Hallottalak Suttogni

Felelősség

Ahogy ígértem, amint lélegzethez jutottam, érkezik a folytatás. Úgyhogy előzetesen is kellemes olvasást kívánok, a következő rész is reálisa számolva körülbelül két héten belül fog felkerülni. Aztán persze előfordulhat, hogy belém csap egy villám, és sose kell többet aludnom, ez esetben hamarabb. :D

- Viszontlátásra.

- Nem már! Doki, várjon, meg tudom magyarázni!

Shane Anderson villogó tekintettel csapta be az ajtót Sirius orra előtt, és ha a férfi nem teszi a lábát az ajtórésbe, valószínűleg sikerrel be is zárja.

- Foglaljuk össze. Hiányzott két hétig, és egy kumma szót sem szólt, aztán megjelenik, minta mi sem történt volna? Nem ebben állapodtunk meg!

- Nézze, tudom, hogy szólnom kellett volna – sóhajtott fel a férfi. - De annyi minden történt, hogy eszembe sem jutott. Megértem, ha csalódott, de jó okom volt rá, hogy ne jöjjek el.

- Nos – támaszkodott az ajtófélfának a pszichiáter –, akkor gondolom, fel is tudja sorolni ezeket az indokokat.

- A rövid, vagy a hosszú verziót szeretné hallani? - vonta fel a szemöldökét Sirius.

- A meggyőzőt.

- Abigailt bedrogozták a salsa esten, és mivel túladagolták, Pitonnak kellett szólnom, aztán felfedtük előtte, hogy varázslók vagyunk, de mikor megmagyaráztam volna mindent, jött a hívás, hogy Sebastian kólika rohamot kapott, úgyhogy a következő órában vagy az állatorvost hívogattam, vagy a ló mellett térdepeltem. Szerencsére a dolog jól alakult, úgyhogy délután hazaestem, és cirka negyven órás ébrenlét után, maga volt az utolsó, akire gondolni tudtam. Utána leginkább az foglalkoztatott, mihez kezdjek Abigaillel, mert nem akartam ráerőszakolni semmit, úgyhogy felkínáltam neki, hogy törlöm az emlékeit mindenről, ami a varázslókhoz köthető, de aztán derült égből villámcsapásként megjelent a keresztfiam, így a dolog félbemaradt, és mikor már azt hittem, a lány lemond rólam, utánam rohant, és közölte, hogy meg akar ismerni. Mindezek után, elfogyasztottam egy igencsak lelkizős ebédet a keresztfiammal, akinek nagy nehezen a szemébe mondtam, hogy nem tudok az apja lenni, majd hazamentem, és bőgtem egy sort, végül másnap reggel tök idegesen randira hívtam Abigailt, akivel megettünk egy gyrost, és megpróbáltam válaszolni a kérdéseire, majd hazakísértem, és most itt vagyok, szégyenkezve, amiért maga kiment a fejemből.

Anderson pislogás nélkül meredt Siriusra, majd fejét rázva kitárta az ajtót. Amaz hálálkodva vetette le magát a kanapéra teljes hosszában elnyúlva rajta, és behunyta a szemét.

- Ilyen egy átlagos hete, vagy ez kivételes? - érdeklődött a pszichiáter.

- Amióta ismerem Moore-t, nincs egy nyugodt pillanatom.

Shane halványan elmosolyodott, és az íróasztala hátának támaszkodva a fekvő férfihez fordult.

- Tehát Abigaillel megbékéltek?

- Így is mondhatjuk.

- Bizonyosan hálás volt magának, hogy megmentette az életét.

- Gondolom. Az emberek nem szeretnek meghalni.

- Sirius. Mi az, amit nem mondd el nekem?

Az egykori tekergő mély levegőt vett. Nem gondolta volna, hogy ennyire nyilvánvaló lesz, ha megpróbálja elhallgatni Abivel való törékeny viszonyát. Semmiképp nem akarta beavatni a dokit, de úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak a cukorlopáson.