Mielőtt elmentél.. (befejezett)

23.rész

| Ana szemszög |

-Nem gondolod, hogy búcsú nélkül elmész ugye?-toppant be Sandra a vendégszobába, ahol épp monoton pakoltam el a táskámba a cuccaim.

-Szia Sandra-emeltem fel a fejem, és rámosolyogtam kedvtelenül, majd visszafordultam a táskához.

-Ana, kérlek. Úgy gondoltam anyádtól, régen látott és..

-Nem fontos. Szerintem nem lesz nagy megrázkódtatás számára ha elmegyek. Látott, zsír minden. Mit akartok még tőlem?-vontam fel a szemöldököm.

-Gyerekes vagy-csóválta meg a fejét Sandra.

-Valóban az vagyok. Úgyhogy akadjatok már le rólam. Nem akarok vele találkozni.

-Makacs vagy mint az apád volt!-kelt ki magából Sandra, én meg megtorpantam a pakolásba.-Ana!

-Hagyjuk-vontam meg a vállam, és lecsuktam a bőrönd tetejét, becipzároztam, aztán lelöktem az ágyról. Halkan puffant a padlón.-Húsz vagyok. Hadd döntsem el én mit akarok csinálni. Vagyok hozzá eléggé érett, hogy eltudjam dönteni, hogy nem szeretnék anyával találkozni. Nem jó ötlet, lásd be.

-Dehogynem! Jó ötlet!-állt az utamba Sandra, és könyörgő tekintettel nézett rám.

-A válaszom nem! És nem fog ez megváltozni. Úgyhogy ejtsük a témát!-furakodtam ki mellette a folyosóra, és az ajtó mellé támasztottam a bőröndöt.

Az asztalon lévő laptopomhoz léptem, és épp csuktam volna le a fedelét, mikor értesítés ugrott fel. Gondolkodás nélkül lecsaptam a fedelet, és a táskámba dugtam a gépet. A sárga taxi a ház előtt állt, Sandra lesegített a lépcsőn a táskámmal, majd könyörgő szemekkel nézett rám.

-Még beszélünk Sandra-öleltem meg gyorsan és bepattantam az autóba. Intettem a sofőrnek, és elindultunk. Az arcomat a tenyerembe temettem. Akadozva fújtam ki a levegőt, mintha mindjárt elkapna egy sirógörcs. A sofőr a visszapillantó tükörből rám nézett, mikor felemeltem a fejem, majd egyből elkapta a tekintetét.

A reptéren a váróterembe leroskadtam egy székre, és előhúztam a gépemet. Alig volt háromnegyed órám a gép indulásáig. Észrevettem az e-mailt. Egy pillanatig idétlenül meredtem a képernyőre, és próbáltam értelmezni miért írhatott nekem Heather. Megnéztem az üzenetet, fogalmam sem volt mit akarhatott tőlem. A levélhez tartozott egy csatolmány, megnyitottam és egy világoszöld alapon fehér betűkkel megírt meghívó ugrott fel. Esküvő. Az ő esküvőjük. A szemeim óriásira kikerekedtek. A levél végére Heather csak annyit írt: El kell jönnöd!

Elraktam a laptopomat, és elindultam megkeresni a beszállás helyszínét, miközben végig azon kattogtam mi fog történni ha én oda elmegyek.

| Damon szemszög |

A félhomályban ücsörögve meredtem az ágyra fektetett öltönyömre.

-Damon mi a bánat van veled?-nyitott be az ajtón Edna. -Készülődj! Mindjárt ott kell lenned a fiúknál, igyekezz.

-Még korán van-fordultam Edna felé, és az órára kukkantottam.

-Damon-nézett rám mindentudóan Edna, majd felvette a gyűrött ingemet a földről. -Ezt most szépen elviszem és kivasalom, hogy ne egy lelencnek nézzél ki, és mars készülődni! Úgy tudom délelőtt még oda kéne érned.

-Oké-adtam meg magam.

Egyáltalán nem volt hangulatom az egészhez, sosem szerettem a nagy felhajtásokat. Különösebben azt sem támogatom, hogy Gavin egy csomó pénzt beleöljön egy hülyeségbe amit igazából nem is ő, inkább csak a drágalátos menyasszonya akar. Heather az eljegyzés óta szabályosan élősködőként viselkedik. Teljesen rátelepedett a haveromra, akármikor elmentem hozzájuk, hogy elcsórjam Gavint egy sörözésre vagy akármire ő egyszerűen közölte velem, hogy a vőlegénye nem ér rá erre, nem ér rá arra, mert most ezt vagy azt kell csinálnia. Idegesítő nőszemély, ráadásul Savannah sem jobb nála, akivel ma egész nap lógnom kell. Persze ehhez sincs semmi kedvem. Totális csődnek képzelem az egész macerát. Edna benyitott és mosolyogva a kezembe nyomta az ingem, én meg elkezdtem öltözni. A nyakkendővel viszont nem bírtam, ezért kiléptem a folyosóra, hogy megkeressem Ednát. Sehol sem találtam. Benéztem a konyhába, a nappaliba is de sehol sem volt.