Ezeryardos tekintet (BNHA fanfiction)

2.Fejezet 6.Rész

A gyakornoki hét lejártával mind visszatértünk az iskolapadba. Már közeledtünk a nyári szünethez, és ezzel egy időben a félévi vizsgákhoz, de egyenlőre ez érdekelt mindenkit a legkevésbé. A többiek izgatottan beszélgettek a hét eseményeiről, illetve egy bizonyos Hősgyilkosról, akinek elvileg köze lehetett a Hosu városbéli támadáshoz. Én szokásomhoz híven a helyemen pihentem ki a reggeli kelés fáradalmait. Később, az All Might által tartott hősi alapismeretek órán, egy olyan gyakorlaton vettünk részt, melynek lényege röviden az volt, hogy öt fő közül elsőként találjuk meg és érjük el All Mightot. Bár a kampóvetőmmel jutottam némi magaslati előnyhöz, ez összességében kevés volt egyesek képességeinek fölülmúlására, így csak harmadikként végeztem. Az ezt követő órát Aizawa tartotta, és bejelenteni valója is volt.

-Nos, hamarosan itt a nyári szünet, de persze, semmi értelme végigpihenni azt az egy hónapot. A nyári szünetben erdei edzőtáborba megyünk.

Erre a kijelentésre mindenki lázba jött. "Mintha nem lennének egészen tisztában az edzőtábor fogalmával." 

A nagy ujjongásnak Aizawa vetett véget.

-Azonban! Akik nem mennek át előtte az utolsó vizsgán, azok megízlelik a nyári iskola poklát. 

Ez nem törte le a lelkesedésüket, inkább csak tovább buzdította őket. Megkezdődött a vizsgákra való felkészülés. Különösebben nem kellett törnöm magamat a már sokszor látott anyagokon, csak a kifejezetten japán központú tantárgyak, mint az irodalom vagy a nyelvtan igényeltek némi magolást, de ha valamiben, abban verhetetlen vagyok. Amit egyszer megjegyeztem, azt soha többé nem tudom teljesen elfelejteni. Ez viszont sokszor olyan emlékekkel jár, amik máig kísértenek, és még a halál sem szabadíthat meg tőlük...

Az egyetlen problémát a gyakorlati vizsga jelentette, mivel nem tudhattuk biztosra mire számítsunk, bár sejtettük, hogy valamiféle harci gyakorlat lesz. Ebben volt segítségemre egy régebbi kérés, amit az egyik cégünk kutató osztálya felé intéztem, és ami mostanra hozta meg gyümölcsét.

-Uram, bejöhetek? -kopogott Horatio a dolgozó szobám ajtaján.

-Gyere be! -kiáltottam, miközben egy KV-2-es tank modeljét állítgattam össze az asztalomon. A komornyik belépett a szobába, kezében egy nagy borítékkal.

-Ez érkezett ma a haditechnikával foglalkozó cégünk kutató osztályáról. Még nem néztem bele, de jó reményeket fűzök hozzá. -nyújtotta nekem a borítékot. Elvettem tőle, és kihalásztam a tartalmát. Egy köteg papír volt, mindenféle tesztelési eredmények, tervrajzok, szerződések és egyebek, végül egy rövid levél.

Tisztelt Takeda úr!

Örömmel jelentem, hogy az ön által kérvényezett kompakt robbanó eszköz tervezése és fejlesztése befejeződött. A levélhez az eszköz adatait tartalmazó részletes leírást és segédletet mellékeltünk. Emellett elküldtük a készterméket is. Bár nem beszéltük meg a tömeggyártás részleteit, illetve az sem tiszta, magán vagy piaci célra szánta, de küldtünk önnek egy nyilatkozatot is, melynek elfogadásával megkezdhetjük a gyártást.

Kérem értesítsen minket döntéséről.

A legjobbakat kívánom magam, és munkatársaim nevében,

A levél végén az osztályvezető aláírása szerepelt. Miközben az üzenetet olvastam, akaratlanul is egy vigyor ült ki az arcomra. Benyúltam a boríték aljára, és valóban megtaláltam a gondosan lezárt kis dobozkát, benne egy körülbelül 2 centiméter átmérőjű sötétszürke golyóval. "Kíváncsi vagyok, ezt mégis, hogy postázták el Angliából."