Új nemzedék (La Push Vámpírja II.)

1.fejezet

AJÁNLOM FIGYELMETEKBE A KÉPET 👆👆👆

(Bella szemszöge)

Az egész helyzetből egyetlen egy szót sem értettem. Mármint, mi a csodát akarhat tőlünk a Volturi. Hiszen nem szegtük meg a törvényeket, és a legnagyobb titokban létezünk a családommal együtt, amióta csak az eszemet tudom. Nem kaphattak rajta minket, hogy bármi rossz fát is tettünk a tűzre. A fiam az egyetlen kincs, akit ügyesen titkolok a világ elől már igencsak régóta. Vagy talán az unokáink váltották ki a látogatást a Volturiból? Valahogy tudomást szereztek róla, hogy egy félvér és egy farkas szerelembe esett egymással. Tény, hogy ebből a házasságból nem mindennapi gyermekek születtek, de tökéletesen nevelhetők, és értelmesek. Ezzel nem lehet problémájuk.

- Edward? – motyogtam a lehető leghalkabban.

- Semmi baj nem lesz, kicsim – szorította meg a kezemet.

- Tényleg nem tudják, hogy miért kell minket Volterrába vinniük? – kérdeztem idegesen.

- Sajnos nem, már minden egyes gondolatukat elemeztem, és elemzem folyamatosan, de nem hallottam semmi olyasmit, ami ránk utalna, vagy kapcsolatba lehetne hozni velünk – válaszolta halkan.

- Tán azt hiszed, hogy hazudtam nektek? – szólalt meg Jane hirtelen. – Én is vámpír vagyok, ahogy ti, úgyhogy nem igazán lesz egyszerű sugdolóznotok, amíg itt ülök tőletek nem messze. Egyébként pedig nem is illik ilyet tenni… öhm, te nőszemély – morogta Jane. – Edward barátunk nyilvánvalóan nem régen változtathatott át, különben tisztában lennél vele, hogy sugdolózni társaságban nem illendő. A régi világban még tanítottak némi jómodort – vigyorgott rám Jane. Mintha várt volna rá, hogy történni fog velem valami, de nem igazán értettem ezt a bámulást.

- Ne merészelj még egyszer a nejemre támadni – sziszegte Edward a fogai között.

- Ami azt illeti, annyit biztosan tudok, hogy valakit elrabolni sem éppen kedves megnyilvánulás – szóltam vissza szúrósan.

- Aro Mester vendégei lesztek, és nem elrabolva vagytok, hanem invitálva – javított ki Jane.

- Ez is egy nézőpont – morogta Brian.

- Inkább foglalkozz a kis barátnőddel, szegényt úgy látszik megviselte az előbbi kis bemutatóm – mosolyodott megint el Jane.

- Szadista szuka – pattant fel Brian. Edward azonban elkapta még mielőtt nekieshetett volna a Volturi egyik tagjának.

- Ezzel nem segítesz Angelának – ültette le szerelmem a barátomat.

- Mert azzal teszek, hogy hagyom magam elvonszolni a világ végére, amikor máshol lenne ránk szükség? – kérdezte ingerülten.

- Többet érünk a családunk számára élve, mint holtan – mondta Edward ellentmondást nem tűrve. – Gondolkodj egy kicsit, mielőtt cselekednél. Csakis a saját érdekedben. Ha a Volturi ellenségként kezel minket, amikor odaérünk, akkor majd ráérünk aggódni, de addig ne szítsuk az indulatokat, hogyha nem muszáj. Bella nem hagyja, hogy még egyszer bántsák Angelát, Jane hatástalan ellenünk. Úgyhogy nyugodj meg, légy szíves – csitította Edward.

- Na, de… - kezdett bele újból Brian.

- Kérlek, hallgass Edwardra – kuporodott Angela Brian ölébe. – Egy szempillantás alatt megölnek bárkit, és nem éreznek egy apró cseppnyi bűntudatot sem a tetteik miatt. Láttam, hogy mire képesek, amikor náluk jártam – magyarázta csendesen.

- Tényleg, miért vendégeskedtél a Volturinál? – kérdeztem kíváncsian.

- Szerettem volna világot látni, de azt nem tudtam, hogy Volterrában él a vámpírok uralkodó családja. Mindig is meg akartam nézni a Toscán tájat, és ebbe az a kis városka is beletartozik. Demetri szúrt ki, miközben éjjel a városban sétáltam. Úgy kerültem hozzájuk, és a vendégük voltam három hónapon át. Utána távoztam a palotából – emlékezett vissza Angela.