𝕤𝕠𝕞𝕖𝕥𝕙𝕚𝕟𝕘 𝕘𝕣𝕖𝕒𝕥 || 𝖒𝖆𝖗𝖆𝖚𝖉𝖊𝖗𝖘 / 𝚠𝚘𝚕𝚏𝚜𝚝𝚊𝚛

< t w e l v e >

Sirius még mindig a gyengélkedőn volt, amióta behozta oda Remust, el sem mozdult mellőle. Néha rátört a sírás - nem tartotta magát egy érzelgős embernek, de most nem tudta visszatartani a könnyeit. Odatolt egy (kényelmetlen) széket Lupin betegágya mellé, azon ült, és Remus kezét szorongatta. Megint azt a torkát szorongató érzés fogta el, mint ami tegnap este is: nem tudta, mit kellene tenni. Madam Pomfrey már értesítette az illetékes tanárokat az esetről, és páran közülük már be is mentek a gyengélkedőre megnézni a sebesültet - természetesen csak azok, akik ismerték a vérfarkas mivoltát. Sirius nem árulta el, hogy pontosan mi történt, mert félt, hogy Piton elmondja mindenkinek a titkot, ha felnyomja őt. Azt hazudta, hogy a Szellemszállás felé tartottak, mikor átváltozott, és mivel nem volt ember, akit támadhatott volna, magát kezdte el bántani. Sirius ott volt, és elhozta a javasaszonyhoz.
Már jócskán benne voltak a délelőttben, de Sirius még mindig nem volt hajlandó elmozdulni Lupin mellől, aki továbbra sem mutatta a jelét annak, hogy ébredezne. Már minimum kettő teljes tanóra eltelt, amikor berontott a gyengélkedőre James és Peter. Azonnal odaszaladtak Remushoz, és már épp megszólaltak volna, amikor Sirius - talán azért, hogy kezdjen valamit magával, mert a tétlenség őrületbe kergette - rájuk ordított:
- Hát ti meg hol a szarba voltatok tegnap?!
- Jaj, Tapmancs, annyira sajnáljuk, nem tudtunk menni, mert Lumpsluck ...- kezdte el a magyarázkodást Peter, de Siriust nem érdekelte.
- Magasról leszarom, hogy sajnáljátok, el nem bírjátok képzelni mi történt! Tűvé tettük utánatok az egész első emeletet, aztán köpeny nélkül mentünk ki kb 10 perccel holdtölte előtt, és szembetalálkoztunk Pipogyusszal, aki először hátbatámadott, aztán valami undorító sötét varázslattal találta telibe Remust amikor átváltozott. Aztán elfutott, ő - mutatott Lupinra - valamiért visszváltozott, gondolom a vérveszteségtől, azt se tudtam mit csináljak. És ti eddig valamit bohóckodtatok Lumpsluckkal?
- El is hiheted, hogy nem direkt nem mentem segíteni nektek! - csattant fel James.
- Nem változtat semmit azon, hogy most Remus szarul van és... - megbicsaklott a hangja, és a tenyerébe temette az arcát.
- Tényleg, hogy van ő? - kérdezte Peter békítően, Lupinra pillantva.
- Több órán át ápoltuk Pomfreyval, azóta nem mozdult meg, hogy felhoztam ide. Pomfrey azt mondta nekem, hogy ne aggódjak, de kihallgattam, amikor McGalagonnyal beszélt, és vele meg közölte, hogy már fel kellett volna ébrednie, vagy csak valami jelét mutatnia annak, hogy magánál van - hadarta el Sirius. Nehéz volt neki ezt magával is közölni, nem hogy másokkal. Halálfélelme volt, rettegett attól, hogy mi fog történni, mi van ha Remus nem ébred fel.
- Csupa vér vagy. Menj el fürdeni, mi addig itt maradunk vele - mondta James.
Sirius a fejét rázta.
- Nem, biztos, hogy nem hagyom itt - jelentette ki magabiztosan. Nagyon rossz állapotban volt: a vér -ami rászáradt a karjára és ruhájára - mellett még sápadt volt, karikák húzódtak a szemei alatt, és egész teste remegett, jobb kezével még mindig Lupin balját szorongatta.
- Sirius... - mondta óvatosan James - nyugodtan elmehetsz. Mi itt leszünk.
Sirius nem engedett egy jó ideig, de végül sikerült meggyőzni. Vett egy gyors fürdőt, és átöltözött, aztán gyorsan befutott a nagyterembe hogy szedjen magának egy kevés ételt. A diákok között már elterjedt a hír, hogy valaki súlyosan megsérült, de látszólag senki sem tudta azt, hogy ki, vagy hogyan. A mardekárosok asztalánál ott ült Piton, sápadtan, mint mindig, de nem mutatta különösebb jelét annak, hogy foglalkozna a körülötte levő pletykákkal. Siriusban fellángolt a gyűlölet, legszívesebben odaugrott volna elé, és szétátkozta volna azt a rusnya képét. Minden erejére szüksége volt, hogy viszonylag nyugodtan tudjon kisétálni a teremből, vissza a gyengélkedőre.
Ismét leült Remus ágya mellé, és nekiállt ebédelni. Jamesnek és Peternek megmondta, hogy menjenek csak órára, ő még marad Lupinnal.

Eltelt még pár óra, amikor végre valahára történt valami. Madam Pomfrey közben párszor ránézett a betegre, és minden alkalommal újabb és újabb gyógyszereket adott be neki. Nagyjából délután 2 fele járhatott az idő, amikor Remus megmozdult: először a kezét mozdította meg (azt, amelyik Sirius kezében volt), majd a teste is megremegett egyszer, és pár percre rá a szemét is kinyitotta.
Siriust elöntötte a hála, a megkönnyebbülés. Olyan nagy kő esett le a szívéről, annyira megnyugodott, hogy legszívesebben mindenkit testvéri szeretettel ölelt volna át.
Remusnak kezdett kitisztulnia a tekintete:lassan befogadta a képet, amit látott. Felfogta, hogy a gyengélkedőn van, a legtöbb tagja sajog, és hogy az, aki a kezét szorongatja az Sirius - az ő imádott Siriusa.
- Hogy vagy? - kérdezte mosolyogva a beteg felé hajolva.
- Nem a legjobban - suttogta Lupin. - Mi történt?
- Az majd ráér később is. Most az a lényeg, hogy jól vagy. Nagyon megijesztettél Moony - mondta Sirius, aztán megcsókolta Remust. - Szólok Madam Pomfreynek, hogy felébredtél.
A javasasszony kitörő örömmel fogadta a beteg felépülését, azonnal egy hét pihenésre, és gyógyszerkúrára ítélve. Sirius, bár már nyugodtan mehetett volna dolgára, ott maradt Remusszal, és elmesélte neki, mi történt. Lupin már tényleg jóval jobban volt: felült az ágyában, kezében orvossággal teli bögrét szorongatott, és figyelmesen hallgatta barátját. A vállán és lábán levő seb szépen összeforrt, szinte alig látszódott, a mellkasán azonban még mindig elég csúnyán húzódott végig a piros csík, a mély, súlyos sérülést idézve.
Amikor Sirius a történet végére írt, Remus nyugtalan arcot vágott.
- Megmondtam. Veszélyes vagyok. Mi lett volna, ha téged támadlak meg? Ez így nem mehet tovább, nem vagyok hajlandó belemenni abba, hogy ti hárman újra és újra életveszélybe sodorjátok magatokat miattam. Ezentúl egyedül megyek a Szellemszállásra és pont.
- Te teljesen hülye vagy. Ez egy egyszeri, szerencsétlen eset volt! Minden összejött egyszerre, Jamest meg Petert elkapták, ketten maradtunk, kicsúsztunk az időből, és Pipogyusz... - vágta rá azonnal Sirius, de Lupin félbeszakította.
- Tényleg! Uramisten, Piton biztosan szétkürtölte már a dolgot a suliban. Akkor nekem tényleg végem, jobb is, ha elküldenek innen, mert... - hadarta Remus, de ezentúl Sirius vágott közbe.
- Moony, idefigyelj. Piton egyelőre nem mondott senkinek semmit, biztos tök beszart. És én sem mondtam el egy tanárnak sem, hogy ő is ott volt, azt hazudtam, hogy te sebesítetted meg magad. Csak te, James, Peter és én tudjuk a teljes igazságot. Te meg nem mész sehova, itt maradsz velem. Verd ki ezt a hülyeséget a fejedből, hogy közveszélyes vagy, mert mi megoldjuk, hogy ne árts senkinek!
- Elég volt! - szólt közbe Madam Pomfrey, aki egy nagy tálcával lépett be a helyiségbe. - A betegnek pihennie kell, és neked is, Black!
Sirius, bár nem volt sok kedve hozzá, maga mögött hagyta Remust és a Griffendél klubhelyiségébe ment, hogy lepihenjen. Aludt pár órát, de este kölcsönkérte James köpenyét, és ismét meglátogatta a gyengélkedőt, hogy kedvenc hálótársa mellett pihenhesse ki teljesen magát.