Ezeryardos tekintet (BNHA fanfiction)

2.Fejezet 3.Rész

A lovas játék szabályai egyszerűek voltak. Szerezzük meg a többi csapat fejpántjait és gyűjtsük össze a lehető legtöbb pontot az idő lejártáig. A problémásabb rész ezután kezdődött. Csapatot találni. A legtöbben az osztálytársaikkal álltak össze, csakhogy mire észbe kaptam, már szinte minden csapat megvolt. Próbáltam legalább Ojirot beszervezni magam mellém, de ő már egy lila hajú sráccal volt, ráadásul elég furán viselkedett. Nem reagált arra amit mondtam neki, és még a tekintete is üres volt, mint aki nincs magánál. Felmerült még bennem, hogy csatlakozok Midoriyáékhoz, de láttam amint Urarakával és egy ismeretlen lánnyal beszél. Mivel biztos voltam benne, hogy Iida velük van, ezért feltételeztem, hogy már megvan a létszám.

Ahogy a pályán bóklásztam fel alá, megpillantottam három embert, akik látszólag elég idegesek voltak valami miatt. Az első egy kissé véznább fiú volt, rövid, fekete hajjal és egy elég bugyuta arccal. Alapvetően nagy szemgolyóihoz nevetségesen kicsi szembogarak tartoztak, mintha csak két pont lett volna.A második fiú viszonylag jó kondiban volt, a másik kettővel ellentétben napbarnított. Szintén rövid, barna haja elől teljesen a belelógott mindkét szemébe. "Mégis, hogy lát ki mögüle?"A harmadik egy lány volt. Fakó bőrét valószínűleg nem érte sok napfény. Miközben a többiekkel beszélt, vállig érő, lila haját birizgálta, melynek hajvégeit feketére festette, és félig a szemébe lógott. Igazából tipikus emós lány beütése volt. Arra jutottam, hogy nincs jobb lehetőségem, úgyhogy megközelítettem őket. Így már hallhatóvá vállt számomra miről beszélnek.

-Mégis miért vagyunk még itt?! A többi csapat össze fog minket zúzni! -sipítozott a bamba képű.

-Végül is a selejtezőn is túljutottunk, talán lesz némi esélyünk... ugye? -kérdezte idegesen a szemetlen.

-Ti nem értitek miért vagyunk itt? A hősképzősökkel szemben sosem volt semmi esélyünk, ők egy teljesen másik liga. Csak azért kell versenyeznünk, hogy az A és B osztály még jobbnak tűnjön. Mi csak a társadalom szemete vagyunk, akiket eltaposva jutnak csúcsra ennek a világnak a kiválasztott főszereplői. -merengett a semmibe körmét rágcsálva a lány.

Nem volt egy erős kezdés, de továbbra sem volt jobb opcióm. Nagy levegőt vettem és megszólítottam őket.

-Hé, nekem még nincs csapatom! Bánnátok ha csatlakoznék?

Mind hárman felém fordultak. Mindegyikőjüknek más érzelem tükröződött az arcán, de egyik sem volt elragadtatva.

-Te hőstagozatos vagy, nem? Mégis mi dolgod van velünk, selejtekkel? Talán meguntad a dicsőséget és a rivaldafényt, és leereszkednél a kárhozottak földjére? -kérdezgetett unottan a lány.

-H-hé! Nem kéne ilyen előítéletesnek lenned. H-habár... T-tényleg nem tudom mennyire jó ötlet csatlakoznod hozzánk. M-mi nem tervezünk nyerni, igazából részt sem akartunk venni... -magyarázkodott a barna hajú.

-De rá vagyunk kényszerítve, hogy kiálljunk ellenetek! Ez mégis hol fair?! Ti lényegében ilyenekre edzetek nem?! Mi minek vegyünk részt?! -akadt ki a bamba.

"Az ember azt hinné könnyebb bejutni egy csapat önbizalom hiányos diák közé..." De éreztem, ha egy kis hitet öntök beléjük, még juthatunk is valamire. Kihúztam magam és komolyan rájuk néztem.

-Nem fogok köntörfalazni! Ti voltatok az utolsó lehetőségem...

-Sejtettük. -jött az egyhangú válasz.

-...,de felőlem akárkik is lehetnétek! Nem számít, hogy profi hősök, közemberek, vagy csak egy csapat fura kölyök vagytok, akik együtt DnD-znek iskola után, a vezetésem alatt a legütőképesebb sereggé válhattok. Hisz ahogy azt a történelem számtalanszor bebizonyította, a találékonyság, bajtársiasság és az elszántság képes felülkerekedni a létszámfölényen és a technológiai fejlettségen, (még ha sok esetben nem is élték túl). Úgyhogy mit szóltok?! Csatába vonultok a vezetésemmel, és diadalmaskodtok, vagy tovább siránkoztok a sarokban túldramatizált metafórákat kántálva?!