Hallottalak Suttogni

Here comes the sun

Mielőtt belefognátok az olvasásba, kötelességemnek érzem kitenni a figyelmeztetést, hogy ebben a fejezetben jóval hangsúlyosabban fordul elő trágár beszéd, illetve durvaság, és kínzás említése is. Ennek tudatában haladjatok tovább a történettel. Jó olvasást kívánok! :)
Véleményeknek, mint mindig örülök! :)

- Nem jött el senki – morogta Zambini

- Dehogyisnem – érintette meg a vállát Luna. - Mi mind a hatan itt vagyunk.

- Igazad van – bólintott a fiú. - Elkezdjük, Hermione?

Elfordultam az üvegház ajtajától. Legszívesebben rávágtam volna, hogy hagyjuk a francba az egészet, a kudarc egyértelműen megmutatkozott már az első pillanattól kezdve, csak túl büszke voltam belátni.

- Hermione?

Ginny aggódva figyelt az asztal mögül, bátortalan félmosolyt küldve felém.

- Nem hiszem, hogy van értelme – ráztam meg a fejem.

- De hát ezért gürcöltünk egy csomó időn keresztül! - csattant fel Ron. - Baromira rákészültem az egészre. Igenis jár az a terapistás cucc!

- Terápiás, Ronald – javította ki mosolyogva Luna.

- Na jó, ebből elég legyen – állt fel Blaise. - Hogy is kell ezt csinálni? Körberakjuk ezeket, aztán mindenki arról beszél, amiről akar.

Ezzel Zambini megragadta a hozzá legközelebb álló felfordított virágládát, és terem közepére húzta. A többiek csatlakoztak hozzá, ki-ki egy-egy rögtönzött ülőalkalmatosságot vonszolva maga után.

Tétovázva ácsorogtam továbbra is az ajtót kémlelve. Tudtam, miért csinálják. Hermione Granger megint túl lelkesnek bizonyult, magával rántva a barátait a hülyeségbe, és most segíteni akartak neki, hogy ne érezze magát annyira csalódottnak.

Elindultam az ajtó felé, hogy otthagyjam a többieket. Már a kilincsen járt a kezem, mikor Draco megragadta a vállam.

A szürke íriszek az enyémbe fúródtak, és egy pillanat alatt elfelejtettem, hová is tartok. A fiú le nem vette a tekintetét rólam. Eszembe jutott, hogyan szemezett Pitonnal korábban. Meg voltam róla győződve, hogy legilimentálta, de úgy tűnt, Malfoy szuper-képessége kimerült a rendíthetetlen bámulásban.

Mondani akartam valamit. Bármit csak hagyjon elsétálni, kilépni ebből a nevetséges szituációból. McGalagony előre figyelmeztetett. Tudnom kellett volna, mit jelent, hogy ő sem hisz bennem, ehelyett megmakacsolva magam előadtam a megingathatatlan amazont. Talán igaza volt. Nem voltam képes időben feladni a harcot. A kérdés az, hogy azért, mert nyughatatlan lelkem nem talált békére a hétköznapok egyszerűségben, vagy azért, mert nem akartam lemondani az életről?

Draco keze lassan lecsúszott a vállamról. Éreztem, ahogy a tenyerével végigsimítja a felkaromat, majd lassan a csuklómhoz érve, markába zárja az ujjaimat. Ahol megérintett, libabőrös lettem. Lassan közelebb vont magához, és szoros ölelésbe zárt.

Kellemes férfi parfümöt használt, aminek az illata vegyesen keveredett Hagrid gyógynövényes teájának fanyar aromájával. Mély levegőt vettem, és egy pillanatra hagytam magamnak, hogy elöntsön az a különös elemi biztonság érzete, amit utoljára talán embrióként tapasztalhattam az anyaméhben. Ebben az időtlenségben nem létezett semmi más, csak én és ő, Draco lassú szívverése, az ütemes lélegzetvételeim és a felém áradó testmeleg.

A fiú ajkai a homlokomhoz értek, és kinyitottam a szemem. Minden kétség, ami egész nap fogva tartotta a gondolataimat, a feledés jótékony homályába merült.