Mielőtt elmentél.. (befejezett)

20.rész

-Szed még gyógyszereket Ms. Richardson?-pillantott bele az aktájába a doki, és rámemelte bozontos szemöldök alá rejtett tekintetét.

Épp ebben  a pillanatban csavartam vissza a dilibogyós gyógyszerem tetejét, és kaptam be egyet belőle.

-Nem.

-Asszonyom!-csóválta  a fejét.

-Nem vagyok még harminc, ne asszonyozzon-feleltem, és próbáltam visszahúzni a gyógyszeres dobozom, mert a doktor bátorságot vett, és megróbálta elmarni tőlem.

-Az enyém-mordultam fel, és visszarántottam.

-Ms. Richardson! Nem szabadna már.

-Addig írta fel, míg ki nem fogy.

A doktor a bajsza alatt morgott valamit.

-Jövő héten jöjjön vissza. Addigra el kell, hogy fogyjon a gyógyszer. Hacsak nem szerzett magának feketén-hunyorgott rám, én pedig sértetten pislogtam vissza.

-Miket hisz rólam?

Azzal kipenderítetek a rendelőből, én pedig a táskámba vágtam a dobozkámat. Utáltam ide járni, Mr. Coltonnal mindig megharcoltam a gyógyszert illetőleg. A nővérek pedig csúnyán vizslattak. Minden egyes alkalommal. A mankómba kapaszkodva lebénáztam a lépcsőn, aztán a chipses autómatánal felvásároltam az összes bundásmogyorót, és némileg elégedetten ültem le a központ előtti placcon kihelyezett pad egyikére. Alig vártam, hogy végre megszabaduljak ezektől a felesleges mankóktól. Kőkemény 14 nap volt még hátra Natalie esküvőjéig. Nekem pedig muszáj volt mankók nélkül résztvennem a bulin. A teás sérülésemnek hála, egyik nap lebucskáztam a lépcsőn, mert nagyon óvtam a lábam. Erre mit nem ad Isten, csak mégjobban leamortizáltam magam. Mogorván görnyedtem a bundásmogyoróm fölé, és vártam, hogy valaki megzavarjon. Jobb dolgom úgy sem volt. És mindennek a tetejébe, a már ígyis úgyis megnyomorodott életem totális pofánvágása; Samantha kirúgott a munkahelyemről. Mikor először meghallottam a hírt, visítottam a röhögéstől, aztán dartsot dobátam Samantha fejébe( naná, hogy csak gondolatban, tudjátok ki pazarol rá tintát) után bőgtem, mint egy kisgyerek, ha megszidják. És ezután következett a következő lépés. Vettem egy két üveg bort, majd cikisebbnél cikisebb üzeneteket küldtem Aidannak, aki megjelent nálam...én meg. Na, inkább nem is folytatom. Mert elhányom magam ha csak rágondolok.

-Hello édes! Hát te?-szólított meg valaki, én pedig rémülten felkaptam a fejem. Quinn állt velem szemben, csipőre tett kézzel, a másik kezében pedig egy drága táskát lóbált.

-Kiengettek a diliből. Bundásmogyit?-nyújtottam felé a zacskómat.

-Kösz nem!-hárított, és magyarázatképp felém legyintette frissen manikűröztetetett ujjait.

-Aha-bólintottam, ő meg vigyázva, hogy frissen vasalt kosztumnadrágja nehogy meggyűrödjön leült mellém, térdemre pedig ráhelyezte az egyik kipingált kezét.

-Figyelj rám. Sammel nem érdemes foglalkozni! Kiállhatatlan nőszemély.

-Nem érdekel Sam-válaszoltam csüggedten, és újabb maroknyi mogyorót szedtem ki a zacskóból.

-Hát mi érdekel Annie?-szorította meg a térdem, én meg ránéztem. Kedvesen mosolygyott rám, de a szeme aggodalmasan csillogott.

-Nem vagyok Annie. És nem érdekel semmi.

-Ne butáskodj-nevette el magát kényszeredetten Quinn.

-Ez az igazság!-vágtam rá, és visszaszórtam a mogyorót a zacskóba.

-Mi történt miután megtudtad?

-Micsodát?

Quinn a szemét forgatta.