Mielőtt elmentél.. (befejezett)

17.rész

*5 hónappal később*

Azért indultam el azon a bizonyos estén, hogy mindent tisztázzak mielőtt végleg ott hagyom a régi életem. Noha nem tisztáztam semmit, mégis megváltozott az életem. Baltimoreban élek egyedül. A baleset óta egyszer sem beszéltem sem Dannel, és Damonnal sem. Gavin meglátogatott a kórházban egypárszor, majd egy ideig leveleztünk is, de ma már ennek is vége. Anyám egyedül él New Yorkban, nem költöztem vissza hozzá. Ednával szintén nem beszéltem már elég régóta. Diego és a bandája réges rég letűnt a színről. Közben előkerült Dakota is a férjével együtt, elköltöztek a kis Carlal Georgiába. Az életem lenyugodott, én még sem vagyok nyugodt. Minden éjszaka rémálmaim vannak, nyugtatókat szedek be elalvás előtt. És sokszor alvás után is. Kész roncs lett belőlem.

A laptopom vibráló kék képernyőjére meredtem, a sorokon futtattam végig a szemem, aztán remegő kézzel felemeltem a bögrémet és belekortyoltam a kávémba. Egy két hét és vége a rehanilitációmnak, és nem kapok több segítséget. Munkát kell találnom, mert nem vagyok képes ismét egyetemre járni. Napok óta a portálokat bújom de eddig semmi. Csalódottan felálltam a székről és a konyhapulthoz csoszogtam, kezemben  a bögrével. Megittam az utolsó pár kortyot és beleraktam a mosogatóba, megtámaszkodtam a pulton és mélyet sóhajtottam. A kezem remegett még akkor is mikor erőböl rámarkoltam a munkalapra. A nyugtatók összecseszik az idegrendszerem. Ma már bogyókkal kelek, fekszek, lélegzek. A laptopom pittyent egyett, ezért szépen lassan visszavonszoltam magam az étkezőasztalhoz. Valaki e-mailt írt. Megnéztem a feladót. Aidan írt, a szomszédom. Azt akarta tudni ráérek-e ma este. Amióta itt lakom egyetlen egyszer voltam el este Aidannel. Kellemes ember, jó  a humora, és nem mellesleg jóképű is. Pár évvel idősebb nálam. De az az éjszaka botrányba fulladt, azóta nem igazán teszem ki a lábam itthonról. Ha kell valami a neten megrendelem, csak végső esetben hagyom el a lakást. Hirtelen arra gondoltam milyen szánalmas ember lett belőlem. Huszonegy éves leszek nemsokára, és olyan állapotban vagyok mint egy elvált 30-as nő. Hisztérikusan elnevettem magam, aztán egy pillanat alatt zokogásban törtem ki, és hüppögve az asztalra hajoltam. A telefonom csörögni kezdett, felpattantam és érte nyúltam. Natalie hívott, az egykori egyetemes csoporttársam. Elmosolyodtam. Nemrég Washingtonba költözött, mert a vőlegénye oda valósi, és inkább ő is otthagyta az egyetemet. Pár hónap múlva lesz az esküvő, és Natalie engem is meghívott. Mióta megtudta mi történt velem ismét felvette velem a kapcsolatot, még a kórházba is eljött.

-Hogy vagy kislány? Valamikor Baltimoreba utazunk Peterrel az anyósomékhoz, ha van kedved talizhatnánk-csiripelte vidám hangon.

-Lehet róla szó, úgy is régen láttalak.

-Igen, és miújság veled? Hogy vagy, kellenek még a gyógyszerek?

-Kellenek, még egy ideig kelleni is fognak-motyogtam.-De képzeld, épp munkát keresek.

-Jajj de jó hír! Ez fantasztikus, ezekszerint javulsz!

Natalie nagyon lelkes volt, vagy csak lelket akart belém verni, nem tudom én, de mindig dobott a hangulatomon ha felhívott.

-Mindenképp-helyeseltem. Natalie még csacsogott az esküvői előkészületekről, aztán említette, hogy hol lesz a nászút. Megbeszéltük, hogy majd felhív a találkozóval kapcsolatban, aztán letettem.

Mindig jobb volt ha beszéltem vele, de most üresnek éreztem magam. Felkaptam a kabátom, és átrappoltam Aidanhez. Muszáj volt valakivel beszélnem. Szinte azonnal kinyitotta ahogy kopogtattam az ajtón. Soha nem váratott meg.

-Milyen jól nézel ki, minek köszönhetem a látogatásod?-kérdezte miközben magához ölelt, aztán beinvitált a lakásába.

-Egyedül éreztem magam otthon-feleltem és lekuporodtam a kanapéjára. Aidan leült mellém.