Királyom szolgálatában (MoShang)

15.fejezet: Az isten és a vörös ruhás szellem király

-Jó napot, mit adhatok? - egy fényes mosollyal köszöntötte a vendégeket, s mikor a fiatal hölgy elmondta rendelését már indult is le adni. Legalább arra a pár kis másodpercre nem kell a mosolyt erőltetnie. Shang Qinghua már alig várta, hogy végre le ülhessen pihenni egyet, igazi mennyei áldás volt mikor eljött a pillanat. Jól meghúzta magát egy kis sarokban és a szendvicsét majszolta hörcsög módjára. Még egy kis vaj is maradt szája szélén amit a szendvics elfogyasztása után le nyalt onnan. 

-Ahh végre szünet.-jött be munkatársa a lehető legfényesebb mosollyal az arcán, és legcsillogóbb szemekkel. Bár szemei enyhén utaltak fáradtságára, de mégis úgy ragyogott, mint a Nap.

Aaa fiatalság ereje...

Gondolta magában. Wei Ying le ült mellé, majd a kezében lévő ételes dobozt kinyitva ő is enni kezdte amit hozott magával. Qinghua csak egy pillantást lopott felé, de a nyál a szájában máris összefutott. Nagyot nyelt, s inkább fel állt, hogy a hamarosan véget érő szünete után ismét be állhasson a kassza mögé. Az egyetlen jó dolog az az, hogy így későn, mikor már a horizonton pihen a Nap, akkor már kevesebb vendég jön. Pár perc múlva Wei Ying is jött vele, s csatlakoztak Xie Lian mellé. Xie Lian szintén egy nála fiatalabb fiú, bársonyos arccal, kedves arany szemekkel. Többségében fehér ruhát hord, némi piros díszítéssel rajta. Shang Qinghua szemei akaratlanul is tágra nyílnak mikor meglátja őt, és mosolyát ami színtiszta kedvességet és ártatlanságot mutatnak a külvilág felé. Olyan, mint egy kedves kis istenség.

-Ah, végre ki jöttetek. -jegyezte meg szórakozottan az istenhez hasonló férfi mikor végre mellé értek Wei Yinggel aki rögtön fél karral átölelte a nála alacsonyabbikat. Ajkait egy széles, kissé bugyuta vigyorra húzta.

-Csak nem hiányoztunk őfelségének?-kérdezte kuncogva. Xie Lian kuncogott egyet, miközben eltolta magától a másikat nagy nehezen. Nem akarta hangosan kimondani, de volt némi igazság szavaiban. Mivel párja sajnos nincsen mellette a munka idő alatt így eléggé szomorú miatta, de az itt dolgozók mindig felvidítják és megmosolyogtatják. Főleg a cserfes szájú Wei Ying, aki igazán hajlamos néha butaságokat csinálni. Ilyen volt az amikor összetűzésbe keveredett egy férfival, ami odáig fajult, hogy le öntötte a teával a fejét. Szerencsére nem lett nagyobb baj az egészből. 

-Ne hívj így.

-De illik hozzád.-incselkedett vele tovább. Wei Ying specialitása volt, hogy mindig mindenkivel viccelődött. Többségében tényleg vicces, főleg mikor beceneveket aggat másokra. Így lett Xie Lianból "felség" mert olyan, mint egy isteni koronaherceg aki csak azért van ezen a világon mert csodálatosságát megirigyelték az istenek ezért száműzték a mennyből. Emellett Shang Qinghuanak is van egy neve, "Csúcsúr" vagy pedig "hörcsög" a púfok arca miatt. A Csúcsúr onnan jött, hogy hasonlít egy kedvenc karakterére aki egy halhatatlan csúcsúr. Ezzel pedig még nincs vége, mert ott van még Shen Yuan akivel bár ritkán beszélget, mégsem hagyta ki ebből, így a neve "shizun" lett. Olyan, mint egy shizun aki tanítja a kis tanítványokat, s vigyáz rájuk, néha pedig olyan, mint egy kis anyuka. Aztán ott van Lan Zhan, a tea ház tulajdonosának unokaöccse, aki az érzelemmentes arca miatt "poker arcú" és a "faarcú" nevet kapta. Végül az utolsó, Lan Qiren, ennek a helynek a tulajdonosa aki egyszerűen a kora miatt a az "öreg Lan" nevet adta amit természetesen igyekezett nem említeni előtte is. 

-Ah, menthetetlen.-mosolygott Xie Lian amit nem tudott tovább elfojtani. Nem mondta ki, de nem is kellettek szavak hozzá, hogy megértsék a többiek, hogy Xie Lian szereti Wei Ying kicsit gyerekesebb dolgait. 

   A munka végeztével mindenki egy megkönnyebbült sóhajt hallatott. Wei Ying gyorsan köszönt el a többiektől, s úgy szaladt végig a már sötét utcákon, mint a nyúl. 

-Óvatosan, nehogy eless!-kiáltott utána Xie Lian, mire a másik csak intett felé egyet, majd haladt tovább. Hitetlenül mosolyogva nézett utána, míg elfordulva egy utcában eltűnt a látóköréből. Ezzel Shang Qinghua felé fordult, mosolya továbbra is ott ragyogott az arcán.-Szép munka volt a mai.

-Ugyan.-mondta szerényen, kezével kissé kínosan a tarkóját simogatva. 

-Gege, ki ez?-Qinghua felvont szemöldökkel meredt a számára még ismeretlen hang felé. Egy vörös ruhás férfi volt.Az arca éles, mint a penge, a megjelenése különös módon áraszt ridegséget és melegséget egyszerre. A bőre fehér, mint a hó, hátközépig érő haja pedig tinta fekete. Jobb szeme egy szemfedővel van le takarva, de a másik olyan módon méregeti, hogy attól boezongás fut végig gerincén. 

-Ő itt az új munkatársam, Shang Qinghua.-mutatott rá kedvesen, mire ő is észbe kapott, s szinte ki húzta magát a juhar vörösben álló férfi előtt.

-Örvendek.-nyújtotta felé a kezét, amit a másik vonakodva, de végül elfogadott.

-Hua cheng.-mutatkozott be végül ő is.-Gege, most már mehetünk?-kérdezte kissé türelmetlenül, mire Xie Lian elnevette magát, kezével pedig megsimogatta arcának vonalát. Qinghua egy ideig döbbenten nézi a szinte már turbékoló párt, mire leesett neki a tantusz nagy nehezen. Inkább nem tette szóvá, Hua Cheng így is olyan pillantásokat vet rá, hogy attól már 100-szor meg is halhatna. Ha itt lenne Wei Ying, bizonyára a "gyilkoló szemű" becenevet adná neki, vagy pedig a "Szellem király" kegyetlen tekintete miatt, és a vörös ruhája miatt.

-Menjünk, menjünk. Akkor holnap találkozunk.-köszönt el tőle, majd kézen fogva el indultak. Qinghua is így tett, királya már biztos várja otthon (vagy legalábbis ebben reménykedett). Nem sok idejébe telt mire haza ért. Ajtót nyitva már éppen kiáltott volna be egy "megjöttem"-et, ám amikor látta, hogy minden fény le van oltva azt hitte királya már alszik. Csendesen vette le magáról kabátját, cipőjét, majd a szobájába érve elővette pizsamáját. Lopakodva a fürdő szobába ment, hogy át öltözzön, majd visszament hozzá. 

-Királyom, ébred vagy?-kérdezte, ám választ nem kapott. Mobei-jun háttal feküdt neki, és egyenletesen vette a levegőt. Qinghua felsóhajtott, majd igyekezett mellé feküdni, de ekkor váratlanul megfordult és az egész helyet ellepte. Úgy tűnik nem akadt más választás, kiment a nappaliba és oda feküdt le aludni, anélkül, hogy észre vette volna királya kinyílt, kissé mélabús szemeit.