42.fejezet

523 25 0
                                    

(Alice szemszöge)

Már annyira izgatott voltam a duplaesküvő miatt. Még rengeteg dolgunk van addig, de a legfontosabb dolog, hogy a ruhák, és a menü már megvannak. Már csak az esküvői torták vannak hátra. Bár ez Tanya szempontjából természetesen nem túl érdekes, de Johanna és a farkas családunk részéről számíthat, hogy milyen ízű lesz. Mindenesetre most megyek és felveszem Johannát és Tanyát, hiszen attól, hogy mi nem fogunk enni Tanya számára is fontos lehet, hogy milyen a torta. Főleg, hogy Justin fog enni belőle, úgyhogy biztosan akar majd ő is valami extra finomságot.
- Alice, eljössz velem a hegyekbe ma? - kérdezte szerelmem miközben hátulról átölelt.
- Ma megyünk a cukrászdába, úgyhogy napközben sajnos nem jó, de este, ha visszaértem, akkor szívesen veled tartok - ajánlottam a lehetőséget.
- Rendben van, akkor, amíg vissza nem jössz, addig én előkészülök a kis kiruccanásunkhoz.
- Ez remek ötlet - mosolyogtam rá.
- Nem ér a jövőt kémlelni, mert meglepetést tervezek - mondta komolyan.
- Jól van, úgyis most Johanna és Tanya jövőjét kémlelem, hogy megtudjam, hogy pontosan mit szeretnének, úgyhogy ígérem, nem fogok leskelődni - emeltem esküre a kezemet.
- Helyes - mosolyodott el Jasper. Majd gyengéd csókot nyomott a számra. - Na, menj, már biztosan nagyon várnak. Szerintem vidd el Prue-t is. Az almás pite is újdonság volt neki néhány napja, talán tortát még nem is nagyon látott.
- Jó ötlet, Prue egyébként is rajong a vásárlásért - csillantak fel a szemeim. - Akkor este - nyomtam még egy puszit Jazz szájára. Majd egy szempillantás alatt Prue szobája előtt termettem, és bekopogtattam.
- Igen? - nyitotta ki azonnal az ajtót.
- Van kedved eljönni velem és a lányokkal esküvői torta kóstolóra? - kérdeztem lelkesen.
- Hm... jól hangzik - lelkesedett ő is. - Várj, nem leszek én ott útban? Mármint, a lányoknak kell tortát választani, nem nekem.
- Szerintem egyikük sem fogja bánni, hogyha te is ott leszel és segítesz a döntésben. Egyébként is, szükség lesz néhány kisebb tortára is, és azoknak az ízét is ki kell választani, úgyhogy határozottan szükség van rád - mondtam ellentmondást nem tűrve.
- Akkor gyorsan felkapok egy farmert, és már mehetünk is - szalad el a gardróbja felé. - Addig gyere be nyugodtan - fűzte még hozzá.
- Hűha, nagyon szép lett a szobád - csillantak fel a szemeim.
Tényleg fantasztikusak lettek a falak, a színek a díszítések. Prue tehetséges művész volt. Kár, hogy nem fogja tudni kamatoztatni az életben ezt a tehetségét, hiszen mivel nem öregszik, nem adhatja majd el a képeit, pedig gyönyörűek lesznek.
- Köszönöm - kukkantott ki a gardróbjából. - Imádok festeni, mindig is szerettem a művészeteket. Már amikor volt alkalmam látni valami szépet. Na, kész is vagyok - lépett ki a gardróbból.
- Hűha, gyönyörű vagy. Magam sem állíthattam volna össze tökéletesebb kombinációt - mondtam elismerően.
Prue-nak vitathatatlanul csodás ízlése volt. A piros farmerszoknya fantasztikusan mutatott a fekete felsővel, a piros farmerdzsekivel, fekete harisnyával, és piros bokacsizmával. Ha nem tudnám, hogy már foglalt a szíve, akkor azt hinném, hogy hatalmas hódításra készül.
- Köszönöm - pirult el azonnal. - Csak felkaptam valamit - mondta aztán szemlesütve.
- Ha ilyen, amikor csak felkapsz valamit, akkor nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen az, amikor kombinációt állítasz össze éppen - mondtam határozottan.
- Pedig nem direkt csinálom, egyszerűen csak úgy jön. Logikus, hogy milyen ruhadarabhoz milyen kiegészítőkre van szükség - magyarázta halkan.
- Végre valaki egyetért velem a családból. Hát ezt magyarázom nekik már több évtizede - tártam szét a karjaim.
Majd egy határozott mozdulattal Prue nyakába borultam. Annyira jó volt, hogy tudok a divatról beszélgetni valakivel Rose-on kívül. Rose mostanában nagyon el van foglalva Emmett nevelésével, és a keresztfiával, na meg a leendő keresztlányával, úgyhogy kevesebb ideje van rám mostanában, mint máskor.
- Nos, nem tagadom, hogy én is nagyon élvezem a közös vásárlásainkat - mondta határozottan.
- Zene füleimnek. Mit szólnál, ha jövő héten nyakunkba vennénk a plázát? - kérdeztem felpörögve.
- Örömmel - kezdett el aprókat szökellni a boldogságtól.
Imádtam a kislányos lelkesedését. Bár ez tíz évesen még nem meglepő, de azt sem bánnám, hogyha megmaradna ilyennek a stílusa. Ha lehetne lányom, akkor biztosan ilyen lenne, mint Prue.
- Remek, akkor ezt majd még megbeszéljük, de most induljunk - ragadtam meg a kezét, és magam után húztam a kocsihoz. Majd mind a ketten bepattantunk, és már száguldottunk is Johanna háza felé. A lányok már készenlétben vártak ránk, és amint megálltunk már ki is léptek az ajtón, és bepattantak hozzánk a kocsiba.
- Sziasztok - köszönt nekik Prue mosolyogva.
- Helló, már alig vártunk titeket - mondták a lányok boldogan. - Én csokitortát kérek. Lehetőség szerint valami jó étcsokisat - mondta Johanna határozottan.
- Justin azt mondta, hogy tejszínes epertortát kér - mondta Tanya. - Emlékszem, hogy szerettem valaha az epret, de az ízét már nem igazán tudom felidézni - gondolkodott el.
- Eper? Olyan íze van, mint a vadszamócának? - kérdezte Prue.
- Hát, valami hasonló - vágta rá Johanna.
- Akkor én is szeretem a tejszínes epertortát - nyalta meg a száját Prue. - Az étcsokisat is biztosan szeretem, mert a csokit is szeretem.
- Billy azt mondta, hogy legyen benne mogyorós torta is - szólalt meg ismét Johanna.
- Oké, tehát étcsoki, mogyoró, tejszínes-eper - bólogattam hevesen. - Prue, te mire vágysz?
- Nem tudom, én még nem nagyon találkoztam tortával - harapott az ajkába Prue.
- Akkor éppen itt az ideje, hogy összebarátkozzatok - mondtam. Közben pedig már le is parkoltam a cukrászda előtt. Mind a négyen hatalmas mosollyal az arcunkon léptünk be az ajtón, a cukrászda tulajdonosa pedig azonnal felénk sietett.
- Miss. Alice, örülök, hogy már el is jöttek hozzánk - fogta meg a kezemet. Majd kedves csókot nyomott a kézfejemre. - Erre fáradjanak utánam, kérem - mutatta az utat a különterem felé, ahol már minden elő volt készítve. - A tortakóstolók azonnal itt lesznek, ha bármilyen egyéb kérésük van, akkor nyugodtan szóljanak Samanthának, ő a felelős a tortákért.
- Rendben van, nagyon köszönjük - foglaltunk helyet mindannyian az asztal körül.
Nem sokkal később pedig valóban megjelentek az itt dolgozók, méghozzá rengeteg mini tortacsodával. A lányok pedig azonnal lelkesen vetették rá magukat a szebbnél szebb tortakölteményekre.
- Én ezt imádom, ez micsoda? - csillant fel Prue szeme a negyedik kóstolás után.
- Az oroszkrém torta, kisasszony - válaszolta Samantha.
- Lehetne egy ilyen torta is? - nézett rám Prue kérdőn.
- Természetesen - mosolyogtam rá. - Legyen szíves felírni egy harmincszeletes oroszkrém tortát is, és el is vinnénk két szeletet most belőle majd, ha végeztünk.
- Igenis, hölgyem - biccentett Samantha.
- Nekem ez ízlett a legjobban - mutatott rá Johanna az egyik csokitortára. - Justin kedvence pedig kétségkívül ez lenne, ha megengedsz egy tanácsot Tanya.
- Igen, bízom benned - mondta Tanya azonnal.
- Rendben, akkor ez a két íz lesz a torták fő vonulata. Johanna találtál valami mogyorós tortát, ami jó lehet Billynek? - tettem fel a következő kérdést.
- Igen, ez a mogyorós grillázs azt hiszem, hogy tökéletes lesz a számára - vágta rá Johanna azonnal.
- Oké, akkor azt hiszem, hogy itt végeztünk is - biccentettem elégedetten. - Akkor csomagoltassunk két adat süteményt, és mehetünk is haza. A többit már majd én elintézem telefonon.
- Rendben, egy kicsit úgyis fáj a derekam - kecmergett ki Johanna a székből. - Egy kicsit kezd nehéz lenni a pocakom.
- Ez természetes Carlisle szerint, úgyhogy nem lesz semmi baj - legyintettem.
- Igen, tudom, hogy így van, hiszen én is orvos vagyok, csak már nem vagyok olyan virgonc, mint eddig - válaszolta azonnal.
- Carlisle és Esme nem most fognak indulni? - kérdezte Prue hirtelen.
- De igen, viszont nincs miért aggódni, mert azt ígérték, hogy megvárnak minket, és csak azután indulnak el, miután mindenkitől elköszönnek - vágtam rá azonnal.
- Oh, akkor jó - mosolyodott el Prue azonnal.
- Akkor menjünk, ne várassuk meg Carlisle-t és Esmét - mondta Johanna határozottan.
- Rendben, már indulhatunk is - vágtam rá.
Majd kint még összeválogattunk némi süteményt elvitelre, és leegyeztettük a tortarendelést. Azután pedig már be is pattantunk a kocsiba, és már száguldottunk is a Cullen villa felé. Esme és Carlisle már a nappaliban voltak, és türelmesen vártak minket a többiekkel együtt.
- Hiányozni fogtok nekünk - ölelgetett meg minket Esme. - Mindenesetre az esküvőre mindenképpen hazalátogatunk, nem hagynánk ki a világ minden kincséért sem.
- Helyes, ezt el is várom - vágtam rá azonnal.
- Ha bármi baj van, akkor szóljatok és jövünk - nézett Carlisle Johannára és Gabyra határozottan. - Edward le tudja vezetni a szüléseket, de ha szükség van rám, akkor ne habozzatok hívni minket.
- Úgy lesz - vágta rá Johanna azonnal. - Bár valószínűleg meg fogjuk oldani Edwarddal, ha szükséges - fűzte még hozzá.
- A legjobb tanítványom vagy, Johanna, Edwarddal együtt, úgyhogy eszem ágában sincs kételkedni bennetek.
- Köszönjük - biccentett Edward.
Miután Esme és Carlisle mindenkitől elbúcsúzott beszálltak az autóba, és útnak is indultak, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak. Folyamatosan figyeltem a jövőjüket eddig is, és ezután is azt fogom tenni, de Anthony hiedelmével ellentétben semmi bajt nem láttok a jövőjükben. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem lesz itt semmi gond.
- Furcsa lesz itthon Esme és Carlisle nélkül, nem? - kérdezte Emmett hirtelen. - Mármint, egész életünkben, talán néhány hétre hagytak minket magunkra. Már úgy megszoktam a jelenlétüket.
- Igen, fura már most is - bólintott rá Edward. - De legalább kikapcsolódnak egy kicsit - fűzte még hozzá. - Már rájuk fér egy kis szórakozás.
- Az már biztos - vágta rá Rose. - Szórakozásról jut eszembe, azt ígértem Timnek, hogy elviszem moziba, van kedve még valakinek velünk tartani.
- Majd én megyek veletek - szaladt hozzájuk Marie azonnal. - Anyu, apu, ugye elengedtek? - nézett kérdőn a szüleire.
- Hát persze, kicsim, menj csak - vágta rá azonnal Nathalie.
- Jah, anyu meg apu addig majd Monopolyzik - röhögött fel Emmett azonnal.
- Az jó játék, én is szeretem - rántotta meg a vállát Marie. - Emily, te is jössz velünk?
- Nem, én Emmett bácsival elmegyek kempingezni ma éjjel - vágta rá Emily azonnal.
- Felmegyünk és megnézzük a hegyekben a patakokat - biccentett Emmett.
- Akkor jó, mindenki mehet a dolgára - mondtam határozottan.
- Mi is mehetünk a dolgunkra? - jelent meg szerelmem egy nagy hátizsákkal a kezében.
- Ami azt illeti, igen, mi is mehetünk a dolgunkra - vigyorodtam el. Régen voltunk már Jasperrel egy kicsit kimozdulni. Már éppen itt van az ideje, hogy egy kicsit kettesben legyünk.
- Helyes, akkor, sziasztok - intett Jasper a többieknek. - Holnap jövünk - fűzte még hozzá, majd egy szempillantás alatt kisietett az ajtón.
- Sziasztok - kuncogtam fel. Majd én is követtem szerelmemet.
- Hé, Jasper, hol vagy? - fordultam körbe hirtelen. A talaj azonban hirtelen eltűnt a lábam alól. A következő pillanatban pedig Jazz már száguldott is velem együtt valamerre. - Hát ezt meg, hogy csináltad? Kijátszottad a képességemet - néztem rá döbbenten.
- Nem döntöttem el semmit, így nem is láthattál semmit - mondta büszkén. - Kezdek ráérezni, hogy hogyan lepjelek meg téged néha.
- Az már biztos - bólintottam rá. - Bár be kell vallanom, hogy tetszik nekem ez a dolog - mondtam komolyan.
- Ennek örülök, majd hozzászoksz, hogy néha füllentek, hogy meglephesselek - válaszolta kedvesem.
- Az egyszer biztos. A lányok szeretik a meglepetéseket - búgtam a fülébe.
- Ez nagyon jó hír, ugyanis készültem még mára néhány meglepetéssel - mondta lelkesen.
- Állok elébe - kuncogtam fel.
- Tényleg nem lestél? - nézett rám fürkészően.
- Nem - vágtam rá azonnal. - Szándékosan nem figyeltem rád, mert erre kértél.
- Ez az én feleségem - mosolyodott el Jazz hálásan.
- Mikor érünk oda? - kérdeztem izgatottan néhány pillanattal később.
- Mindjárt ott leszünk - válaszolta azonnal. - A tisztás már csak néhány mérföldre van - mondta. A következő pillanatban azonban már meg is álltunk. A tisztás tele volt szórva virágszirmokkal, a közepén pedig már ott állt az apró, kétszemélyes sátor.
- Ez fantasztikus - mondtam elámulva.
- Gondoltam, már régen volt alkalmunk ilyesmire. Éppen itt volt az ideje, hogy kikapcsolódjunk mi is egy kicsit - mondta határozottan.
- Egyetértek - bólintottam rá.
- Mit gondolsz? Segítsünk a város lakóinak egymásra találni, vagy türtőztessem magam? - kérdezte Jasper miközben magához húzott.
- Hát, nem is tudom - gondolkodtam el. - Ami azt illeti, egyáltalán nem bánnám, hogyha kiengednéd minden érzékedet, még akkor sem, hogyha ez kihat az egész városra, és mindenkire a környéken.
- Nos, reméltem, hogy azt fogod mondani, hogy nem zavar téged a dolog - fektetett le gyengéden a pokrócokra. Majd egy szempillantás alatt felém gördült. Én pedig máris úgy éreztem magam, mintha már kitudja, mióta feküdnénk itt, és szeretnénk egymást.
- Jasper? - nyögtem fel halkan.
- Igen? - nézett le rám csillogó szemekkel.
- Te még tovább fejlődtél? - kérdeztem halkan.
- Ami azt illeti, most minden erőmmel csak rád koncentrálok, azért érzel mindent ilyen intenzíven. Talán nem tetszik? - kérdezte a szemeimbe nézve.
- Dehogynem tetszik, sőt, erre már szavak sincsenek - hajtottam hátra a fejem jólesően.
- Pedig még tudom fokozni - csókolt bele a nyakamba.
Én pedig néhány pillanattal később felsikoltottam a gyönyörtől. Életem eddigi legintenzívebb beteljesülése hullámokban tört rám, és olyan volt, mintha soha nem akarna véget érni. Jasper jóformán még hozzám sem ért, de én már teljesen kikészültem tőle. Ez a képesség csak egyre jobb és jobb lesz az idő múlásával, ebben egészen biztos vagyok.
- Jasper, nem bírom tovább - ziháltam egy idő után. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de úgy éreztem, hogyha ez így folytatódik, akkor ki fogok szállni a testemből.
- Már én se bírtam volna sokáig - mosolygott rám ziháltan. - Elég nagy koncentrációt igényel egy lényre összpontosítani minden erőmet. Nagyjából két-három óráig sikerül ezt kiviteleznem.
- Két-három óráig? - kérdeztem döbbenten. - Annyi ideje vagyunk már itt? - kerekedtek ki a szemeim.
- Ami azt illeti, igen, már ennyi ideje vagyunk itt - kacsintott rám.
- Ez igazán nem volt semmi - ziháltam halkan.
- Nos, ez lett volna a cél, örülök, hogy tetszett - mondta elégedetten.
- Az, hogy tetszett, nem kifejezés arra, amit érzek - húztam magamhoz. - Viszont örömmel kipróbálnám most a hagyományos módszereket is - gördítettem magam alá kedvesemet egy határozott mozdulattal.
- Nos, ami azt illeti, egyáltalán nincs ellenvetésem - húzott magához Jazz egy szenvedélyes csókra
- Nagyon helyes, el is várom, hogy ne tiltakozz - mondtam ellentmondást nem tűrve.
- Ki tudna neked ellenállni? - kérdezte miközben a kezei már a fenekemen kalandoztak.
- Na, te sem panaszkodhatsz a sármodra, kedvesem - vágtam rá azonnal.
- Az én sármom csak neked szól - húzta végig a kezét a nyakam vonalán.
- Az én ellenállhatatlanságom pedig csakis a tiéd - kezdtem el kigombolni az ingét.
- Ezt örömmel hallom - villantak meg a szemei.
- Azt hiszem, hogy most már beszélgettünk eleget - hallgattattam el egy csókkal szerelmemet. Neki pedig esze ágában sem volt tiltakozni ellene. Sőt, olyan hévvel húzott magához, amilyennel már régóta nem, és ez határtalan boldogsággal töltötte el a testemet és a lelkemet egyaránt...

Új nemzedék (La Push Vámpírja II.) Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin