𝕤𝕠𝕞𝕖𝕥𝕙𝕚𝕟𝕘 𝕘𝕣𝕖𝕒𝕥 || 𝖒𝖆𝖗𝖆𝖚𝖉𝖊𝖗𝖘 / 𝚠𝚘𝚕𝚏𝚜𝚝𝚊𝚛

< o n e >

///Once upon a time I was falling in love
But now I'm only falling apart
There's nothing I can do
A total eclipse of the heart///

1996.06.18.

Végignézte, ahogy lassan eltűnik, semmivé foszlik. Legszívesebben ordított volna. A fájdalom olyan magas szintre ugrott, hogy úgy érezte, kiszakad a mellkasa. Minden izma megfagyott, csak a jeges fájdalom töltötte ki a testét. Úgy érezte, hogy még az ereiben is szomorúság folyik vér helyett.
De hirtelen kitisztult a feje: Harryhez ugrott és őt fogta le, mert tudta, hogyha rajta kívül valakinek ez a veszteség ennyire fáj, akkor az ő. Nem tudta, hogyan volt ereje visszatartani Harryt, de mégis sikerült neki. Tekintete üveges volt, monoton módon szorította le a fiút, mintha az egy unalmas tevékenység lenne. Emlékszik, hogy elmotyogott pár mondatot, de önmaga is tudta, hogy semmi értelme nem volt. Nem tudja csökkenteni vele senki fájdalmát. A sajátját sem.

\\\...///

Nem emlékezett, hogy jutott ki a minisztériumból, vagy hogy hogyan hoppanált otthonába. Mikor végre a kis lakásában tudhatta magát, Lupinnak elkezdett kitisztulnia a feje. Körbenézett.
A lakás London egy kis kertvárosában kapott helyett, és csak addig bérelte ki, ameddig Sirius a Grimmauld téri lakásban ragadt. Azért, hogy gyakrabban látogathassa. Kicsi volt és szürke, de neki megfelelt. Volt egy kis konyha, amit elég ritkán használt, egy aprócska fürdő, és egy hálószoba. Lupin rögtön iderohant és levágta magát az ágyra. Tenyerébe temette az arcát. Most vette csak észre, hogy zihál, kapkod a levegőért. A tüdeje sem bírta ezt a fájdalmat. Maga sem tudta, mennyi ideig ült így, de hirtelen felindulásból felpattant, és ruganyos léptekkel indult el a szoba egy sarka felé, ahol egy könyvespolc porosodott. Szinte rögtön a könyvsor közepe felé nyúlt és egy régi, megsárgult lapokkal teli könyvet húzott elő. A borítója ütött-kopott volt, és aranysárga betűkkel ez a cím állt rajta: "Animágia, és egyéb transzformációk". Lupin még egy pillantást sem vetett rá, mohón fellapozta a könyvet. Ami egyébként olvashatatlan volt, mert a lapokat kivágták belőle, hogy egy titkos doboz-szerűen mélyedést vájjanak bele. Ebben a kis lyukban több tíz, ha nem több száz kisebb-nagyobb pergamen volt, teleírva apró, fekete betűkkel.
Írójuk látszólag nem a szépírás és gyöngybetűk mestere volt, de mégis volt valami különleges az írásban. Hanyag, gyors munkának tűnt, de közelebbről megnézve mégis katonásan sorakoztak egymás után az írott betűk. Lupin magához markolt pár papírt, és a földre rogyott. Görnyedt háttal, izgatottan kezdte el olvasni a szöveget, és pár másodperc múlva arcáról potyogni kezdtek a könnyek. Nem szégyellte, hogy sírnia kell, nem érdekelte semmi és senki, csak a fájdalom, ami egyre jobban elhatalmasodott a szívében, amit nem tudott kiszorítani magából, de nem is akarta, mert olyan mintha el kellett volna engednie. Azt pedig nagyon nem akarta.

Moony ♡,

ma mindenki ámulattal bámult rád bájitaltanon, amikor jobb elixírt főztél mint Pipogyusz. Imádom, hogy ilyen okostojás a fiúm.

Sirius

Remus,

tudom, hogy most mugliismeretra tanulsz a klubhelyiségben, de én lusta vagyok hozzád lemenni. Peternek adtam a levelet, hogy vigye le neked. Tudom, hogy kíváncsi típus, ezért megfenyegettem, hogy lábujjköröm növelő ártást szórok rá, ha beleolvas a levélbe. James meg én varázsoltunk egy elválasztó falat a két-két ágy közé a hálóban. Peter meg James aludnak az egyik oldalon, mi meg a másikon. Mit szólsz? Azt mondtam Jamesnek, hogy sokáig szoktál segíteni nekem a háziban és nem akarjuk őket zavarni. Persze az igazi indok az, hogy magamhoz ölelhesselek este - tudom hogy úgy alszol el a legkönnyebben. Peterfordultával írd meg, hogy egy 10-es skálán mennyire szeretsz, kell az egomnak egy kis bíztatás.

Sirius

Kicsi Holdacska ♡,

nélküled biztosan megbuktam volna mágiatörténetből a mai vizsgán. De hála az éjjeli együttalvásoknak amin magyaráztál a tantárgyakból, megmaradt némi információ. Bár sokkal jobban szeretem nézegetni ahogyan magyarázol. Az a beleélés! Hihetetlen vagy.

Sirius

Moony ♡,

James mesélte, hogy Pipogyusz ártást küldött rád, és a gyengélkedőn kell maradnod estére. Cserébe a pofájába küldtem egy rémdenevérrontást. Olyan volt, mintha a kisöccsei köröznének körülötte, zseniális volt, látnod kellett volna! Nyolc körül lemegyek a konyhába a házimanókhoz valami kajáért, és elmegyek hozzád a gyengélkedőre. Megtanulam egy hatásos hangszigetelő és altatóbűbájt, úgyhogy Pomfrey aludni fog, és senki nem fog hallani minket. Tudom, hogy nem szeretsz nélkülem aludni azóta, hogy egyszer azt álmodtad, vérfarkasként megölsz engem. Szép próbálkozás lenne, de ilyen könnyen nem tudsz tőlem megszabadulni!

Sirius

Remusom,

nagyon örülük, hogy elmondtuk Jameséknek a titkunkat. Úgy érzem, hogy most még közelebb kerültünk egymáshoz. Imádom, mikor elpirulsz, hogyha a kapcsolatunkról van szó. Legszívesebben agyon-vissza puszilgatnálak, de a jóból is megárt a sok. Ágas meg Farki egyébként tök jól viselték a dolgot, azt hittem jobban megbotránkoznak rajta. Szinte olyan, mintha sejtettek volna valamit...

Sirius

Lupin ennyit bírt elviselni. Eddig sem tartotta magát túl jól, de ez még jobban megtörte. Az órájára nézett, ami hajnali ötöt mutatott. Kora reggel óta ébren volt, emlékszik, még egy utolsó látogatást tett délelőtt a Grimmauld téren, amit kettesben tölthetett Siriusszal. Aztán el kellett mennie egy találkozóra Kingsleyvel, aztán meg a minisztériumi ügyre kellett koncentrálnia. Felidézte azt a pár órát, amit Siriusszal tölthetett.

Reggel hét óra volt, éppen akkor hoppanált a Grimmauld tér legfelső lépcsőfokára. Benyitott az ajtón, halkan lépkedve az emelet felé vette az irányt, aztán meggondolta magát, és a konyhába lépett. Gyorsan összedobott egy reggelit: palacsintát sok-sok mogyorókrémmel, és egy forró teát. Maga előtt lebegtetve a tálcát indult meg a fenti hálószobák felé. Már a folyosón hallotta Sirius horkolását, aminek hatására ösztönösen elmosolyodott. Ha valaki, akkor ő bármivel mosolyt tud csalni az arcára. Óvatosan benyitott a hálószobába, ahol az ágyon kitakarózva, hason fekve talált rá az alvó férfira.
Letette a tálcát és a bögrét a legközelebbi az asztalra, aztán halkan az ágyhoz lépett, és megnézte magának a férfit, aki a mindenséget jelentette számára. Még mindig bűntudata volt amiatt, hogy 12 hosszú éven át őt gondolta a kémnek, a besúgónak, aki elárulta a legjobb barátaikat. Két éve volt, hogy megtudta az igazságot, akkor ébredt rá, hogy 12 éve ide vagy oda, az érzései Sirius felé végig benne motoszkáltak, csak a csalódottság és a hitetlenkedés elnyomta őket. De amikor rájött, hogy a barátja igazából teljesen ártatlan, szerelme új erőre kapott - talán még erősebben élt benne mint fiatal korukban - alig bírta tűrtőztetni magát, hogy ne csókolja meg ott, mindenki előtt. Szerencsére nem kellett olyan sokáig várnia ezzel. Sirius bár bújkált az országban, a régi rejtjeles módjukon, amit roxforti éveik alatt használtak, megírta neki a tartózkodási helyét, és így sokszor kitérőt tett barlangokban, óriási fák törzsében, elhagyatott tanyákon, erdők közepében, de mindez egy cseppet sem zavarta, hiszen vele, VELE lehetett, aki akkor reggel előtte aludt békésen, barna, kócos tincsei az arcába (amit oldalra fordított fektében) hullottak, kezét a párnán, a feje felett pihentette.
Lupint átjárta a boldogság, ahogy a férfira nézett. Fogta magát, és óvatosan Sirius hátára feküdt, aki erre morcosan megmordult, mint egy kutya. Lupin még közelebb simult a hátához, és egy puszit nyomott a férfi nyakára, majd arcára, mire az hirtelen megfordult, így Remus immár a mellkasán pihentette testét, szembekerülve Siriusszal. Mindketten elmosolyodtak, megcsókolták egymást, aztán mikor még közel voltak egymás arcához, elsuttogtak egy-egy "jó reggelt"-et. Lupin fogta a varázspálcáját, a tálcára szegezte és az ágyhoz röptette a reggelit. Sirius rögtön nekiállt az evésnek, de azért még odabökte a most már ölében üldögélő Remusnak:
- Egy áldás vagy, Moony.

Sziasztok!:))
Ez lenne az új könyvem, hetente fognak felkerülni részek hozzá.:) Nagy örömet okoznátok vele, ha elolvasnátok, és szavaznátok⭐️
///Nonesz///