Új nemzedék (La Push Vámpírja II.)

99.fejezet

(Heather szemszöge)

Már nagyon izgatott voltam, hiszen már csak három nap és férjhez megyek. Legnagyobb örömömre Brian mindvégig támogatott és velem volt, amikor elbizonytalanodtam. Nem Alecben nem voltam biztos, hanem saját magamban. Nem történik ez az egész túlságosan hirtelen? Majd száz évig egyedül voltam, aztán olyan hirtelen beleszerettem Alecbe, elvesztettem az apámat, visszakaptam a testvéremet, felbomlott az eddigi családom, és a lányok több csoportban széledtek szét, bár sikerült bosszút állnunk az édesanyám halála miatt. Oké, semmi gond. Mély levegő, igent mondtam, mert igent akartam mondani, és még mindig azt akarom, amit eddig is. Szeretnék hozzámenni, mert szeretem, úgyhogy teljesen felesleges az idegeskedés. A többiek is hamarosan megérkeznek, vagyis már van, aki ma érkezik.
- Hahó - kopogtatott be hozzám Angela. - Bemehetek?
- Hát persze - vágtam rá mosolyogva. A leendő sógornőmet mindig szívesen látom.
- Hogy érzed magad? Alice szerint ideges vagy, és Bella is így érezte - sétált hozzám kedvesen.
- Egy kicsit ideges vagyok tényleg, vagyis inkább voltam - javítottam ki magam. - Elég bután hangzik, de éppen az előbb győztem meg magam, hogy tulajdonképpen teljesen felesleges idegeskednem - mondtam nevetve.
- Nos, azt hiszem, hogy önmagunk meggyőzésénél kevés csodálatosabb dolog van - mondta Angela büszkén.
- Nocsak, ezt kifejtenéd? - néztem rá kíváncsian.
- Én is bizonytalan lány voltam régen, és nagyon sokat változtam azóta. Azt hiszem, hogyha ember maradtam volna, akkor feleség leszek, és gyerekeket szülök, egész életemben Forksban élek boldogan, de nem látok világot.
- Nem bántad meg, hogy így alakult? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem mondhatnám, hogy az volt a vágyam, hogy vámpír legyek, főleg, mivel nem is tudtam a létezésükről, de végül is, szép életem van. Az egyetlen hiány talán az, hogy nem lehet gyermekem a szeretett férfitól, de ezen képes vagyok túllépni a bátyád oldalán. Mellette megtanultam, hogy nem az számít, hogy mások hogyan látnak téged, hanem csakis az, hogy te hogyan látod magadat. Ha te elégedett vagy önmagaddal, akkor minden rendben van. Nem szabad csakis mások elvárásai szerint élni, mert akkor elveszítheted az igazi valódat. Tudod, hogy mit gondolok? Bár nem biztos, hogy el kéne mondanom, mert nem akarlak megbántani.
- Kérlek, folytasd - ültem le az ágyamra, és megpaskoltam magam mellett.
- Őszinte leszek, nagyon sokat változtál, amióta megismertelek. Sokkal, de sokkal magabiztosabb lettél. Kislány voltál, amikor először találkoztunk, de most egy nőt látok, egy határozott, boldog, fiatal nőt, aki most kezdik igazán az életét.
- Köszönöm - öleltem magamhoz meghatottan. Tudtam, éreztem, hogy burkoltan az édesapámra gondolt, hogy visszafogott engem a bosszúhadjáratával az önmegvalósításban, és sajnos egy kicsit igaza van ebben, mert tényleg nem tudtam elvonatkoztatni a céltól úgy, ahogy szerettem volna.
- Nagyon szívesen - nyomott puszit az arcomra. Egyre jobban éreztem azt Angelával kapcsolatban, hogy egy igazi nővért kapok vele, és ez végtelenül boldoggá tett. Mindig is vágytam egy nővérre, annak ellenére is, hogy tökéletes bátyám volt, bár sajnos egy időre le kellett mondanom róla.
- Hahó, társulhat egy fogadott testvér is a bulihoz? - jelent meg Prue. Mire boldogan felsikoltottam.
- Hát te? - ugrottam a nyakába, amitől szegénykém hanyatt esett. Még jó, hogy puha a szőnyeg, így biztosan nem fájt neki. - Annyira jó, hogy látlak, már alig vártam, hogy megérkezz.
- Igen, már én is hiányoltam a társaságodat, végül is, sokáig csak veled tudtam aludni - pirult el. - Remélem, hogy nem voltam nagyon a terhedre.
- Dehogy is, boldogan voltam a sátortársad - vágtam rá gondolkodás nélkül. - Egyébként, hogy vagy? Szépen növekszik a leendő férjed?
- Oh, Sam nagyon gyorsan növekszik, és egyszerűen tündéri baba. Imádom őt, és azt hiszem, hogy ő is engem.
- Ebben egészen biztos vagyok - nevettem fel. Ki ne imádná Prue-t, amikor olyan kedves és ártatlan. A Cullen család, és a farkasok is gondolkodás nélkül maguk közé fogadták.
- Használtad mostanában a képességed? - váltott témát hirtelen.
- Nem, az utóbbi időben nem - ráztam meg a fejem. - Miért, történt valami?
- Néhány napja voltam fagyizni Sammel, és nem is tudom. Nem használtam a képességem, a fagyizóban a kiszolgáló srác viszont olyan áhítattal nézett rám, hogy szinte zavarba jöttem. Nem tartott csak néhány pillanatig, aztán Sam hozzávágta a fagyiját a sráchoz, de olyan furcsa volt.
- Szerintem ezt csak saját magadnak köszönhetted, nem pedig a képességednek - kuncogott Angela.
- Hogy érted?
- Hát, hogyha Sam ilyen féltékeny lett, akkor a srác egyszerűen csak ki akart kezdeni veled, mert tetszettél neki, nem a képességed miatt, hanem csak úgy - magyarázta Angela.
- Oh, gondolod? - harapott az ajkába Prue.
- Ez logikus magyarázat szerintem is - bólintottam rá.
- Akkor jó, már aggódtam egy kicsit, hogy magától is el tud szabadulni a káprázatom - nyugodott meg rögtön barátnőm.
- Prue, te mindig is tökéletesen uraltad a képességed - simítottam végig a karján. - Te voltál közöttünk a legfegyelmezettebb.
- Kivéve, amikor félek - húzta el a száját. Hát igen, ha a nevelőszüleit is el tudta volna kápráztatni, akkor sosem bántották volna azért, hogy létezik.
- Igen, de most már egyáltalán nincs mitől félned - mondtam határozottan.
- Igen, tudom. Szerető család vesz körül, és én mindig is erre vágytam - nézett rám sugárzó boldogsággal. - Jaj, hoztam neked valami kéket - kuncogott fel. Majd elővett egy elképesztően szép csipke harisnyatartót.
- Ez gyönyörű - öleltem magamhoz hálásan.
- Örülök, hogy tetszik - szorított ő is magához gyengéden.
- Jaj, gyere már, ne legyél olyan félős - hallottuk meg Alice hangját. - Nem fogod bántani őket, és Bella is itt van, hogyha esetleg bajt látnék, de nem lesz semmi baj.
- Én, nem is tudom, most mondtad, hogy ketten vannak, én pedig nem tudok ura lenni önmagamnak, nagyon sokszor...
- Ne vitázz velem, mert úgyis én nyerek - morgolódott Alice. Hát igen, Alice-t nem lehet meggyőzni, hogyha egyszer a fejébe vesz valamit. - Indíts befelé - nyílt az ajtó. Majd megjelent Jenny, Alice és Bella.
- Öhm... miről is van szó? - kérdezte Prue suttogva. Angela pedig megfeszült mellettem, én viszont csak Jenny-t néztem, aki harcolt saját magával, hogy ne támadjon. Láttam rajta, hogy mennyire küzd, és szenved, de próbálja tartani magát, úgyhogy bátorítóan rámosolyogtam. Vagy egy percig csak néztük egymást. Aztán Jenny sarkon fordult, és olyan gyorsan menekült ki a szobámból, mintha puskából lőtték volna ki.
- Három perc volt összesen, ez egész jó első kísérlet - mondta Alice büszkén. - Megyek, megkeresem, és verek bele még egy kis önbizalmat - sietett el barátnőm.
- Prue, hát megjöttél? A fiaim is veled jöttek? - sietett Prue elé Bella, és szorosan magához ölelte.
- Igen, egy géppel jöttünk mindannyian, a fiúk pont a te keresésedre indultak úgy tíz perce - mondta Prue boldogan. Látszott rajta, hogy mennyire imádta Bellát, én pedig csak örülni tudtam ennek, hiszen Bella olyan lett Prue számára, mintha az édesanyja lenne.
- Na és, hogy bírják a sok nem vega vámpírt? - kérdezte Bella kissé idegesen.
- Jól megedződtek már, mert szinte nem is fintorognak tőlük - vágta rá Prue.
- Anya - jelent meg Anthony vigyorogva. Majd Bella mellett termett, és szorosan átölelte. - Hiányoztál.
- Ti is nekem - vágta rá Bella azonnal. - A többiek?
- Itt jövünk - hallottam meg a hangjukat egy kicsit távolabbról.
- Ha nem haragszol, Heather egy kicsit magadra hagynálak - nézett rám Bella bocsánatkérően.
- Természetesen, menj csak - bólintottam rá azonnal. Biztosan hiányzott már neki a családja. Hiszen egy ilyen csodálatos családot csakis imádni lehet...