Királyom szolgálatában (MoShang)

7.fejezet: Éjszakai beszélgetés

Shang Qinghua kétségbeesetten kezdett el gondolkodni. Egy mai tizenéves minek örül igazán? Biztosan valami szuper kütyünek, pl egy menő telefon. Azonban nincsen annyi pénze rá, hogy vegyen neki egyet. Akkor ruhák? Fogalma sincsen mi a mérete...

-Áá ez katasztrófa!-kiáltott fel, figyelmen kívül hagyva, hogy valaki próbált pihenni.

-Kuss.-szólalt is fel a maga érdekében. Hangját hallva azonnal összehúzta magát, s egy mosolyt erőltetett magára.

-Elnézést királyom...-Shang Qinghua meg volt győződve arról, hogy a nyalizás és miegymás meglehetősen hasznos. Ezután vissza fordult gépe képernyője felé, hogy tovább kutasson az interneten. De hiába sorakoztak ott az ötletek egyszerűen semmit sem talált ami féltestvérének is megfelelő lenne. Ő mindig is másabb volt. Nem töltöttek együtt sok időt, de mikor régebben többször látogatta meg apja miatt, így volt pár közös percük. Volt, hogy ki kísérte a játszótérre, csinált neki szendvicset, volt, hogy együtt palacsintáztak. De legjobb, amit Shang Qinghua a legjobban élvezett, az az volt amikor a regényei felől érdeklődött, ő volt az egyetlen akit tényleg érdekelt, s mindig örömmel fogadta. Talán... Írjon neki valamit? De az nem túl gyerekes, olcsó megoldás? Kell lennie valaminek... 

   Végül sajnos nem jutott eszébe semmi és már az este is elérkezett. Ezúttal legalább egy párnát is kapott, így akár már nyugovóra is térhet. Így is tett. Egy kicsit próbálta meglazítani  nyakán a kötelet, feje alá tette a párnát majd elfeküdt. Ám hiába, álom nem jött a szemeire. A föld kényelmetlen még párnával is, ráadsul aggódik a holnapi nap miatt. Nem akar egyedül lenni, így magával viszi királyát is. Legalább látja milyen egy születésnap és az emberekről is többet tudhat ha már kénytelen itt élni. 

-Mi a neved?-Shang Qinghua ijedten kapta fel a fejét. Nem számított rá, így be is verte a fejét. 

-Te-tessék?

-A neved. Nem tudom...-oh, ez igaz. Egyszer kérdezte meg, hogy ki ő, de elvolt foglalva azzal, hogy választ adjon a fontosabb kérdéseire, így végül mióta itt van azt sem tudja ki ő. 

-Shang Qinghua.

-Értem. Gyere ide.-érezte, hogy kicsit megrántotta  a kötelet ami a nyakához volt kötve. Köhögött párat mielőtt felkelt volna és remegve ugyan, de oda kúszott az ágy széléhez. 

-Mit szeretnél királyom?-kérdezte alázatosan Qinghua, fejét lehajtva. Nem mert felnézni rá. Mégis csak király,  ráadásul az a karakter akit a szíve legmélyéből írt. Mikor rá néz nehéz visszatartani gyerekes rajongását és a folyamatosan arcára kúszó mosolyt.

-Gyere ide.-ismételte újra, ám ezúttal hangja kicsit erőszakosabb volt, parancsoló. Shang Qinghua viszont továbbra sem értette a kérést hiszen itt van. Mit szeretne, hova menjen? Esetleg feküdjön be mellé vagy mi?

-Királyom úgy érti, hogy... az ágyra?-kérdezett rá félénken, mire egy bólintást kapott válaszul. Shang QInghua hirtelen azt sem tudta, mit reagáljon! Ez  híres neves démon király osztozkodik vele, egy kis hörcsöggel az ágyon? Álmodik??-Királyom annyira nagy lelkű!-boldogan pattant be a puha ágyba és bújt be a takaró alá, aminek másik vége Mobei-jun testén volt.-Köszönöm, királyom.-fordul az oldalára, hogy vele szemben legyen. Ezúttal is csak egy bólintást kapott. Látta, hogy alváshoz készül, lehunyta szemeit, így ő is így tett. De így sem jött álom a szemére. Hiszen itt fekszik az álom pasijával egy ágyban, még is ki tudna így békésen aludni?! 

-Aludj már, és ne mozogj.-szólt rá élesen a démon, miközben mérgesen ki fújt egy adag levegőt. Qinghua félénken húzta össze magát a takaró alatt.

-Sajnálom királyom.-motyogta orra alatt. Hagyta, hogy haja eltakarja arca felét, a takaró pedig a másik felét. Mobei-jun akaratlanul is folyton őt nézte jeges tekintetével. Végül a pár perces csöndet ő törte meg.

-Mennyit tudsz rólam?

-Heh? Hogy érted?-kérdezett vissza kissé értetlenül. Kezeivel megszorongatta a takaró szélét. 

-Láttam az egyik füzeted. Ott voltam benne.-válaszolt egyszerűen, majd egyszer csak ő is az oldalára fordult vele szemben. -Szép rajz. 

-Ez hízelgő királyom. Én készítettem. -mondta elmosolyodva. Vissza emlékezett amikor először rajzolta le őt. Nem gondolt semmire. Csak ő volt és a szíve, amit akart. Nem zavarta senki, csak rajzol és rajzol, arra gondolva ki lenne az ő tökéletes embere. Megrajzolta ragyogó szemeit, a jóképű arcát, majd a hosszú haját ami lágyan omlik vállára, s hátára. 

-Mi ez az egész valójában? Te ismersz engem. 

-Hmh... Királyom biztos hallani akarja a választ?-ritka komoly hangvételt vett fel. A szemöldökét összehúzta, a takaró alatt pedig az ujjait tördelte idegességében. Vajon Mobei-jun, hogy fog reagálni ha elmondja neki az igazságot?

-Akarom.-fogta rövidre. Qinghua felsóhajtott.

-Királyom, biztos említettem, hogy írok.-kezdett bele lassan, hogy felvezesse a történetet. Miután megkapta a várt bólintást, folytatta.-Nos, téged is én írtalak. És a többieket is ahonnan jöttél...-Mobei-jun egy pillanatra összehúzta a szemét. Azt akarta mondani, hogy biztos hazudik, de olyan őszintének és komolynak tűnt ez a síró szolga, hogy nem tudta ki mondani. Ehelyett a hátára fordult és plafont kezdte nézni. -Királyom?-szólította meg félve.

-Ha... Ha csak egy kitalált valami vagyok, hogy lehetek itt?-Shang Qinghua a fejét rázta.

-Nem tudom.-egy újabb csend állt be közéjük. Egyikük sem mondott semmit, sőt! Úgy tűnt ez a csend igazán tetszik Mobei-junnak. Az arcvonásai különösen simák most. Shang Qinghua ajkai lágy mosolyra húzódtak, majd lehunva szemeit, észrevétlenül közelebb kúszott a másikhoz. Érezte a hidegséget ami áradt belőle, de nem zavarta. Érezte az illatát is, édes volt. leginkább az édes szederhez tudná hasonlítani. Shang Qinghua nagyot lélegzett, hogy minél jobban érezze ezt az illatot, s mielőtt észre vette volna, már mély álomba is merült, közel a királyhoz, aki most az egyszer nem bánta ezt a közelséget. 

   Shang Qinghua reggele talán nem is lehetett jobb. Mobei-jun kisimult arcával találkozott, s ezúttal nem akart ijedtében elmenekülni. Csak nézte az arcát, úgy, mint eddig nem volt lehetősége. Jól megnézte arca minden pontját. Akaratlanul is kezével oda nyúlt arcához és megbökte. Ijedten húzta vissza a kezét mikor látta, hogy szempillái megremegtek. Szerencsére nem nyitotta ki szemeit, vagyis még alszik. Akkor jó... Kezét ismét felé nyújtotta, de ezúttal csak megsimította arcának vonalát. Kisimította az arcából egy hajtincset, ám ekkor hirtelen ujjak fogták közre vékony csuklóját. Shang Qinghua szemeiben tükröződött az ijedtség. Vissza akarta húzni magához, ám a király nem engedte. Erősen szorította, míg Qinghua ajkai közül egy kis nyögés kúszott ki.

-K-királyom... Kérlek engedj el, ez fáj...-mondta halkan,hamarosan szemeiben könnyek gyűltek, csuklóját kétségbeesetten próbálta ki húzni keze közül.  Szemeibe nézett, amik mintha most el lennének sötétülve. Nem volt benne meg az a csillogás, mint eddig. Mintha nem lenne önmaga. -Királyom... E-engedj...

-Qinghua...-szemei ki kerekedtek, majd nagyot nyelt. Most először szólította a nevén. És jól is esett volna, ha a csuklóját nem akarná éppen kibaszottul eltörni!-Sajnálom.-engedte el végül nagy nehezen a csuklóját. 

-Királyom. Történt valami?-kérdezte aggódva miközben lassan fel ült. Csak most vette észre milyen hideg van. De sajnos hozzá kell szoknia, hiszen Mobei-jun mellett mindig is hideget fog érezni. 

-Én csak... Rosszat álmodtam...-Qinghua egy darabig csak nagyokat pislogott. Végül egy nagy és erőteljes, felszabadult nevetés szökött ki. Nem tehetett róla, egyszerűen csak ki jött. 

-Jaj királyom.-mondta miközben ki törölt néhány könnycseppet a szeméből amik a nevetés miatt jöttek elő újból.-Nincsen baj, csak egy álom volt.-legyintett egyet nevetve.  Végül ki száll az ágyból, szemeivel titokban végig nézve rajta utoljára. Ám szemei megakadtak egy bizonyos pontnál ahol egy nagy dudor látszott. Shang Qinghua szemei majd' kiestek a helyéről, még meg is törölte, hogy megbizonyosodjon róla tényleg az-e amire gondol. Viszont mikor újra oda nézett már nem látott semmit. Huh, biztos csak képzelődött.