Az egyik amennyire meg tudtam állapítani biztosan Nathalie volt. A másik pedig Jacob. A két kis rosszcsont az ajkába harapva állt a szülője elé. Egy pillanat később azonban a farkasok hozzádörgölték a fejüket finoman a gyerekekhez. Majd lefeküdtek, hogy a hátukra mászhassanak. Ők pedig azonnal felszálltak a farkasokra, akik elszaladtak velük.
-         Nem kéne így elkószálniuk – mondta Justin rosszallóan.
-         Ugyan már, csak gyerekek, próbálgatják a határaikat – legyintettem.
-         Ez veszélyes játék. Mi van, ha baleset éri őket, vagy megsérülnek, és senki nem tudja, hogy hol vannak? – kérdezte idegesen.
-         Drágám, elég erős gyerekek, úgyhogy nincs miért aggódni értük. Mindketten meg tudják védeni magukat – mondtam határozottan.
-         Tudom, de akkor is még olyan aprók – vágta rá szerelmem.
-         Tetszik a gondolkodásmódod, mondtam már? – nyomtam puszit a szájára.
-         Még nem, de mondhatod ezt bármikor, mert tetszeni fog a dolog – fordított ismét maga alá. – Hol is tartottunk? – kérdezte kíváncsian.
-         Mintha nem tudnád – csóváltam meg a fejem nevetve. – Ez segít emlékezni? – kalandozott el a kezem dél felé.
-         Igen, azt hiszem, hogy most már tisztán emlékszem – nyögött fel azonnal.
-         Helyes, akkor talán folytassuk pontosan innen – néztem rá a szempilláimat rebegtetve.
-         Nagyszerű terv – mondta vigyorogva. Majd egy szempillantás alatt betapasztotta a számat. Nekem pedig eszem ágában sem volt tiltakozni a dolog ellen. Sőt, nagyon is tetszett, hogy Justin ennyire kíván engem, ráadásul folyamatosan…