Hallottalak Suttogni

Sebastian

Elnézést a hosszú várakozásért, de olyan helyen leledztem, ahol a madár se jár, nem hogy a térerő, úgyhogy a feltöltés csúszott egy cseppet. 

De cserébe segíthettek Hermione dilemmájában:

"Draco kicseszett szívtipró Malfoy titkos életét válasszam, vagy Harry, ha beismerném mennyire hülye vagyok, meg kéne, hogy öljelek Potter ömlengését?"

Jó olvasást! ;) 

- Oké babám. Úgy el vagy kenődve, mint a májkrémes kenyér Parkinson arcán. Már-már a feltűnőség kellemetlen határait súrolja. Szóval légy jó kislány, és meséld el szépen Zambini barátnak, mi nyomja szíved picike kiflicsücskét?

- Fogalmam sincs miről beszélsz – sóhajtottam fel, feljebb emelve a számisztika tankönyvet.

Az elmúlt napokban mugliismereten a katolikus vallásról, a zarándokokról, és a szerzetesrendekről beszélgettünk. Úgy tűnt a fiú kivételes érdeklődést mutat a kereszténység iránt, pár órával később pedig földig érő csuhában, miatyánkot mormolva, egy rózsafüzérrel a nyakában bukkant fel a Nagyteremben. Ez egészen addig a pontig mulatságosnak tűnt, amíg el nem kezdett bibliai idézeteket nyomatni anélkül, hogy bármi fogalma is lett volna róla, miről beszél.

- Na. Tudod, hogy engem bármibe beavathatsz – ezzel a fiú színpadiasan kacsintott. - Hiszen boldogok a lelkiszegények, gyermekem, mert övék a mennyek országa.

- Oké, Zambini – úgy döntöttem eljött az ideje, hogy megpróbáljam leállítani. - Elmondjam mi a bajom? Egy flúgos koldulórendi szerzetessel élek együtt napok óta, aki totál abszurd módon a fejébe vette, hogy megtéríti a fél Roxfortot egy általa sem tisztességesen feltérképezett vallásra. Ez egy idő után meglehetősen frusztrálóvá tud válni, főleg, hogy még mindig te vagy a másik iskolaelső, és példát kéne mutatnunk!

- Hermione, egyetlenem, megértem a fájdalmadat, de hiszen éppen példát mutatok ezek között a tévelygő bárányok között!

- Mi a fityfenéről? Hogyan legyünk félnótásak? Komolyan, az egész hülyeséged olyan, mintha a Wikipédia egyes szócikkeit olvasnám!

- Kérlek ne ejtsd ki még egyszer a tiltott tanok gyűjtőhelyének nevét.

- Zambini, könyörgöm, csak egy kicsit felejtsd el, hogy megzápult az agyad...

- Hermione, kedvesem, mélységesen bánt az irántam érzett elégedetlenséged, de esküszöm neked, én szeretlek téged.

- Oké, feladom. Ha bárki keres, a bagolyházba mentem – álltam fel az asztaltól, és kisétáltam a könyvtárból.

A héten már másodjára üldöztek ki kedvenc helyemről. Először Ron környékezett meg hétfőn, hogy írtam-e már Harrynek, most pedig Blaise őrült ámokfutásától kellett szabadulnom. Úgy éreztem, az összes aggyal rendelkező lény megszűnt létezni körülöttem.

Az sem segített a dolgon, hogy hetek óta nem aludtam pár óránál többet éjjel. Amióta kitártam a lelkem a saját nyomoromról Malfoynak, olyan szinten tört rám a szorongás, a tömegiszony és a magány ellentmondásos keveréke, hogy gyakorlatilag azt sem tudtam megállapítani, mire vágyom az adott pillanatban.

Ezt érzékelte Ginny is, aki problémáim feltárása után javasolta, hogy látogassak el Madame Pomfreyhoz, és kérjek álomtalan álom bájitalt.

Érdekes, hogy a kialvatlanság hogyan hat az emberi agyra. Állítólag az alvásmegvonás a középkorban is kiváló kínázási módszernek bizonyult, és ha sokáig húzták, a szenvedő fél bizony őrülten végezte.
Talán már én is az őrület határán voltam?