Hallottalak Suttogni

A hajsza

- Haver, basszus, mi a francot művelsz itt ilyenkor? - kérdezte Blaise felocsúdva a döbbenetből.

Beljebb léptem, hogy jobban rálássak a szőke fiú alkotására.

Draco valahogy leeszkábálta a mágiatörténeti térképet a falról, és az most teljes hosszában feküdt a tanterem padlóján. Úgy tűnt a fiú lázasan jegyzetelt valamit, ugyanis a mögötte lévő pad tetején egy halom pergamen hevert össze-vissza egymásra tornyozva.

Az egyetlent, ami egy kevés fényt kölcsönzött a helyiségbe, Blaise és Malfoy halványan pislákoló pálcája jelentette. Még a félhomályban is tisztán láttam a szőkeség arcára kiülő érzelmeket. Rémület, és szégyen.

Zambini elindult a fiú felé, mire az előre szegezte a pálcáját, megtorpanásra ösztönözve társamat.

- Hóhó, nyugi tesó, nem akarok bajt – tette fel a kezét Blaise. - Csak szeretném tudni, min ügyködsz itt magányodban, oké?

Malfoy lejjebb engedte a pálcáját. Látszólag elbizonytalanodott.

- Szuper, már azt hittem, megátkozol – fújta ki a levegőt a srác.

Ebben a pillanatban Draco gondolt egyet, és felgyújtotta az egész köteget, amin addig dolgozott. Barátjának még csodálkozni sem volt ideje, a fiú csapot-papot hátrahagyva kirohant a teremből. Éppen indultam volna utána, mikor Blaise megállított.

- Hagyd, inkább derítsük ki, mit csinált...

Mialatt a fiú azon dolgozott, hogy megállítsa a Malfoy generálta tüzet, addig odasétáltam az atlaszhoz, hátha azon maradt valami nyom, amin elindulhatok.

A mágiatörténeti atlasz egy világtérképen alapszik, annyiban különbözik a muglik által használt történeti térképektől, hogy nagyítható, és a mágikus festményekhez hasonlóan ezen is mozognak az alakok. Tegyük fel, hogyha ránagyítok Waterloora, látszik, ahogy a francia és porosz boszorkányok összecsapnak.

Azt atlasz a komplett Földet mutatta, mikor rápillantottam, és semmi sem jelölte, hogy az imént épp használta volna valaki.

- Nem tudod visszakeresni, mit nézett? - kérdezte Blaise. - Valami nagy gáz dolog lesz itt, ha így sumákol...

- Nem, sajnos nem lehet visszapörgetni a keresési folyamatot, ez egy legalább kétszáz éves példány, és az előzmény felhívót csak húsz éve adták hozzá a funkciókhoz – ráztam meg a fejem. - Sikerült valamit megmentened?

- Csak ezt – rázta meg a fejét –, de szokás szerint semmi értelme.

Átvettem a felém nyújtott elszenesedett pergamen darabot.

Egymás alatt három számsor volt olvasható, a felső és az alsó az olvashatatlanságig elmosódva, de a középsőt ki tudtam venni.

323912700042.

- Na, akkor most jön az a rész, amikor beveted a szuper agyad, végig pörgeted a fényképes memóriádban az összes ilyen hosszú, teljesen random számot, és kiköpsz egy papírt, rajta a megoldással?

Felemelt szemöldökkel fordultam a fiú felé.

- Nem? Oké. Én azt hittem, így működik – hátrált egy lépést.

- Persze, és bónusz cukorkák hullanak közben a fülemből... Nem számítógép vagyok – sóhajtottam.

- Egy mi?

- Egy olyan mugli eszköz, ami sok adatot tud elraktározni. Mint egy könyvtár. És kereshetsz az adatok között.

A fiú bizonytalanul bólintott.