𝕤𝕠𝕞𝕖𝕥𝕙𝕚𝕟𝕘 𝕘𝕣𝕖𝕒𝕥 || 𝖒𝖆𝖗𝖆𝖚𝖉𝖊𝖗𝖘 / 𝚠𝚘𝚕𝚏𝚜𝚝𝚊𝚛

< f o u r t e e n >

Áprilisban szinte végig szakadt az eső. Azon a pár napon, amikor nem, szinte mindegyik diák kiment a kastélyparkba,  Frics bosszúságára. A roxfortosok a kastély összes folyosóján végighordták a sarat, a gondnok pedig takaríthatta fel azt.
A négy jó barát ellenben egy szabad percet sem töltöttek kint: a szünet előtti utolsó napokat kihasználták, és tanultak, hiszen arra a pár tavaszi napra James és Peter is hazautazott. Sirius és Remus, ugyanúgy mint karácsonykor, a kastélyban maradtak. A húsvéti szünetre alapból sem mentek haza sokan, mert nem volt olyan hosszú, sem fontos, hogy összepakoljanak rá. Húsvétvasárnap Remus és Sirius ágya mellett ott volt jó pár csokitojás, kisebbek és nagyobbak, Lupin szüleitől, Jamestől és Petertől.
Délelőtt, reggeli után Lupin a klubhelyiségbe készült, hogy tanuljon - szokásos módon, de SIrius ezt megakadályozta azzal, hogy a nagyterem ajtajában elé ugrott, és megragadta a karját.
- Ma nincs tanulás! - jelentette ki. - Ma szórakozni fogunk.
A kastélypark bejárata felé vonszolta barátját.
- Megőrültél? Odakint szakad az eső.
- Aztán? - kérdezett vissza mosolyogva Sirius.
A park szinte állt a vízben, olyan hévvel locsogott az eső. Pár lépés után bőrig áztak, Sirius nyakára és vállára tapadtak a hosszú hajszálai.
- Hova megyünk? - kérdezte Lupin.
- Sétálunk egyet.
A Tiltott Rengeteg felé indultak. Az, ebben az időben a szokásosnál is sötétebbnek és fenyegetőbbnek tűnt. A nagy eső ellenére jó idő volt: meleg volt a levegő, és néha a Nap is kisütött.
- Ugye nem az erdőbe akarsz vinni engem? - kérdezte Remus egy kicsit riadt hangon.
- Talált, süllyedt - vigyorodott el Sirius, és tovább lépkedett át a sártengeren.
- Te teljesen meghülyültél, én oda be nem teszem a lábam!
- Ne már, tök jó lesz!
- Dehogy lesz. Mind meghalunk. - jelentette ki Lupin.
- Egyszer biztos, de az tuti, hogy nem most. Vigyázok rád - nézett Sirius Remus szemébe. Megcsókolta, aztán továbbindultak az erdő felé.
Mind a kettőjük hajából és ruhájából csöpögött a víz, de nem fáztak, mert a melegebb szellő folyamatosan szárította őket. Az erdő széléhez értek, és Remus - bár kicsit még reménykedett a maradásban - kénytelen-kelletlen követte Siriust a sűrűbe.
Nagyjából másfél órát sétáltak, és megnézték az erdő élővilágát. Láttak jó pár bólintért, kentaurokat, néhány unikornist, akik legelésztek, és különleges pókokat, amik ugrándozva közlekedtek a talajon. Sirius magabiztosan vezette végig Lupint a Tiltott Rengetegen, mintha ismerné az erdőt.
- Hogyhogy ennyire kiismered magad itt? - kérdezte Remus.
- Néha idejártam, mikor egyedül akartam lenni - mondta Sirius, és álmodozóan sóhajtva körülnézett. - Milyen szerencse, hogy most már veled is megoszthatom!
Magához ölelte Lupint, és megcsókolta. Nagyon hálás volt azért, hogy ilyen csodálatos ember lehet mellette.
Leültek az avarba, ami a folyamatos esőzésektől nedves volt, de ez már abszolút nem számított az ígyis bőrig ázott fiúknak.

Sokáig maradtak ott, és beszélgettek. A kapcsolatukban többek között az volt a jó, hogy semmit nem titkoltak el egymás elől. Mivel eredetileg csupán barátok voltak, és jó pár, számszerint négy évnyi ismeretség után jöttek rá, hogy többet éreznek egymás iránt, mint szimpla barátság, már mindent tudtak egymásról: hogy melyik a kedvenc Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazséjuk, hogy melyik a kedvenc tantárgyuk, hogy miben jók és rosszak, mik a legféltettebb titkaik, mi a legnagyobb félelmük, és így tovább. Ezért és ennek ellenére még mindig találtak témát, amiről beszélgethettek. Érdekes, hogy voltak dolgok, amiben teljesen egyetértettek, de olyanok is, amiben teljesen különbözött az álláspontjuk. Tökéletesen kiegészítették egymást, és a kisebb vitákat eltekintve alig veszekedtek. Gyerekek voltak, de tisztában voltak azzal is, hogy amint kikerülnek a viszonylag elfogadóbb Roxfortból, azonnal sokkal több bántást kell elviselniük, nem csak a szexualitás, hanem az aranyvérű-félvér miatt is. De egyelőre, bár már csak egy év volt hátra a tanulmányaikból, úgy gondolták nem foglalkoznak ezekkel a gondokkal.

A húsvéti szünet után, amikor már mindenki, aki elutazott, visszatért, újra beindult a sok-sok tanulás, készülődés, ezentúl célirányosan az évvégi vizsgákra. Most már, mivel csak egy hónap volt hátra addig, mindenki gőzerővel nekiállt tanulni. A RAVASZ-felkészítők nem voltak egyszerűek, már hatodévben sem, így azoknak, akik a tananyagon kívül más is bejutott a fejébe, azon töprengett, hogy ha már idén ennyi bonyolult és nehéz feladatot kapnak, akkor vajon mi lesz jövőre? Mindenesetre, a "legnehezebb tantárgy" toplistáján az átváltoztatástan, a bájitaltan és a sötét varázslatok kivédése állt - ezek után következtek a maradék, ezeknél nem kevésbé megerőltető órák. Remus minden tankönyvét és füzetét maga elé terítette, és mindent tanult egyszerre. James és Peter a mindig éppen legnehezebbnek titulált tantárgy jegyzeteit bújta. Sirius pedig néha ezt, néha azt, a legtöbbet viszont Lupintól tanulta, mert az esti tanítások továbbra sem maradtak el.
A tanárok egyre több házit adtak fel, és amikor kihirdették a következő roxmortsi hétvége időpontját, mindenki értetlenkedve nézett, hogy mégis milyen módon tudnának időt szakítani rá ennyi házi feladat és tanulnivaló mellett.
Remus, Sirius, James és Peter végül úgy döntöttek, megérdemlik a pihenést, és egy nap ide vagy oda, nem lesznek okosabbak a vizsgákon. Így hát a hatodévesek közül szinte teljesen egyedülállóan álltak a faluba menetelő sorba.
- A vizsgákra veszek magamnak új pennákat, hátha arra kifogyok belőlük - tűnődött el Remus az úton sétálva.
- Légyszi, legalább ma ne beszéljünk a vizsgákról! Egyébként tizennyolc penna van az utazóládádban, plusz amiket éppen használsz, úgyhogy kétlem, hogy arra nem marad egy sem - vágta rá Sirius.
Kéz a kézben sétáltak Roxmorts fele, boldogan, mert végre vége szakadt az esősézeseknek, és azt derűs napsütés váltotta fel, és a hőmérséklet is bőven 25 fok felé emelkedett. A diáok rövidujjúban nézelődtek a boltok kirakatai között, keresve egy éppen hangulatukhoz illőt. A Tekergők meglátogatták a Mézesfalást, és bevásároltak édességekből: az volt az egyetlen örömük a tanulás alatt. A klubhelyiségben töltött hosszú órák alatt, amíg a tankönyveik felett görnyedtek, mindig volt körülöttük pár csokis és cukros zacskó, amiből időnként magukhoz vettek pár darab édességet. A Három Seprűhöz túl jó idő volt, úgyhogy még megnézték Zonko csodabazárját, ahol James óriási kísértést érzett egy vadiúj, frissített funkciókkal rendelkező fogas frizbit, ami specifikusan a diákok haját akarta mindenáron leharapni, de a prefektus Remus lebeszélte róla. Elvégre ott volt neki a régebbi három darab.
A jó időben felsétáltak a Szellemszálláshoz, aminek csak ők négyen tudták a titkát a diákok között. Ezen mindig jót nevettek.
- Én nem hiszem el, hogy hogyan lehetnek olyan buták az emberek, hogy elhiszik a szellemes sztorit. Csak teliholdkor hallani az üvöltéseket, és a szellemek nem üvöltenek. A sikítószellemek is csak sikítanak, úgyhogy hihetetlen, hogy bevették az egészet! - röhögött James.
- Szerintem mi is elhinnénk, ha nem ismernénk a sztorit - mondta Remus.

A vizsgák mind a négyüknek jól sikerültek, főleg Remusnak. Megérte a sok hónapnyi tanulás. Szomorúan vették észre, hogy egy újabb tanév eltelt, és jövőre kezdik az utolsót. Ez főleg Lupint bántotta, tudta, hogy rá nem vár egy aranyélet, ha kikerül az iskolából. Sirius próbálta vigasztalni, felvidítani, de nyomott maradt a hangulata, még a hazafele tartó vonaton is, pedig James és barátja is megpróbálták felvidítani: ártást küldtek Pitonra, aminek a hatására oroszlánsörény nőtt ki a fejéből. Remus csak épphogy elmosolyodott a tréfán.