𝕤𝕠𝕞𝕖𝕥𝕙𝕚𝕟𝕘 𝕘𝕣𝕖𝕒𝕥 || 𝖒𝖆𝖗𝖆𝖚𝖉𝖊𝖗𝖘 / 𝚠𝚘𝚕𝚏𝚜𝚝𝚊𝚛

< t e n >

Teltek a hetek, beköszöntött a tél: a fagyos november után egy még hidegebb december érkezett, és bár a hatodéveseknek egyre több tanulni- és tennivalója akadt, megkezdődtek a karácsonyi készületek, amik egy időre mindenkivel elfeledtették, hogy egyéb dolgaik is vannak.
Leesett az első hó, a kastély tornyai és kertje fehéren világított. A folyosókon fagyöngy és magyal jelent meg különböző módokon, és apró csengettyűk szólaltak meg az ajtókon belépő emberek felett.
A négy jó barát mind különböző módon várta az ünnepeket: Petert otthon vártak szülei, és tanulni tervezett a szünetben. James is haza készült, de ő inkább enni és a családdal lenni. Alap esetben Sirius is hazament volna a nagy Black családos összejövetelre, de idén gondolkodás nélkül feliratkozott a kastélyban maradók között.
- Az biztos, hogy én nem töltök velük egy percnél sem többet ha, nem muszáj! - jelentette ki, amikor James rákérdezett az okát.
Remus is a Roxfortban maradt karácsonyra: nem akarta egyedül hagyni Siriust, és az is vonzóan hatott, hogy szinte teljesen egyedül lesznek a Griffendél klubhelyiségében.
- Nem fogunk unatkozni, ne aggódj! - kacsintott rá Sirius egy alkalommal amikor szóba kerültek az ünnepek.

Az utolsó nap, amit tanulással töltöttek kínosan lassan telt el. A diákok úgy érezték, hosszú órákon át hallgatták a transzformációkról szóló magyarázatokat és a bájitalfőzés fortélyait, de egyszer csak végre valahára vége lett az utolsó tanórának is. A Tekergők a klubhelyiség felé vették az irányt. Peternek még össze kellett csomagolnia, hogy Jamesszel együtt elindulhasson a Roxfort expresszre, Siriuséknak pedig nem volt jobb dolguk annál, hogy elkísérjék őket.
Furcsa volt, hogy halkan pattogó tűz hangját is lehetett hallani - máskor a sok beszélgető griffendéles miatt észre sem lehet venni. Sirius és Remus a kanapén ülve várták, hogy elbúcsúzhassanak a többiektől. Közben egy igen furcsa téma merült fel köztük.
- Mit csinálsz majd akkor, ha muszáj lesz visszamenned a családodhoz? - tette fel a kérdést Remus.
- Semmit. Sosem lesz muszáj. Én abba a házba soha többet nem teszem be a lábam, ezt elmondom neked. Ameddig nagykorú nem leszek, Jameséknél fogok lakni, aztán ha betöltöm a tizenhetet a pénzemből veszek egy házat. Oda jöhetsz velem te is, ha akarsz.
- De akkor...Soha nem akarsz többet találkozni velük?
- Dehogyis. Jó, pár embert bírok, de ez az egész aranyvérűs feszkó, meg ez a halálfaló eszme nekem nagyon nem fekszik, úgyhogy kimaradok belőlük. Remélem, ha nagyobb leszek, valami jóként fognak emlegetni, és nem úgy mint a Black család kitagadott tagja - Sirius nyújtózkodott egyet.
- Hát, nem tudom. Talán még az is jobb lenne, mint egy vérfarkas barátja -jegyezte meg Lupin.
- El ne kezdd megint, ezen már túl vagyunk. Lesznek idők, megígérem neked, amikor semmiféle előítélet sem fog senkiben megfogalmazódni, amikor rád gondol - puszit nyomott Remus homlokára.

Peter és James már a Roxfort Expresszen utaztak, Sirius és Remus pedig a Griffendél asztalánál ültek, és vacsoráztak. Nagyon kevesen maradtak a kastélyben az ünnepekre. A mardekárosok közül hárman (köztük Piton is), a hugrabugosoknál öten, a hollóhát asztalánál pedig négyen helyezkedtek el. A griffendélesek közül csak ők ketten maradtak. A tanári kar azonban hiánytalanul jelent meg az aznapi vacsorán is, és látszólag nem zavartatták magukat a több száznyi helyett maréknyi diákon - ez megszokott dolog volt.
- Elmegyünk fürdeni? - tette fel a kérdést Lupin, fojtott mosollyal.
- Ezer örömmel - válaszolta Sirius, és már mindketten kifele tartottak a nagyteremből, fel a prefektusi mosdóhoz, hogy hosszú órákon keresztül úszkálhassanak a habok között, anélkül, hogy bárki is megzavarná őket.

A karácsony hamar elérkezett: Lupin boldogan ébredt Sirius mellkasán, és áldott minden létező erőt, hogy a legelső dolog, amit reggelente láthat, az az ő szép vonású arca. Ahogy ő kezdett mozgolódni, Sirius is azonnal megébredt, és mosolyogva húzta magához Remust, hogy egy hosszú csókkal köszönthesse az első közös karácsonyukon.
Ajándékbontással kezdték a napot: Remus a szüleitől csokit és néhány új könyvet kapott, Petertől egy különleges pennát, amihez sosem kell tinta, Jamestől pedig egy plüsskutyát. Utóbbin Sirius kettő hosszú percen át visítva nevetett. Ő maga Jamestől egy holdnaptárt kapott - "Az idén igen viccesre vette a dolgot!"- , Peter egy csomag süteményt küldött neki, egy kis cetlivel együtt.
- "Ha nem lenne édesség a kastélyban". Hát ez teljesen hülye? Csodálkoznék, ha nem lenne minimum tíz féle - mondta, de azért rögtön bekapott párat a sütik közül.
A családjától nem kapott semmit. Remus szomorú pillantást vetett rá, és forgatta az agyát, hogy hogyan tudná boldoggá tenni a barátját. Hirtelen felkapott egy sütit, és hozzávágta.
- Hát te hülye vagy? - nevetett fel Sirius, és bosszúból megragadta a karját, az ölébe rántotta, és összemorzsolt egy édességet a fején.
Kezdetét vette a végeláthatatlan harc kettejük közt. Mindketten tele voltak cukormázzal, a padlót szinte teljesen be lehetett volna teríteni egy vastag réteg morzsával, a falakon pedig különböző krémek csillogtak. Nevetve futkorásztak körbe-körbe a szobában, hosszú perceken keresztül, amikor Sirius végre sarokba szorította Lupint, aki erre hangosat sikkantott. A falhoz nyomta Remust, kicsit hevesebben, mint amilyen az egész ételharcra eddig jellemző volt - Sirius maga is meglepődött rajta - de aztán, hogy palástolja hirtelen létrejött bizonytalanságát, ott a falnak szorítva csókolta meg Lupint, aki egy másodperc tétovázás nélkül viszonozta azt. Sirius, aki szörnyen otthon érezte magát a helyzetben, Remus lábához nyúlt, felkapta és az ágyhoz cipelve ledobta rá, hogy aztán felé kerekedhessen, és megcsókolhassa. Ismét olyan hirtelen jött rájuk az egymás iránti vonzalom, mint az előző év márciusában. Nem érdekelte őket semmi, hogy lekésik a reggelit, hogy másoknak valószínűleg fel fog tűnni a griffendél üres asztala - mindez cseppet sem számított. Az egyetlen dolog, amivel akkor és ott hajlandóak voltak foglalkozni, az a másik volt. Siriusról már rég lekerült a felső, és éppen Remus nyakát vette kezelésbe, azt hintette be a csókjaival. Sok-sok ideig ott feküdtek az ágyban, talán már dél is elmúlt, de ők még mindig ott voltak, félmeztelenül - így ünnepelték meg a karácsonyt, és szerelmüket .