𝕤𝕠𝕞𝕖𝕥𝕙𝕚𝕟𝕘 𝕘𝕣𝕖𝕒𝕥 || 𝖒𝖆𝖗𝖆𝖚𝖉𝖊𝖗𝖘 / 𝚠𝚘𝚕𝚏𝚜𝚝𝚊𝚛

< t w o >

Lupin ráébredt, hogy még mindig a szobájában van, a földön, a levelek közt térdepelve. Már nem sírt, sőt az emlék hatására egy halvány mosoly is megjelent az arcán. Viszont folyamatosan az eszében volt az is, hogy soha, SOHA többet nem lesz ilyen pillanat. Amikor ketten, közösen csinálnak valamit, bármit, mert Sirius, a férfi akit szeretett, aki szerette, akiért a világ végéig is elment volna, eltűnt, meghalt, már nincs többé. Számára ez egyszerre volt felfoghatatlan és elképzelhetetlen. Sirius Black meghalt, a szemei előtt, és ő nem cselekedett, nem tett semmit, csak tehetetlenül nézte, ahogy a szerelme, a lelkitársa, a másik fele semmivé foszlik.
Még egy pillantást vetett a levelekre, és gyorsan elolvasott egyet.

Holdi,

emlékszel arra amikor először mondtad hogy szeretsz? Csak mert én nagyon. Leírom, hogy papíron is meglegyen az emlék. Május volt, év végéhez közeledtünk, és te segítettél nekem felkészülni a vizsgákra. Együtt ültünk a hálótermünkben, és én az öledbe hajtottam a fejem, te meg olvastad fel nekem A mágia történetét. Kicsit már kezdtem unni, ezért kivertem a kezedből a tankönyvet. Erre te ezt mondtad: "Naa, tudod, hogy szeretlek, de azért ne tedd tönkre a könyveim!" Ezt a kis aranyos hangodon mondtad, amit annyira szeretek. Amikor a szádat elhagyta az a bűvös szó, azt hittem megáll a szívem. Komolyan, olyan kibaszottul szerelmes vagyok beléd, hogy nem is gondoltam volna, hogy tudok ilyen érzéseket produkálni. De te bármit ki tudsz hozni belőlem.

Sirius

Újra sírni kezdett. Nem bírta türtőztetni magát, ki kellett magából adnia ezt a fájdalmat, mert érezte, hogyha ezt magában tartja, akkor az annyira felemésztené és kiszipolyozná, hogy akár a dementorcsókot végrehajtva sem lehetne látni rajta semmi változást. Perceken át ült görnyedten és sírt. Majd megrázta magát, és elindult a kicsi konyha felé. Látszott rajta, hogy egy ideje nem főztek ott semmit, mert a lakó nem ott fogyasztotta semmilyen étkezését sem. Töltött magának egy pohár vizet, belekortyolt, de akkora gombóc volt a torkában, hogy alig tudta legyűrni. Kinézett az aprócska ablakon. A nyári nap sugarai már jócskán bearanyozták a környéket. Reggel hét óra volt, és ő még egy szemhunyásnyit sem aludt, de nem érdekelte. Csak a józan esze vette rá, hogy pihenjen pár órát mielőtt szembenézne a többi varázslóval vagy boszorkánnyal, beszélnie kellene az incidensről.
A szekrényhez lépett, kinyitotta. A vállfákon néhány talár lógott, azok alatt pedig egy nagy, szürke pulcsi volt gondosan összehajtogatva. Lupin felkapta, és az ágyhoz sétált vele. Levetkőzőtt, hátán néhány karmolásnyom húzódott - fájdalmas nyomok a régi időkből, amikor még nem volt aki megakadályozza, hogy magát bántsa. Felvette a pulcsit, amin a Black ház címere díszelgett - legalábbis egykoron, ugyanis egykori viselője több-kevesebb sikerrel eltűntette és a Griffendél ház emblémáját bűvölte rá. Lupin beleszippantott a pulóver ujjába. Valószínűleg annak már illata rég nem viselőjét idézte, a szaglással szimplán megpróbálta felidézni azt, amikor még Sirius mellkasán pihenhetett, és magába szívhatta az illatát, ami kandallótűzre és régi tárgyak jellegzetes szagára emlékeztette.
Lupin szemét ismét elöntötték a könnyek, de ezúttal dacosan megtörölte szemét. Bebújt az ágyba, lehunyta szemét, és visszagondolt gondtalan, boldog, és mindenek felett Siriusszal töltött roxforti éveire.

Ötödévben kezdtek el járni. Lupinnak már negyedikben megfordult a fejében, hogy itt valami több és mélyebb dolog folyik kettejük között, mint szimpla barátság, de csak egy évvel később jutottak el arra a szintre, hogy mindezt nem csak maguknak, hanem egymásnak is bevallják.
Az egész egy téli délutánon történt, azon kevés órák egyikében, amikor kettesben voltak. James kviddicsedzésen volt, Peter pedig bűbájtanra gyakorolt, hogy ne menjen neki olyan bénán a lefegyverzés. Sirius és Lupin a hideg idő ellenére a parkban sétáltak. Arcuk kipirult a fagyos időtől, hajukat összeborzolta a szél. A roxforti birtokot belepte a vastag hó, a tó nagy része befagyott, a park fáiról jégcsapok lógtak. Sirius éppen Lupinnak ecsetelte azt, hogy mennyire vicces volt az, amikor ő és James egyik este felkutatták Hóborcot, és megkérték rá, hogy eressze ki az átváltoztatástan szertárból egy csomó egeret. Remus mosolyogva hallgatta, de fejben egészen máshol járt. Közeledett a holdtölte.
- Figyelj, Tapmancs - szólalt meg hirtelen, ezzel egyidőben pedig meg is torpant, a tó melletti fák egyike alatt.
- Hmm?
- Mondani szeretnék valamit.
- Hát akkor mondd, ne tarts magadban - Sirius mosolyogva felvonta a szemöldökét, mire Remus gyomra hirtelen bukfencet vetett. Nyelt egyet.
- Arra gondoltam, hogy... - megállt a beszédben, nem tudta hogy folytassa. - Arra gondoltam, hogy esetleg te is észrevetted, hogy valami más mostanában.
- Más?
- Igen.
- Hogy érted ezt?
- Hát úgy... - Lupin sóhajtott - velünk kapcsolatban.
- Mármint négyünkkel? Most hogy mondod, Farki tényleg elég máshogy néz arra a csajra, Rosie vagy mi a neve.
- Nem, nem! Nem négyünkről beszélek - Lupin most már remegett. Kevésnek érezte magát ehhez.
- Hát akkor miről?
-Kettőnkről.
Sirius Remus tekintetébe fúrta az övét. Hát ő is érzi. Nem tudta eldönteni, hogy ő is arra gondol-e, mint ő, de ahogy kettőjükre terelődött a téma nem is igazán érdekelte. Ő, a maga részéről, hiába kapott figyelmet az iskolában minden második lánytól, őt csak egy valaki érdekelte, valaki, akit sokkal, de sokkal jobban tartott magához valónak, mint ezeket az áhítózó a lányokat. Hónapok óta gyötrődött magában, hogy jó dolog-e ez, amit érez. Remus az egyik legjobb barátja, mi van ha nem jó sül ki a dologból és halálosan összevesznek? Más részről viszont, olyasmit érzett a fiú iránt, ami ledöntötte a lábáról, nem hitte, hogy ezt a szilárd érzést bármi is megtántoríthatná. És bár a Griffendélben, a bátrak házában volt, ahhoz, hogy bevallja Remusnak az érzéseit, másféle bátorság kellett.
Most viszont, hogy Lupin egy aprócska, mikroszkópikus jelet adott, hogy "Igen, te is érdekelsz engem", erőre kapott. Hiába nem volt benne biztos, hogy amiről társa beszél, az a kettejük közti mágneses vonzódás, nem érdekelte. A fiú szájára nézett, és egy másodperc múlva már magához vonva csókolta.
Eközben Lupin a halálhoz közeli sokkos állapotban volt, mert hogy ez volt élete első csókja. Ráadásul pont Siriusszal! És még csak nem is ő kezdeményezte. Boldogan csókolta vissza, kezei közé fogta az arcát, és simogatta, miközben Sirius, aki jóval, nagyjából 10 centivel magasabb volt nála, a derekát fogta közre, és közelebb húzta magához. Mindketten magukon kívül voltak az örömtől. Ez volt az a pillanat, amire vágytak, ami végre valahára beteljesült.
Mikor kibontakoztak az ölelésből, egymásra mosolyogtak. Őszintén, boldogan, talán olyan boldogan, mint még soha életükben. Sirius Remus keze felé nyúlt, és ujjait az övéire kulcsolta. Kézenfogva sétáltak tovább a kertben, és sok, rengeteg mindent elmeséltek egymásnak arról, hogy pontosan hogyan is jutottak el eddig.