Hallottalak Suttogni

A játszma elkezdődött

Aki szeretné, a fejlécben meghallgathatja, mit játszott le utoljára Sirius Walkmane. ;)

- Szerinted a bordó, vagy a sáfrány színű megy inkább az inghez?

- Azt hittem, a mardekárosok csak zöldet hordanak - sóhajtottam, mikor a fiú újabb vad színkombinációt tartott elém a sálaiból.

- Csak amelyiknek nincs ízlése - forgatta meg a szemeit a fiú. - Melyik legyen? El fogunk késni miattad.

- Miattam?! Én húsz perce kész vagyok!

- És nem segítesz választani!

- Idepakoltál vagy harminc darab sálat, mégis mit vársz tőlem?

- Tökéletesen akarok festeni, ez egy csajos nap!

- Te pedig egy férfi vagy, zsenikém!

- Csak megadom a módját.

Felálltam a puffról, és a mosogatóba helyeztem a kiürült kávés bögrét, majd megindultam a portré felé. Kezdtem elveszíteni a türelmemet. A fiú valósággal úgy viselkedett, mint egy valódi hercegnő, és kezdtem nagyon unni.

- Most hová mész?

- Itt hagylak - ezzel kiléptem a folyosóra.

Nem telt bele egy perc, és Zambini már bosszúsan trappolt mögöttem. A probléma csak az volt, hogy mindkét sálat hozta magával.

Ginny és Luna leplezetlen vigyorral üdvözölt minket.

- Azt hittük, már nem is jöttök - mondta a lány. - Sikkes sál kollekció, Zambini.

- Kösz Weasley, azért késtünk ennyit, mert Granger nem segített választani - sóhajtott Blaise dramatikusan.

- Hermionénak nem a divat az erőssége - kuncogott a lány. - Egyébként én a sáfrányra szavazok.

- Na látod, ennyit kellett volna csinálnod - fordult hozzám a fiú. - Tessék, megkapod a bordót.

- Kibírhatatlan vagy - morogtam, de azért hagytam, hogy a nyakam köré tekerje a sálát.

Az elején még egy kicsit aggódtam a mardekáros miatt, hogy fog kijönni a barátaimmal, de így, hogy Ron nem tartott velünk, azt hiszem, feleslegesen idegeskedtem rajta. Ginny volt annyira rugalmas, hogy Blaise szertelenségét jól kezelje, Luna pedig azt hiszem, bárkivel képes lett volna kijönni. Ehhez hozzá jött az is, hogy a fiú nagyon szerette volna, ha elfogadják, az igyekezete pedig már-már nevetségesnek bizonyult. Úgy éreztem, talán valóban egy pihentető napnak nézünk elébe.

*

Sirius Black idegesen toporgott a fém konténer mellett. Napi rutinja a következőre változott: minden reggel felkelt, lehúzott egy fél whiskyt kávéval, és mikor már kellően bátornak érezte magát, nekiindult, hogy ellátogasson a Piton által prezentált címre. Bár odahoppanálhatott volna bármelyik sikátorba, nem akarta siettetni a dolgot. Ezért minden reggel tíz és fél tizenegy között átvágott a Grimmauld téren, lesétált a metró peronjára, ment három megállót a külváros irányába, leszállt, három és fél perces várakozás után felugrott egy trolira, amin huszonöt, máskor huszonhét percet zötykölődött, attól függően, hány piros lámpát kapott be a buszsofőr. Ehhez kapcsolódó kedvenc időtöltésévé az ősrégi Sony walkmanjéről való zenehallgatás vált. Fiatalkori szenvedélye volt a mugli kazetta válogatások készítése, ezek között is akadt egy különleges, amire nemes egyszerűséggel a ,,szabadság" nevet véste. Amikor leszállt a troliról, mindig megvárta, hogy a szám a végéhez érjen. Amíg ott ácsorgott, általában további három-négy perc telt el. Volt amikor a lejátszási listát Tiffani I think we're alone now című számánál, máskor Marc Cohn Walking in Memphis slágerénél állította meg. Ezútán kopott barna zakója belső zsebébe gyűrte a walkmant, és elindult a főút mentén. Pontosan hatszáz méterrel később ott állt egy négyemeletes újépítésű panelház előtt. A hófehér falak mindig a Gyengélkedőre emlékeztették. Az utolsó ott töltött ideje után pánikszerűen kimenekült onnan. Nem érezte biztonságban magát, és képtelen volt legyőzni a gyomrában felgyülemlett szorongást. Éppen ezért, soha nem ment be.