Ezeryardos tekintet (BNHA fanfiction)

3.Fejezet 1.Rész

A kisiklott vonatot két üveg falú irodaépület tartotta fent. Az első két kocsi már így is a mélybe lógott le, az azt követő hármat pedig a második épület ötödik szintjének talpazata támasztotta meg. A két ingatlan összekötő hatos és hetes kocsi egyfajta átjárót képezett, mely az első létesítmény nyolcadik emeletére vezetett, ahol újabb három vagon következett, amik alatt némileg besüppedt a padló. A vonat legvége még épphogy megkapaszkodott a síneken, de kérdéses volt meddig. Én a nyolcas kocsi végében, egy fémrúdra akasztott gumi kapaszkodóról lógtam lefelé fél kézzel. Alattam a nyitott ajtókon keresztül beláttam az átlósan álló hetes kocsiba. A vonat hangszóróiból a 'What a wonderful world" című szám szólt, ez keveredett a sérült és rémült utasok sikolyival és kiabálásával. A levegőben por és füst kavargott, vér és izzadtság szaga lepett be mindent.

Most bizonyára azon gondolkoztok, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe? A nevem Peter Parker, de a legtöbbben csak úgy ismernek, mint... oh várjunk... baszki rossz műsor!

                                                                             ...

Megkezdődött a sokak által várt nyári szünet. Bár ez itt Japánban nem olyan nagy durranás, mivel csak 40 napig tart, na de nincs mit tenni. Fáradtan másztam ki az ágyamból, és a gardróbomhoz sétáltam. Sötétkék farmernadrágot vettem fel egy fekete pólóval, illetve egy szürke cipzáras pulóvert, melynek bal vállán a RAF logóját (a Royal Air Force-ét, nem a Red Army Fraction-ét) ábrázoló felvarró díszelgett. Ezután leballagtam az étkezőbe, ahol már Horatio várt a reggelimmel.

-Meglehetősen hétköznapian öltözött, ha szabad megjegyeznem.

-Bemegyek a városba, egész pontosan Hosuba. Megígértem, hogy ha lehetőségem nyílik rá, besegítek a helyi gyorsétteremben. Szóval nem akartam túlságosan kiöltözni.

-Valóban? Pedig máskor ilyen csekélységek nem akadályozzák meg abban, hogy sétapálcával és cilinderrel lófráljon az utcákon, mintha csak egy kapitalista élő karikatúrája lenne. -jegyezte meg a komornyik töretlen, udvarias mosollyal.

-Pusztán éreztetni akarom, hogy fontos ember vagyok aki valószínűleg többet tett le az asztalra, mint egyesek teljes családfája. Ugyan mi ezzel a gond, kérdem én?

-Azt gondolnánk, hogy valakinek, aki oly sok mindent meg élt mint ön, Uram, több empátiája van a közemberrel szemben. -sóhajtott a komornyik fejét csóválva.

-A belemet kidolgoztam, hogy elérjek oda ahol ma vagyok. Néha igazán megérdemlem, hogy egy beképzelt, isten komplexusos bunkóként viselkedjek.

-De ha már az egója fényezésénél tartunk, ez a meghívó érkezett a minap. -és ezzel átnyújtott egy díszes, arany színű borítékot. Felnyitottam, és kihúztam a benne lévő papír lapot, amire a következő volt írva:

"Tisztelt Horatio Butcher,

Örömmel értesítjük, hogy meghívtuk Önt, mint a Crawford Industries jelenlegi tulaját, az I-Szigeten megrendezésre kerülő, idei I-Expóra. Az I-Sziget, a tízezer tudós szigete, ez éven is megrendezi nagyszabású tudományos kiállítását, melyen nem csak kutatók és találmányaik vesznek részt, hanem megannyi neves, világhírű hős is, és megtisztelne minket a jelenlétével, mivel az Ön cége már a kezdetek óta legbecsesebb támogatónk. Ez a meghívó feljogosítja, hogy részt vegyen a nulladik napon, emellett fix szállást biztosít valamelyik felsőosztályú hotelünkben, erről további útbaigazítást a helyszínen kap majd, illetve elhívhat magával még egy főt. A programokról részletes leírást a weblapunkon talál.

Tisztelettel, az I-Sziget vezető bizottsága."

Miután elolvastam a levelet, meglóbáltam azt a komornyik előtt.