𝕤𝕠𝕞𝕖𝕥𝕙𝕚𝕟𝕘 𝕘𝕣𝕖𝕒𝕥 || 𝖒𝖆𝖗𝖆𝖚𝖉𝖊𝖗𝖘 / 𝚠𝚘𝚕𝚏𝚜𝚝𝚊𝚛

< e l e v e n >

A karácsony hamar elmúlt, és szépen lassan minden visszaállt a régibe. James és Peter visszaérkezett az iskolába, a többi roxfortossal együtt, és a hatodévesek szembatlálták magukat azzal, hogy nem tett nekik jót a pár napnyi pihenés, mivel csak kizökkentek a folyamatos tanulásból. A tanárok pedig nem kíméltélték őket, az órák végtelen hosszúnak tűntek, a házi feladatok mennyiségéről nem is beszélve. A mindig szorgalmas és mindent rögtön megcsináó Remus sem bírt a feladatokkal, pedig próbálkozott. Minden lyukasóráját erre áldozta, és délutántól egészen késő estig ült a klubhelyiségben, és a házidolgozatokat körmölte. Barátai, akik bár alapvetően nem voltak azok a tipikus szorgalmas diákok, szine az egész januárt végigtanulták. Jelentős hátrányban voltak Lupinhoz képest, ezért ő maga még a saját dolgai mellett nekik is magyarázta a különböző órák tananyagait.

A január így repült el, és a február sem volt másabb. A tél utolsó napjaiban volt egy holdtölte, így hát a Tekergők aznap délutánra tervezték Lupin védelmét a Szellemszálláson. Azonban a dolgok nem így alakultak. James (Peter társaságában) meggondolatlan módon trágyagránátokat dobált szét a bájitaltan terem előtt, amiért Lumpsluck professzor elkapta, és azonnali büntetőmunkára ítélte mindkettőjüket. Ez gond volt, mert sosem történt olyan, hogy nem kísérték el Remust mind a hárman az átváltozása idejére. James és Peter kétségbeesetten próbálták elmagyarázni a professzornak, hogy szörnyen fontos és elhalaszthatlan dolguk van, és bármikor bepótolják a büntetőmunkát, de Lumpsluck hajthatatlan volt. Egyre csak azt hajtogatta, hogy a fiúk csak akkor tanulják meg a rendet, ha kellő mértékű a szidás, amit kapnak. Beparancsolta őket a bájitaltanszertárba, és teljes rendet követelt tőlük. James és Peter olyan gyorsan próbálta a helyére tenni az összes üvegcsét, hogy sok közülük a földre pottyant és összetört. Azonban, amikor már egy óra eltelt a munkából, és ők még mindig csak a szertár tartalmának felét pakolták ki, tudták, hogy nem lesznek kész vele addig, amíg Remus átváltozik.
Sirius és Remus eközben békésen vacsoráztak, és bár feltűnt nekik a két barátjuk hiánya, nem tulajdonítottak nagy jelentőséget neki: azt gondolták, kicsit késnek, mert a kastélyban akadt valami dolguk, de hamarosan megérkeznek. Azonban, amikor már szinte minden diák kivonult a nagyteremből, hogy visszamenjen a hálókörletébe, és James és Peter még mindig nem érkeztek meg, aggódni kezdtek. Már csak egy óra volt teliholdig, és ők még mindig csak ketten álltak tanácstalanul a főbejárat alatt. Úgy döntöttek, elindulnak a keresésükre: a lehető leggyorsabban végigrohantak minden folyosón, ami a közelükben volt, úgy okoskodva, hogy a többiek valószínűleg a közelben vannak, hiszen tudják, hogy ma segíteni kell Lupinnak, biztosan csak közbejött valami.
Vészesen közeledett a holdtölte: cselekedniük kellett. Már annyira kevés idő volt addig, hogy a Szellemszáláshoz érjenek, hogy a láthatatlanná tevő köpenyért sem tudtak felmenni. Csak reménykedhettek abban, hogy senki sem veszi észre őket a sötétben. Már áthaladtak a park felén, amikor hirtelen egy nagyjából velük egyidős alak ugrott ki a kastély egyik oszlopának takarásából. Vállig érő, zsíros, fekete haja volt.
- Pipogyusz, kurva gyorsan húzz el innen! Lehetőleg jó messzire - kiabált rá Sirius. Lopva felpillantott az égre, ahol már félig kirajzolódott a hold alakja.
- Mégis miért? Csak nem valami rejtegetnivalótok van? - kérdezte gúnyosan. - Mit kerestek ilyenkor a parkban?
- Ezt ugyanúgy kérdezhetném tőled is. Na tűnj el innen - mondta, és megragadta Remus karját, hogy a fúrifűz felé vezesse.
A háta mögött hallotta a kiáltást: "Stupor!", de ő gyorsabb volt, és egy pajzsot feszített ki Lupin és maga előtt.
- Pipogyusz, ne légy ennyire gerinctelen, hogy hátba támadsz. Ha párbajozni akarsz, szólj, és elverlek. De most ne zavarj, köszi.
- Black, te engem ne oktass az illemről. - mondta Piton nyugodtan. - Kíváncsian várom, hogyan akarsz távol tartani magatoktól.
Ebben a pillanatban jött rá Sirius, hogy már nincs idő elérni a Szellemszállást, ugyanis a hold előbukkant a felhők közül, Lupin pedig megkezdte az átváltozást. Sirius kárámkodott, Piton pedig eltátotta a száját. Remus teste és feje megnyúlt, furcsa hörgés tört fel a torkából és sűrű szőr nőtt az arcán. Sirius gyorsan kutyává változott, és feszülte nézte a további történéseket. Piton ebben a pillanatban felemelte varázspálcáját, és kimondott valami Siriusnak ismeretlen varázsigét, mire Lupin felordított. Mellkasából, lábából és nyakából ömlött a vér, a sebek okozta gyengeség miatt összrerogyott, mert még ahhoz sem volt ereje, hogy Piton után rohanhasson, aki menekülőre vette a figurát: sietős léptekkel a kastély bejárata felé futott. Sirius olyan dühös és olyan kétségbeesett volt, hogy azt sem tudta mit csináljon: Piton után fusson, hogy nehogy szétkürtölje a hírt az iskolában, vagy Lupin mellett maradjon, aki - Sirius meglepetésére - visszalakult emberré. A telihold visszahúzódott a felhők mögé - ez alapvetően nem okozott volna  visszaváltozást. Remus testén nem volt olyan pont, ahol nem piroslott volna a vértől. A mély sebek, a harcképtelenség - ez változtatta vissza emberré, mert vérfarkasként így nem tudott létezni, gondolta Sirius. Szörnyen megijedt: ha vérfarkas (ami egy sokkal erősebb lény, mint az ember) formában sem tudott létezni, akkor mi lesz az emberi mivoltával?
Sirius már szinte zokogott, annyira nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Teljesen egyedül volt, Lupin arca hamuszürkévé vált, kiment belőle minden vér, és Siriust ezt látva rájött, hogy természetesen a legjobb megoldás az, ha ő most visszaváltozik emberré, és elviszi Remust a gyengélkedőre. Semmi sem fontosabb annál, hogy túlélje ezt, még az sem, hogy esetleg kiderül róla, hogy vérfarkas.
Visszaváltozott, felemelte Remust, aki rémisztően mozdulatlan és sápadt volt, és úgy rohant vele a gyengélkedőre, ahogy a lába bírta. A fehér ing, amit aznap este viselt teljesen átázott a vértől, és a kaastély folyosóin is szinte húzta maga után a piros csíkot - nem érdekelte, csak az, hogy minél hamarabb lefektethesse Remust Madam Pomfreyhoz.
Végre valahára odaért, és nagy hanggal tárta ki az ajtót - Madam Pomfrey már kiabálni szeretett volna, amikor kilépett a szobájából a nagy zajra, de amikor meglátta a furcsa párost, abban a szörnyű állapotban, amiben voltak, elakadt a lélegzete is.
- Uramisten - nyögte ki - Black, tedd le az ágyra!
Sirius sírt - keservesen zokogott, amikor ráhelyezte Lupint a fehér lepedőre, ami azonnal pirossá változott a vértől. Madam Pomfrey megérkezett - több tucatnyi krémet, gyógyszert és folyadékot cipelt a varázspálcájával együtt.
- Szólj a házvezető tanárodnak! - vetette oda Siriusnak, és elkezdett varázsigéket motyogni Lupin mellkasi sebe felett.
- NEM! - ordította Sirius - Itt maradok vele.
- Jól van fiam, nyugodj meg - rökönyödött meg a javasasszony. - Itt maradhatsz, semmi baj, ráérünk később is szólni neki, úgysem tud segíteni. Ezt itasd meg vele - lökött oda neki egy üveget, amiben sárga, jéghideg folyadék volt. Sirius remegő kézzel tartotta Remus szájához az italt.
Több órán át ápolták Lupint, már pirkadt, amikor befejezték azokat a tevékenységeket, amiket akkor megtehettek. Sirius segített kitísztani a sebeket, feltörölni a vért, és megitatni a beteggel a javasasszony gyógyszereit. "Megtettünk mindent, amit tehettünk" -ezt mondta Madam Pomfrey fáradt hangon. De Remus még mindig nem mozdult meg, amitől Siriusnak folyamatosan halálfélelme volt.