108.fejezet

389 14 1
                                    

(Bella szemszöge)

Lassan két hónapja, hogy hazaértünk Volterrából, és az idő szinte repülni kezdett, amióta itthon vagyunk. Minden békés, és nyugodt. Egy idegen vámpír sem garázdálkodott mostanában a környéken. A fiaim a családjaiknak élnek, és persze egymásnak, ahogy mi is igyekszünk minél több időt eltölteni velük. Jenny pedig nagyon szépen halad. Egy-két kisebb majdnem baleseten kívül semmi nem történt, amióta itt van, és egyre jobban el tudja viselni az emberek közelségét. Bár közöttünk nem nagyon van teljes ember, de Carlisle szerint az már jó jel, hogy nem reagál különösebben a farkasokra, azon kívül, hogy nagyon megkedvelte a fiúkat. Edward és én örömmámorban úszunk, akárhányszor csak meglátogatjuk az unokáinkat, vagy családi pikniket tartunk valahol az erdőben. A kicsi Edward a szokottnál egy picit gyorsabban fejlődik, de ezt a farkas géneknek tudjuk be. A jelek szerint nem sok vámpírság szorult belé, ő inkább Nathalie-ra hasonlít ilyen szinten. Majdnem biztosak vagyunk benne, hogy egyszer át fog változni. Will a szokott ütemben fejlődik, ahogy eddig is, és Emily a lehető legtöbb időt vele tölti. Prue és Sam is nagyon boldogok. A kis Sam elkezdett egy picivel gyorsabbal fejlődni, valószínűleg Prue titkon erre vágyott, és mivel ő Sam bevésődése, ő teljesíti akarja minden kívánságát. Marie és Tim mindketten bejutottak az iskolába, amire vágytak, így egy hónap múlva megkezdhetik a szemesztert. Az unokáink élete tökéletesen alakul, és a gyermekeink sem panaszkodhatnak. Johanna elkezdte a munkát a La Push béli kórházban, ahol szinte azonnal ő lett az új főorvos. Carlisle sokat segít neki, és ez a lány tényleg egy őstehetség. Billy vezeti a falkát, és próbál minél több időt tölteni közben a családjával, ami elégedettséggel tölti. Jacob és Gabriella, róluk nem nagyon van mit mondani, ők Jacob és Gabriella. La Push tökéletes párja, Phoebe pedig igazi kis rosszcsont, de a maga módján annyira elbűvölő, hogy senki sem haragszik meg a különféle csínytevésekért. Anthony pedig, ő ahhoz képest, hogy azt hitte, hogy soha nem lesz családja, már három gyermeke is van, és gyönyörű felesége. Ki gondolta volna, hogy ennyire gyorsan megváltozik mindannyiunk élete. Hiszen ötven éven át szinte minden ugyanaz volt az életünkben. A napok ugyanúgy teltek, a hetek tökéletes rutinban haladtak mellettünk, aztán az élet hirtelen begyorsult, és minden a feje tetejére állt, bár ezt egyáltalán nem bánom. Csodálatos dolgok történtek velünk az elmúlt évek során, és emiatt nincs is okom a legcsekélyebb panaszra sem.
Angela és Brian is tökéletes boldogságban tengetik a napjaikat, bár mostanában kevesebbet beszélünk egymással, mert úgy döntöttek, hogy visszamennek Volterrába, hogy Heather és Alec mellett lehessenek. Oh, igen, Heather és Alec, Carlisle hamarosan visszatér Volterrába, ugyanis Heather a múlt héten tudta meg, hogy kisbaba érkezik a családba. Aminek mind nagyon örülünk. Tanya és Justin pedig jövő héten érkezik, hogy most egy fél évet Johanna mellett töltsenek, és a mi családunk mellett. Úgyhogy azt hiszem, hogy joggal érezhetem magam a világ legboldogabb vámpírjának. Vagy legalábbis az egyik legboldogabb vámpírjának.
- Szia, csajszi - rontott be Emmett a szobába.
- Szia, Emmett, valami gond van? - néztem rá meglepetten.
- Már miért lenne gond? - kérdezte kíváncsian.
- Nem szoktál csak így berontani - állapítottam meg.
- Na jó, éppen menekülök, bújtass el, légy szíves - húzta el a száját.
- Na és mi elől menekülsz? - kérdeztem kíváncsian.
- Alice és a törpe terrorista elöl - vágta rá Emmett, mintha ez teljesen egyértelmű lenne.
- Bocsánat, de ki az a törpe terrorista? - néztem rá értetlenül.
- Kicsit, szőke, és jobban zizeg, mint Alice és Rose együtt - vágta rá Emmett.
- Oh, szóval Alice és Phoebe megint vásárolni akar, és el akarnak rángatni téged is, hogy cipekedj - állt össze a kép.
- Na ja, és még Rose is menni akar - forgatta meg a szemeit. - Nem akarsz inkább te a feleségem lenni? Te olvasol, mászkálsz az erdőben, és nem változott hetente plázaszörnnyé - nézett rám könyörgőn.
- Ezt hallottam, Emmett Cullen - dörrent fel Rose hangja.
- A francba, most aztán bajban vagyok - nyögött fel Emmett. Majd egy szempillantás alatt kiugrott a nyitott ablakomon. A lányok pedig berontottak a szobámba.
- Az ablakon át távozott - néztem rájuk mosolyogva.
- Akkor kapjuk el - ugrott fel Phoebe Alice hátára, aki azonnal követte Emmettet az ablakon keresztül.
- Öhm, szerintem nem akar veletek vásárolni menni - állapítottam meg mosolyogva Rose-nak.
- Soha nem akar vásárolni jönni velünk, de mivel elvesztette a fogadást a múltkor Phoebe ellen, így muszáj lesz neki - rántotta meg Rose a vállát. - Tudod, hogy ő is mindig betartatja a fogadást a másokkal, hogyha ő nyer, úgyhogy ennek fordítva is így kell lennie - mondta ellentmondást nem tűrve.
- Akkor viszont kapjátok el - kuncogtam fel. Ezek szerint Emmett most megérdemli, amit kapni fog.
- Sziasztok - lépett be Edward a szobába. - Miért menekül Emmett Alice és Phoebe elől? - kérdezte szerelmem vigyorogva. - Na nem, mintha nem tetszett volna a látvány.
- Hosszú történet, és most nem érek rá, mert el kell kapnom a férjemet, hogy betartassam vele a fogadást - ugrott ki Rose is az ablakomon.
- Semmi komoly, csak Emmett elveszített egy fogadást, és most fizetnie kell érte. Tudod, minden fogadásnak vannak következményei - állapítottam meg.
- Ha már fogadásoknál tartunk, mi nem fogadtunk valami olyasmiben, hogyha két napon belül teljesen ki fog ürülni a ház egy kicsit, akkor azt teszek veled, amit csak szeretnék? - terített le hirtelen az ágyra szerelmem.
- A ház még nem ürült ki teljesen, ugyanis Alice és Phoebe kezében még nem volt táska, ahogy Rose-nál sem - állapítottam meg.
- Lehet, de tíz percen belül üres lesz a ház - villantotta rám a szemeit.
- Nos, amennyiben igazad lesz, úgy boldogan állok rendelkezésedre - kacsintottam rá.
- Szeretem, amikor ilyen kacér vagy - nyomott gyors csókot a számra.
- Szeretem, amikor ilyen heves vagy - mondtam kihívóan.
- Megőrjítesz, te nőszemély - nyögött fel Edward, amikor kigomboltam a blúzom felső gombjait, és kivillantottam egy gyönyörű tűzvörös csipkemelltartót, fekete díszítéssel.
- Számítottam a támadásra - állapítottam meg. - Legalábbis, nagyon reméltem, hogy ma, amikor mindenki tervez valamit, eljössz végre értem.
- Ami azt illeti, eddig is csak kérned kellett volna, és én már el is jöttem volna érted, ezen ne múljék a dolog - kezdte tovább gombolni a blúzomat, ami ellen nekem egyáltalán nem volt kifogásom. Sőt, kifejezetten tetszett, hogy megint úrrá lett rajta a vámpír énje.
- Fiatalok, inkább gyertek velünk vásárolni, igazán velünk jöhetnétek, legalább nem unatkoznék - hallottuk meg Emmett hangját.
- Sajnos, most nem érünk rá - kiáltottunk le egyszerre Edwarddal.
- Na látjátok, ezt meg tudom érteni, ha fordított lenne a helyzet, és én lennék odafönt Rose babyvel, akkor én sem lennék hajlandó sehová sem elindulni. Jó mulatást - fűzte még hozzá.
- Meglesz - vágta rá Edward vigyorogva, majd hallottuk, amint odalent nyílik az ajtó, és végre elindulnak vásárolni. Így most már tényleg a miénk volt a ház, ahogy már egy ideje vártuk...

Új nemzedék (La Push Vámpírja II.) Where stories live. Discover now